ÚJ PROCESSZORFOGLALATOKRA VÁLT AZ INTEL?

Korábban egyes források már megszellőztették, hogy az Intel következő generációs processzoraihoz új processzorfoglalatok tartoznak majd, ám eddig elég homályos volt a kép, így biztosat nem lehetett tudni a váltással kapcsolatban. Most a legfrissebb hírek szerint sajnos valóban bekövetkezik a processzorfoglalat-váltás: az LGA-1156-os és az LGA-1366-os processzorokat sem használhatjuk majd az új platformokban.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2010. ápr. 22. 20:01
Új processzorfoglalatokra vált az Intel?

Korábban egyes források már megszellőztették, hogy az Intel következő generációs processzoraihoz új processzorfoglalatok tartoznak majd, ám eddig elég homályos volt a kép, így biztosat nem lehetett tudni a váltással kapcsolatban. Most a legfrissebb hírek szerint sajnos valóban bekövetkezik a processzorfoglalat-váltás: az LGA-1156-os és az LGA-1366-os processzorokat sem használhatjuk majd az új platformokban.

Galéria megnyitása

Az Intel a „Tick-Tock” modell alapján fejleszti a processzorait: évente érkeznek az új modellek, amelyek hol új architektúrára, hol pedig új gyártástechnológiára épülnek. A legutóbbi „tock” fázis a 45 nm-es csíkszélességgel készülő Nehalem egységeket érintette, majd az idei év elején a „tick” keretein belül megérkeztek a 32 nm-es csíkszélességgel készülő Nehalem leszármazottak, amelyek már Westmere néven váltak ismertté. A stratégiát úgy összegezhetnénk, hogy minden második évben érkezik egy új architektúra, amely az előző generációs megoldásokkal azonos csíkszélességgel készül, és minden architektúra átesik egy csíkszélesség-váltáson. Most ismét egy „tock” szakasz érkezik: egy új architektúra, a Sandy Bridge piacra dobására készül a gyártó, amely 32 nm-es csíkszélességre támaszkodik és az azonos órajelen az előző generációs megoldásoknál nagyobb teljesítményt kínál, no meg persze új technológiákat is. A Sandy Bridge modellek AVX technológiával és új SSE utasításkészlettel érkeznek, de a Westmere-nél már megismert natív AES motort is tartalmazzák majd.

Galéria megnyitása

A friss hírek szerint a jelenlegi LGA-1156-os processzorok LGA-1155-ös utódokat kapnak, amelyek nem lesznek kompatibilisek az LGA-1156-os alaplapokkal, ugyanis teljesen más lábkiosztással érkeznek, mint a jelenleg forgalomban lévő Clarkdale és Lynnfield CPU-k. A kettő- vagy négymagos Sandy Bridge processzorok már monolitikus felépítéssel rendelkeznek, azaz az északi híd, valamint az integrált videó vezérlő összetevői is ugyanazon a lapkán foglalnak majd helyet, amelyen a processzormagok és a gyorsítótárak is találhatóak. Az új platform esetében már csak a déli híd lesz külön chipben. A friss processzorok már nem H1-es (LGA-1156), hanem H2-es (LGA-1155) foglalatba passzolnak, és mint említettük, elődeikhez képest eltérő lábkiosztással büszkélkednek, azaz akik Sandy Bridge processzorban gondolkodnak, új, 6-os sorozatú lapkakészletre épülő alaplapot is kell, hogy vásároljanak.

Az új platformra épülő alaplapok (P67, H67, H61, Q67) már natív SATA 6 Gbps-os támogatással érkeznek, de a natív USB 3.0-s támogatás továbbra sem képezi majd a kínálat részét. Reméljük, hamarosan további részletek is kiszivárognak az új termékekkel kapcsolatban, amelyek a jelenlegi tervek szerint valamikor 2011 elején érkezhetnek.

