A Facebook bár közösségi média platform és a legnagyobb VR szereplő napjainkban, egészen elképesztő módon évek óta nincs normális közösségi platformja a VR szemüvegeken. Természetesen a Rec Room, a VRChat virágzik, de ezeken kívül kevés lehetőség van, hogy az ember könnyedén és egyszerűen összefusson ismerőseivel VR-ban csak szocializációs célokból.

John Carmack megerősítette, hogy már dolgoznak azon, hogy az emberek a Quest 2 menüjében is találkozhassanak egymással. Ez jó hír, most ugyanis csak a hangkommunikáció adott, külön programot kell indítani szinte bármilyen közös interakcióhoz, így egy videó megnézéséhez is. Ez azért is lenne érdekes fejlemény, mert ezt a funkciót már az Oculus Go is tudta évekkel ezelőtt.

Egymástól külön, az Epic Games elnöke Tim Sweeney és a Facebook elnöke Mark Zuckerberg nemrég bejelentette, hogy mindkét cég egy platformfüggetlen metaverzum építését tűzte ki célul, vagyis egy olyan virtuális világot akarnak építeni, ahol már a valóságban végbemenő folyamatokat is lehet kezelni. Lehetséges itt dolgozni, tanulni, közösségi kapcsolatokat építeni, vagyis szinte mindent, amit manapság már a számítógépen teszünk meg, csak a jelenlétünk még inkább előtérbe kerül.

Mindkét vezető kiemelte, hogy ezeket a metaverzumokat nem egy cég fogja irányítani, hanem a rengeteg játékos központi irányítás nélkül. Cégként nekik az a feladatuk, hogy megteremtsék a lehetőséget arra, hogy egyik világból a másikba ugorhassanak át az emberek, mint ahogyan például a Ready Player One-ban láthattuk. A metaverzum építésének az egyik állomása az évek óta készülő Facebook Horizon nevű közösségi tér, ahol az emberek együtt világokat építhetnek egymásnak egy saját egyszerű programozási nyelvnek köszönhetően.

A Facebook Horizon még mindig csak zárt béta állapotban van, viszont erre épülve folyamatosan jönnek olyan alkalmazások, amik részben már az új közösségi platform alapjait használják. A Venues a Quest felhasználók számára műsorokat kínál, amiket idegenekkel vagy barátaiddal együtt követhetsz, például ketrecharc eseményeken vagy koncerteken lehetünk jelen a speciális VR videóanyagoknak hála.

A másik a Horizon Workroom, ami a közös munkahelyi meetingeket hozza el otthonunkba. Az Oculus Quest 2-őn működő alkalmazás segítségével megoszthatjuk a képernyőképünket, rajzolhatunk, mutogathatunk egymásnak. Jelenleg ez a legvalóságosabb módja annak, hogy a valós irodai munkakörnyezetet emuláljuk. Mivel egyre több munkahely fogadja el az otthoni munkavégzést, így ez a fajta munkahelyi kommunikáció az elkövetkezendő években fokozatosan előtérbe kerülhet.

A Facebook Horizon viszont már csak a Facebook név miatt is sokak számára mumus. Egyelőre nem tudni, hogy más VR platformok irányába is megnyitja-e majd a kapuit, de a program nevet váltott és innentől kezdve Horizon Worlds névre hallgat.

A Facebook új VR közösségi márkaneve tehát a Horizon lett. A cég talán ezzel együtt arra is készen tud állni, ha a hatósági szervek arra köteleznék a vállalatot, hogy szétdarabolják, ugyanis egyre több hír van arról, hogy több kormánynak sem tetszik a Facebook centralizált egyeduralma.

Egy ilyen közösségi oldalnak viszont muszáj, hogy legyen tartalma induláskor. A VRChat, Rec Room és a Roblox is azért ilyen sikeres, mert mindig tartogat valami újat a sok felhasználói tartalomnak köszönhetően. A Facebook éppen ezért 10 millió dollárt tesz arra félre, hogy a közösség tagjait kifizesse a pályák építésével kapcsolatos fáradozásaikért. Magyarul, ha minőségi és szórakoztató pályát építesz a Worlds-ben, akkor azért fizetést adnak.

Ez a fizetés a játékfejlesztő csapatoknak is jár. Ha valaki például egy társasjátékot szeretne építeni a Worlds-ön belül, akkor is jelentkezhet és megoszthatja ötletét a Facebookkal, mert ha megtetszik nekik a dolog, anyagilag is támogatni fogják.

Ez a fajta támogatási rendszer egyáltalán nem véletlen a Facebooktól; az Oculus Quest játékok építését is vissza nem térítendő formában finanszírozták, még a kis indie csapatok is kockázat nélkül építhettek játékokat a Quest platformra. Ez a bőkezűség pedig oda vezetett, hogy a 2019-ben érkezett VR szemüvegre több száz minőségi app érhető már el és olyan nagy és jövedelmező platformmá nőtte ki magát, hogy a VR játék eladások 90%-a a VR fejlesztők szerint itt bonyolódik le. Csak a Quest 2 a Fast Travel Games-nek és néhány más indie fejlesztőnek olyan magas bevételeket produkált, hogy azóta kiadókká nőtték ki magukat.

A Worlds mindenesetre jó eséllyel a Facebook Connecttel azonos időben, vagyis október 28-án indulhat útjára, de ezt csak egy korábbi, és szinte azonnal törölt Oculusos twitter üzenetből feltételezhetjük.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére