A Scythe már a második processzorhűtőjét frissítette az elmúlt hetek folyamán, a legújabb érintett a Mugen 5, amelyből most egy Rev.C jelölésű modell készült. Alapok terén ugyanazt kapjuk, mint eddig, vagyis egy 136 milliméter széles, 109,5 milliméter mély és 154,5 milliméter magas processzorhűtőt, ami 900 grammos tömeggel bír.
A processzor által termelt hőt hat darab 6 milliméteres átmérőjű hőcső vezeti el az aszimmetrikus hűtőtömbhöz, amely a magas memóriamodulokkal is kompatibilissé teszi a terméket.
Ezúttal viszont egy teljesen új légkeverőt kapott a processzorhűtő a Kaze Flex 120 II PWM formájában, amely 120 milliméteres átmérővel és 26 milliméteres vastagsággal bír – utóbbi értékben a rezgéscsillapító gumibetét is benne foglaltatik. Az új légkeverő a percenkénti 300-as és 1500-as közötti fordulatszám-tartományon belül dolgozik, így 16,9 és 67,62 CFM levegőmennyiség megmozgatására képes, miközben a statikus nyomása 0,075 és 1,5 mmH2O között helyezkedik el. Az új ventilátor zajszintje fordulatszámtól függően 4 dB(A) és 26 dB(A) között helyezkedik el, áramfelvétele pedig 0,16 A.
Ez a verzió is univerzális, már ami a processzorfoglalatok támogatását illeti, ugyanis az Intel LGA 1700, 1200, 115x, 2066 és 2011 v3 foglalatok mellett az AMD Socket AM4, AM3(+), AM2(+), FM2 és FM1-es foglalatokra is felszerelhető a mellékelt rögzítő mechanizmussal.
Az új processzorhűtő a friss ventilátor jóvoltából magasabb légárammal dolgozhat, a rezgéscsillapító gumibetétek pedig segítenek az üzemi zajszint csökkentésében. A Mugen 5 Rev.C már elérhető az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban és Tajvanon, de Európába majd csak április folyamán érkezhet meg. Arról sajnos nem esett szó, hogy a frissített verzió pontosan mennyibe kerül majd. Az előző generációs Rev.B modell éppen 24 100 forintba kerül, a Rev.C esetében hasonló árszinttel számolhatunk majd – némi áremelkedés persze benne lehet a pakliban, főleg manapság...

