Az LGA-1366-os rendszerek tulajdonosainak is van okuk a szomorkodásra

A jelenlegi, Tylersburg platform utódja 2011 folyamán érkezik: a Patsburg névre keresztelt újdonság új processzorfoglalatot használ. A friss foglalat 1366 helyett már 2011 lábat tartalmaz, ami a 2011-es megjelenés miatt kicsit furcsa elnevezésnek hat, de a véletlen már csak ilyen. Az LGA-2011-es foglalatra főleg azért van szükség, mert az új processzorok négycsatornás, 256-bit széles memóriavezérlőt fognak tartalmazni, és a processzorokba integrált PCI Express 2.0-s vezérlő is jelentősen több, összesen 32 darab PCIe sávot kínál majd. Az X58-as platform utódjául szolgáló lapkakészlet várhatóan X68 néven debütálhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

92 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
krajcsovszkig
krajcsovszkig
2010. ápr. 26. 18:12
#79

Az 1155 mi a tökömnek? Anno 2006-ban azért vettem intelt, mert az AMD-nek volt vagy 3 féle foglalata és még ők se tudták hogy melyik megy tovább én meg nem akartam állandóan lapot cserélni...

Szabadalmakról meg annyit, hogy az intel megcsinálta az x86-ot, aztán az akkor kizárólag más technológiáinak az ellopásából élő AMD-vel kényszeregyezséget kötött, hogy ő is gyártson intel procikat AMD néven, csak aztán az A-nak eszébe jutott, hogy "nekem nincs egy fillérem se a fejlesztésben, adjuk annyival olcsóbban, így majd mindenki ezt veszi". Ekkor szakítottak, a VIA kapta az x86 licenszet de az AMD tovább gyártotta a cuccot, aztán elkezdtek maguk fejleszteni is.

Az intel már a '90-es évek közepén csinált 64 bites procit, csak mivel a fos x86 architektúrát ott akarták végre hagyni, nem lett kompatibilis vele, az MS meg lusta volt normálisan ráportolni a windózt, az emberek meg nem tértek át ezért rá. Aztán miközben az intel várta a csodát, az AMD megcsinálta az x64-et, amit az intel licenszel, viszont minden más technológiát, ami a két márkában közös az intel fejlesztett ki, pl. MMX és SSE. Viszont szerintem senki semmit nem lop sehova, csak keresztlicensz megállapodásuk van, az intel meg mostanra biztos megcsinálta volna az x64-et az AMD nélkül is.

Joachim21
Joachim21
2010. ápr. 26. 16:46
#78

Én még mindig várom a "lopott" liszenszek listáját! Ennyi idő alatt sem talált semmit a google?

doktorovics
doktorovics
2010. ápr. 26. 16:31
#77

jajj és mellesleg, képzeld el 80% különbség, és technológiai völgy és csúcs, meg az egyik terveket sző és nem produkál, még a másik produkálja a teveit, akár tetszik akár nem...

Balucsek
Balucsek
2010. ápr. 26. 12:27
#76

És éppen emiatt volt kénytelen az Intel kopogtatni az AMD ajtaján 1982-ben, hogy nem lenne e kedvük beszállni a proci gyártásba is, mert az IBM alapelve az volt hogy legalább 2 forrásból kell az alkatrészeit beszerezni...

Jah és mellesleg képzeld csak 1 év van a 2 cég alapítása közt...

doktorovics
doktorovics
2010. ápr. 26. 11:04
#75

Joachim21 - 2010-04-26 09:46:21 - miről beszélsz? Tervbe sem volt <az AMD> véve amikor már egyeduralkodó volt a piacon :D

Jahh igen és ez is tény nem terv...

thedeveloper
thedeveloper
2010. ápr. 26. 8:52
#74

Az a nevetséges, hogy az internethez 18 éven aluliaknak is van hozzáférésük.

Ro1and
Ro1and
2010. ápr. 26. 1:38
#73

Ez már nevetséges,de engem annyira nem érint.

Egyébként ez a stratégia,amit az Intel csinál teljesen rendben van(szinte monopolhelyzetben van).

