A Microsoft a napokban egy fontos meghívót küldött ki a sajtó képviselőinek, ugyanis a vállalat 2021. szeptember 22-én egy Surface rendezvényt tart, amelynek keretén belül számos új konfiguráció érkezésére számíthatunk. Az időzítés sem véletlen, ugyanis 2021. október 5-én érkezik a Windows 11, ahogy azt korábban hivatalosan is megerősítette a vállalat, így egészen biztos, hogy a Surface rendezvényen bemutatásra kerülő újdonságok már a legfrissebb operációs rendszert futtatják.
A meghívón a jelek szerint egy Surface Pro modell szerepelhet, ami jó eséllyel a Surface Pro 8 lesz, ám az egyelőre nem derült ki, pontosan milyen újításokra számíthatunk vele kapcsolatban. A korábbi pletykák alapján frissített belsővel és kamerákkal ellátott Surface Duo is érkezhet, valamint a Surface Go 3 megjelenésére is számíthatunk, ugyanis a GeekBench adatbázisában már feltűnt.
Várhatóan a Surface Book egy új verziója is felbukkan az eseményen, amely speciális tábla módot kínálhat, valami olyasmit, mint az Acer Concept D noteszgépei, ennek köszönhetően combosabb hardvert rejthet majd a ház, mint egy leválasztható tábla esetében. A felsorolt újdonságok természetesen a legmodernebb hardvert vonultathatják fel, ám az egyelőre nem derült ki, pontosan mi mindennel készül a Microsoft, a fentiek csak tippek, ugyanis az esemény részleteivel kapcsolatban igazából semmit sem osztottak meg, de ez nem is nagy meglepetés.
A Surface rendezvény tehát 2021. szeptember 22-én kerül megrendezésre, a bemutatkozó újdonságokról természetesen beszámolunk majd.




























