Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk, valami elindult az Electronic Arts és a FIFA között. A dolgok mögött az áll, hogy 2022-ben lejár a kiadó és a szövetség közti 10 éves megállapodás, amit újra kéne kötni, azonban kiszivárgott információk szerint ezért legalább 1 milliárd dollárt kérne a FIFA minden negyedik évben - vagyis egy-egy világbajnoki ciklusban.

Az Electronic Artsnak láthatóan ez nem nagyon tetszik, ugyanis már elkezdte pedzegetni, hogy a focis játékainak jövője nem a néven múlik, hiszen az semmit nem jelent, a játékosok, ligák, stadionok licenceit egyébként is máshonnan vásárolja meg. Ezt követően nem sokkal derült ki, hogy a kiadó le is védette az EA Sports FC nevet, ami a jövő évi focis játék neve lehet.

Most azonban a FIFA is megnyilatkozott az ügyben: "A FIFA nagyon komolyan gondolja a jövőjét a játékokban és az esportban. A vezetőség azt követően jutott erre az elhatározásra, hogy alaposan és stratégiai jelleggel áttekintettük a videojátékos és interaktív szórakoztatóipari piacot. Egyértelművé vált, hogy ezen a piacon több partnernek kell osztoznia a jogokon, az eddigi egy helyett" - szúrt oda a végén a FIFA egy kicsit az Electronic Artsnak.

Ezt követően a szervezet elég egyértelműen fogalmaz:

"A FIFA most felveszi a kapcsolatot különböző iparági szereplőkkel, beleértve fejlesztőket, befektetőket és elemzőket, és ez alapján építjük ki a hosszú távú tervünket a játékiparban, az esportokban és az egyéb interaktív műfajokban."

Ezek alapján tehát gyakorlatilag egyértelmű, hogy most már a FIFA sem az EA-val közösen képzeli a jövőt. Úgy tudni, a két cégben ellentétes érzések vannak: egyrészt a FIFA számára láthatóan mindennél fontosabb a pénz, holott az Electronic Arts gyakorlatilag jogosan mondhatja, hogy többet tett a FIFA márkájának építéséért és népszerűsítéséért, mint maga a FIFA.

Kétségtelenül fájdalmas lesz, ha az Electronic Artsnak egy új márkát kell felhoznia, ugyanakkor a kiadó szempontjából előbb-utóbb ezt egyébként is érdemes lehet meglépni ahelyett, hogy a jövőben is valaki másnak a márkáját építgetik, ráadásul még fizetnek is érte. A FIFA ugyanakkor azt mondja, hogy "a FIFA neve és a focis játékok elválaszthatatlanná váltak a felhasználók szemében".

"A FIFA határozottan úgy gondolja, hogy a szövetség legfontosabb bajnokságainak és a virtuális sportoknak jobban fedniük kell egymást. Éppen ezért a FIFA szeretné kihasználni a 4 milliárd nézőt megmozgató világbajnokságot, valamint az 1,2 milliárd nézőt érdeklő női világbajnokságot arra, hogy elindítson és integráljon új játékokat és esport lehetőségeket" - áll a folytatásban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
manbali82
manbali82
2021. okt. 23. 19:25
#3

"1,2 milliárd nézőt érdeklő női világbajnokság" akarod mondani 1,2 milliót... lol kategória a ferdítés a PC nevében

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. okt. 22. 20:17
#2

AZ a 4millárd néző álmodik a nyomor kategória, meg amugy gl találni egy másik olyan céget ami nem hogy kifizeti, de egyáltalán ki tudna nekik perkálni 1milliárdot egy névért 4évente.

Antantenusz
Antantenusz
2021. okt. 24. 22:34

@PARASZT Valszeg azért akarnakk több partnert, hogy több forrásból is csordogáljon a zsé.

patrik2991
patrik2991
2021. okt. 22. 16:08
#1

Ez azt jelenti, hogy jön a City Interactive féle Fifa? xD (4 milliárd nézőt érdekel? Hát azt nagyon kétlem, még laikus szemmel is durva túlzásnak tűnik...)

Avisto
Avisto
2021. okt. 24. 4:11

@patrik2991 Valószínű hogy ezt úgy kell étreni hogy pl.: ma megnéz egy meccset 20m ember, holnap egy másikat szintén ennyi,  akkor az már 40m néző. Akkor is ha ugyanaz a 20m nézte mind a kettőt.

Vissza az oldal tetejére