Hát gyerekek,lehet most röhögni,hogy Intelesek megszivtátok. De azt mindenki tartsa szem előtt,hogy ha egy cégnek nincs komolyabb ellenfele,akkor azt a felhasználók szivják meg. Lsd: pl Amd 5000 sorozat(kezdeti időszak),Intel foglalatváltásai. stb....

Ver_Pistike
Ver_Pistike
2010. ápr. 25. 20:56
#72

Mit lopnak el az Inteltől?Licencek vannak nem lopások.

doktorovics
doktorovics
2010. ápr. 25. 20:45
#71

lényeg hogy mindenben első az INTEL, és amég minden fejlesztés, és utasításkészletet ellopnak tőle, vagy megvesznek tőle nem tudtok mite tenni:D

Joachim21
Joachim21
2010. ápr. 26. 9:46

A gond csak azzal van, hogy az AMD liszenszei nélkül az Intel processzorai sem lennének azon a szinten ahol ma tartanak, ezért is van kereszt-liszensz egyezség a két cég között.

Ami érdekes lehet Doktorovicsnak, hogy a legutóbbi gyezség során, amikor az Intel jelentős összeget is fizetett az AMD-nek, akkor hozzáférést kért és kapott az ATI liszenszeihez is. Biztos nincs rájuk szüksége, mert az Intel mindenható, és hát ismerjük a GMA chipek grafikus "hatalmát". Kíváncsi lennék rá, hogy az X86 liszenszen kívül,miket tudsz még felsorolni amit "lopnak" az Inteltől a riválisok?

doktorovics
doktorovics
2010. ápr. 25. 18:12
#70

Mikrobi - 2010-04-23 13:02:07 - te meg olvass a soraim között, és nézd a hsz-eim, ha ismernéd rendesen a betűket az előtte lévőknél olvashattad volna, hogy azonos árkategóriában.....

szomorú hogy először jár a kezed mint az agy/hely/ed :)

_DiEGO_
_DiEGO_
2010. ápr. 25. 13:13
#69

Kicsi nekem ez a ház - bővítem az oldalát ... szopatás felsőfokon :|

Gondoskodnak, hogy tudd hova költsd el majd a pénzed :@

ha kell az ujabb

...

arkman
arkman
2010. ápr. 25. 12:29
#68

Ezt az AM2/AM2+/AM3 témát jól benéztem már látom, azért ne kövezzetek meg érte. :(

Multitask
Multitask
2010. ápr. 25. 19:44

Már előre látom a reklámokat: "Az uristen is AMD-t vesz!" xD

rini
rini
2010. ápr. 25. 11:05
#67

Akkor mond el miért tervezik az összes 4 és 6 magos processzort is ellátni vele. Egyedül azt nem tudják még megoldani, hogy az erősebb grafikus megoldásokat is beépítik. Ugye a hely és a fogyasztás a kerékkötő ezeknél, máskülönben már rég megtették volna. Ettől viszont az általános grafikai megoldásokat beépíthetik. Új kétmagos i3 és i5-öt már most sem kapsz vezérlő nélkül. Ugyanez a sors vár a négy és hatmagosokra is. A különbség csak abban lesz, hogy az olcsóbb megoldásokban x megahertzen megy, míg a drágább prociban pedig magasabb megahertzen megy a grafikus vezérlő. Akinek meg ez sem elég az vesz egy külön grafikus vezérlőt. A felső kategóriás termékekhez meg így is, úgy is megveszed a komoly grafikai vezérlőt, de ettől még az integrált is ott lesz.

Jövőre amikor az AMD is elkezdi bevezetni, ez egyre jobban fog terjedni. Nem lesz értelme külön tervezni és gyártani olyan processzort ami nem rendelkezik vele.

Joachim21
Joachim21
2010. ápr. 25. 11:43

Lesz majd Buldozer-re épülő APU is, de az sem az AM3as foglalatba megy majd, hanem valószínűleg az is a Socket-F-et használja majd mint a Llano. Ugyanakkor AMD vonalon marad még az AM3 egy darabig, tehát várhatóan a csúcskategóriában 3-4(?) évig még nem lesz IGP. Intelnél nem ennyire tiszta a kép, de valószínű hogy az LGA-2011-be sem fognak grafikus maggal ellátott APU-k kerülni, hanem 6-8 magos SandyBridge magos CPU-k lesznek elérhetőek.

