Újabb biztonsági frissítést kapott az Android

Újabb biztonsági frissítést kapott az Android

A Google 2019-ben is elkötelezetten fogja szállítani az Android rendszeres biztonsági javításait, és most azt fogjuk megvizsgálni, hogy az idei első frissítésben milyen változások történtek. Ahogy azt látni fogjuk, a sebezhetőségek kiküszöbölése mellett ezúttal is van olyan javítás, ami a Pixel mobilok egyéb problémáját hivatott orvosolni.

Galéria megnyitása

A vállalat az eddigi szokásához híven kettő javítást adott ki, ezek a 2019-01-01 és a 2019-01-05 jelölésekkel lettek ellátva. Az előbbi kiadásban vannak olyan sebezhetőségek, amik a rendszert érintik, az utóbbiban pedig azok, amik más pontokon kötődnek az Androidhoz, például most a Qualcomm és az Nvidia komponenseivel kapcsolatos dolgok is ki lettek küszöbölve. A kettő csomaggal összesen 27 hibát számolt fel a Google, ami az átlagosnál talán egy kicsivel kevesebb, viszont ezek a problémák mind magas és kritikus szintűek. Főleg a háttértárral és a memóriakezeléssel kapcsolatos réseket tömtek be a vállalat szakemberei a januári javítással. És állítólag egyik biztonsági hiányosságot sem sikerült illetékteleneknek kihasználnia korábban, szóval szerencsére probléma egyikből sem származott.

Ezúttal annyi „extrát” csempészet a csomagokba a Google – ami nem a sebezhetőséggel kapcsolatos –, hogy az ősszel bejelentett Pixel 3 és Pixel 3 XL esetében jobb lesz a hangfelvételek minősége a videók rögzítése közben. Hogy ez mennyiben lesz érzékelhető, arról nem szólt a fáma, erre majd a felhasználói visszajelzések után derülhet fény. És még azt is meg kell említeni ezen a ponton, akad még itt kettő olyan hibajavítás, mely kizárólag a Pixel okostelefonokat érintik, és egyébként ezek is a fájlrendszerrel kapcsolatosak.

Zárásul még egy rossz hírt is el kell mondani a mostani javítás kapcsán: ezt a kiadást a Nexus 5X és a Nexus 6P már nem kapta meg. Öröm az ürömben, hogy a Pixel C táblagép támogatását még továbbviszi a Google, de talán ennek is meg vannak számlálva a napjai. A Pixel okostelefonok közül természetesen mindegyikre elérhető a csomag, és ezek mellett az Essential Phone is kiadta már a javítást a PH-1-re.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap