Az Acer egykor a tabletek és az okostelefonok piacán is nagyon aktív szereplő volt, de azok az idők már elmúltak. A mobilokat szinte teljesen elengedte a vállalat, tabletekkel pedig alkalomadtán azért még szolgál. Most éppen négy megfizethetőbb konstrukcióval állt elő az IFA-ra időzítve, és Berlinban a látogatók élőben is megtekinthetik az újdonságokat.
Az Acer Iconia A és az Iconia X szériákban jönnek az újdonságok, befutott az Iconia X12 és X14, valamint az Iconia A14 és A16 páros.
A vállalat az eszközöknél elsősorban arra ment rá, hogy a látvány jó legyen. Hatalmas képátlókról beszélhetünk minden esetben, az Iconia X12 már rögtön 12,6 colos mérettel nyit, és ez a legkisebb a most színre lépett készülékek között, az Iconia X14 már 14 hüvelykes lett. Ugyancsak 14 colos méretet öltött az Iconia A14 is, az Iconia A16 pedig már a nevének megfelelően 16 hüvelykes panellel járul az érdeklődők elé.
Az Acer az Iconia A modelleket IPS technológiás képernyővel szerelte fel, az Iconia X szériás gépeknek pedig már OLED panel jutott, ami mindenképpen meglepő, ezek ugyanis alapvetően olcsó masinák. Az Iconia A14, A16 és X14 hármasról azt kell tudni, hogy Full HD+ felbontást használnak, viszont az X12 már Quad HD minőséget nyújt. A képfrissítéssel sehol nem trükközött az Acer, 60 Hz-esek a masinák.
Az Android 15 operációs rendszert használják a készülékek. Minden esetben 5 megapixeles kamerát nyújtanak az előlapjukon, és Full HD videózást tesznek lehetővé. A hátlapon található kamera is majdnem minden esetben azonos, 8 megapixeles. Csak az Acer Iconia X12 képez kivételt ezen a téren, az ugyanis egy fokkal komolyabb, 13 MPixeles képalkotót fogott munkára. LED-es segédfény minden esetben található a fedélzeten.
Egyik újdonság sem arról lesz híres, hogy milyen erős. Az Acer az Allwinner A733 rendszerchippel indította el az Iconia X14, A16 és A14 táblagépeket is – az A733 nagyjából a Helio G85 szintjére tehető tempóban. Az Iconia X12-nek már a lényegesen sűrűbben előforduló és izmosabb MediaTek Helio G99 jutott. A RAM és a tárhely egyaránt akár 8 GB és akár 256 GB lehet a most bemutatott tabletekben, a bővíthetőség pedig minden esetben adott.
Csak Wi-Fi-vel kerülnek a boltokba az eszközök, nem kell mobil hálózati modemes kivitelre számítani. Az Iconia X12-nél még csak Wi-Fi 5 (802.11ac) és Bluetooth 5.2 modul biztosított, míg a társainál Wi-Fi 6 és Bluetooth 5.4 modul megléte emelhető ki a kapcsolati lehetőségek frontján. Mindegyik versenyzőnk rendelkezik USB-C csatlakozóval, de csak USB 2.0 szabványt támogatnak, szóval nem kell villámgyors adatmozgatást remélni.
Ezeket a táblagépeket elsősorban videózásra, internetezésre szánja az Acer, éppen ezért mindegyiket négy hangszórós, sztereó hangrendszerrel vértezte fel. Az Acer tisztában van azzal, hogy az újdonságok elég nagyok lettek, és nem biztos, hogy ezeket sokáig akarja bárki kézben tartani. Az Iconia X14, az A14 és az A16 éppen ezért már beépített támasztóval kerül a boltokba. Az Iconia X12 erről az extráról lemaradt, de az azért már egy fokkal könnyebb a társainál, „csak” 500 grammot nyom, míg az X14 már 910 gramm lett.
Nem gondolta túl az Acer az akkumulátor kérdését, kivétel nélkül az összes eszközbe 8000 milliamperórás kapacitású telepet integráltak a tervezők. Ebből pedig az következik, hogy az üzemidő tekintetében egyik megoldástól sem kell kiemelkedőt várni, de minél kisebb a képernyő, annál tovább fogják bírni egy töltéssel a folyamatos használatot. Noha az Acer azt állítja, hogy még az Iconia A16 is el fog menni 10 órát egy töltéssel, folyamatos használatban.
Az Acer a bevezetéssel kapcsolatosan kicsit ködös információkat közölt, a források erről nem mindenhol egyeznek. Legjobb esetben novemberben jöhet az Iconia X12 és az Iconia X14 ezek ajánlott fogyasztói ára pedig nettó 320 és 350 dollár lehet. Az Iconia A14 és A16 pedig 2026 elején jöhet 300 és 340 dolláros árazás mellett.