AMD Llano-ban egy elég komoly IGP lesz, az majd az alsóbb kategóriákban komoly érv lehet mellette, ellenben az Intelnél meg nagyobb számolási kapacitással rendelkező magok lesznek (Llano 32nm-es Phenom architektúrára épül).

SandyBridge után jön az IvyBridge(22nm), és utána ha minden igaz jön a Haswell majd, amiben már a Larrabee lehet a GMA utódok helyett, de az majd kiderül 2 éven belül hogy menni fog-e, vagy csúszik tovább a project.

Zotya
Zotya
2010. ápr. 25. 10:33
#66

rini: Az intelnél az i5 az nem felsőkategória, hanem mainstream. A felsőkategóriás procikban nem lesz gpu. Legalábbis egyelőre biztos nem.

rini
rini
2010. ápr. 24. 19:46
#65

Miért ne lenne benne. Minden prociban lesz. Ha nem lesz elég erős akkor legfeljebb vetetnek veled egy másik vga-t is. Jó példa erre az Intel 3,6-on járó i5-ös procija. Bőven elég majdnem mindenre a proci, mégis beletették a grafikus magot. Ugyan ez lesz az AMD-nél is, és ezzel kinyírják a gyengébb alaplapi grafikusvezérlőket. Ha komolyabb grafika kell, akkor meg megveszed a komolyabb grafikuskártyát mint ahogy most is teszed.

irdatlannoby
irdatlannoby
2010. ápr. 24. 16:39
#64

Gyerekek ez a sok vita és vélemény, miért nem lehet úgy megbékélni mint én hogy ha Valaki Intel akkor Intel, ha Valaki AMD akkor AMD. Tiszetül:) mind a kettő félnek, legyen bármilyen géped mind egy társadalomba tartozunk akik szeretik a PC t és az informatikát bármelyik irányból is mert ha nem szeretnénk nem vennénk és nem fejlesztenének, az árakat és minden mást ki lehet zárni a dolgokból csak azért figyeljünk oda mit írunk és miket mondunk. Én se vok valami szupergépÉsz. Mindenki vegye meg a saját akaratának megfelelőt amit a pénztárcája és teljesítményéhsége megenged.

Tiszetül:) Mindenkinek!

Zotya
Zotya
2010. ápr. 24. 16:28
#63

Nyilván aki játékra is használja a gépét az diszkrét vga-t használ, ergo nem fog gpu-s procit venni. Márpedig az erősebb procikba nem lesz gpu integrálva :)

rini
rini
2010. ápr. 24. 13:42
#62

Ha így nézzük akkor most már nem igazán éri meg AM3-as lapot sem venni mert ott is bekövetkezik a csere. Egy évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy most kell venni mert sokáig jó lesz, de most már túl van a félúton és innen már csak kifelé fog menni. Nem mellesleg új infók is jöttek, hogy például beleintegrálják a grafikuskártyákat a processzorba és ez új foglalatot kíván. Ezek a processzorok pedig jövő év elején mutatkoznak be így nyilván új foglalat is lesz hozzá. 1-2 évig még biztos jó lesz az az AM3-as lap de az újabb foglalat kiszorítja de én már megvárnám az ujjat inkább.

Intel vonalon annak sem éri meg cserélni a Sandy-re akik most rendelkeznek 1156 vagy 1366-os lappal. Bőven elég teljesítményt nyújtanak egy átlag felhasználónak napjainkban és még 2-3 év múlva is. Még a 775-ös foglalatú processzorok teljesítménye is elég a legtöbb embernek hiszen a memória kezelésen kívül minden hol pariban van az AMD processzoraival. Egyedül az szól ellene, hogy nem érdemes már tovább fejleszteni. A 775-ök helyében ha váltani akarnék én biztos megvárnám a Sandy Bridget. Akik meg az 1156/1366 tokozást használják a Sandy utánig várnék. Persze mindig vannak olyanok akiknek viszket a pénztárcájuk és mindig a legújabbak kellenek nekik. Nos ők csak vásároljanak és osszák meg velünk a jó és rossz tapasztalataikat a termékekről.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2010. ápr. 24. 13:26
#61

Ez jo :) Hajdan a 486-os procik illetve az elso 586-os ok egy foglalatot hasznaltak es belement AMD INTEL egyarant ugye ha nem csalnak az emlekeim.... Erre mondjak azt hogy MINDENKINEK volt lehetosege megprobalni a Mindket gyarto Termeket...Erre Most..hat hallgathatsz a Forumon Okoskodok Hadara akik SZOGES Egyenest az Ellenkezojet Allitjak Egymas Velemenyenek Es Tenyleg Jot Akarnak NEKED :) Mi lenne HA NEM Akarnanak Segiteni? :)

Kesz Rohej amit ma Flame es Egyebb Formajaban El lehet olvasni es Sokan azt gondoljak hogy ez jol van igy mert igaz hogy szabad Velemeny Nyilvanitas van de ezt a Szakertelem hianyanak Alcazasara hasznalni..hat Gusztustalan...

Az Intel-t Senki nem kotelezi hogy Milyen Processzor Foglalatot es tokozast kell hasznalni Ergo ha Teged Nem Koteleznek Ra hogy Vedd Meg akkor TE sem kotelezheted Az Intelt Hogy Ilyen vagy olyan foglalatot Hasznaljon...Sajnos ez van elvegre Mindenki Atkozza a Kapitalizmust Mert Olyan Jo ez a Korrupcio es Torvenytelenseg illetve legalizalt Rabszolgatartas...Hat egye meg mindenki azt amit Fozott mert sokszor egy 3 Eves porszivohoz sem lehet porzsakot kapni...

Ejjen sokaig a Fogyasztoi Tarsadalom Kenyeren Es Vizen :)

Udv Laci

XtreemX
XtreemX
2010. ápr. 24. 12:10
#60

viktorxxx: Azért váltok AMD-re,mert jódarabig nem szeretnék lapcserét. És hidd el,én nem háborgok. Nem akarod megtapasztalni milyen mikor én háborgok...

raiden
raiden
2010. ápr. 24. 12:07
#59

jójó lassan már ott fog tartani az intel, hogy 2x nem szarunk egy wc-be.

uristen
uristen
2010. ápr. 24. 8:55
#58

Igaz már több mint fél éve arról beszél mindenki, hogy kifogástalanul működik AM2 -es lapban az Athlon II és a Phenom II... De nem számít, ő még leírja, hogy nem kompatibilis. :D

Zotya
Zotya
2010. ápr. 23. 23:37
#57

"Attól még, hogy kapott BIOS frissítést, egy AM2es lapba nem tudsz belerakni AM3-as procit. Nem kompatibilis."

Ahelyett hogy hülyeségeket állítasz, előbb tájékozódj.

Nurba
Nurba
2010. ápr. 23. 19:12
#56

Miért ne mehetne AM3 proci AM2 lapba? Igaz a legtöbb tényleg nem támogatja bios szinten, de van ami igen...persze ilyenkor kompromisszumot kell kötni, mert a HT 2GHz helyett csak 1GHz lesz, max DDR2-800 ramot fog enni és macerás a CnQ...de működik/het a dolog. Inkább fordítva nem kompatibilis...azaz AM3 lapba egyáltalán nem mehet AM2/AM2+ proci...

Joachim21
Joachim21
2010. ápr. 23. 18:40
#55

Pedig a support listben számomra is meglepő módon ott vannak az AM3as Phenomok!

Amit mondassz egyébként logikus, az AMD rég meglépte a memóriavezérlő CPU-ba ültetését, és az APU-khoz ők is új foglalatot vezetnek be.

/ 4
Vissza az oldal tetejére