ÚJ IBM REKORD: 330 TB-NYI ADAT EGYETLEN SZALAGOS MEGHAJTÓN

Az IBM és a Sony együttműködésének köszönhetően sikerült jelentősen növelni az adatsűrűséget, így egy négyzethüvelyken már 201 milliárd bit fér el.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. aug. 2. 15:30
Új IBM rekord: 330 TB-nyi adat egyetlen szalagos meghajtón

Az IBM kutatói a Sony Storage Media Solutions mérnökeivel együttműködve egy újabb adatsűrűségi rekordot értek el a szalagos adattárolók szegmensében. Noha a szalagos adattárolás sokak számára régimódi dolognak tűnhet, olyasminek, amire ma már igény sincs, erről azonban szó sincs, hiszen ezt az adattárolási módot még manapság is rengeteg helyen használják fontos adatok hatékony mentésére. Érdekesség, hogy az első szalagos meghajtót több, mint 60 éve mutatták be, a technológia azonban azóta sem tűnt el a süllyesztőben, sőt, kedvező tulajdonságai miatt – megbízhatósága és költséghatékonysága miatt – folyamatosan fejlődik.

Galéria megnyitása

A szalagos adattárolást jellemzően biztonsági mentések esetében szokás bevetni, ahol csak nagyon ritkán van szükség a szalagok tartalmára – például egészségügyi adatok, adózási adatok, videók, illetve egyéb tartalmak tárolásakor –, így ezeket „hideg” adattárolóknak is szokás nevezni.

A mai rekord 2006 óta az ötödik, amit az IBM szakemberei a szalagos meghajtók szegmensében elértek, és valószínűleg messze nem az utolsó. Az új eredmény lenyűgöző, hiszen adatsűrűség terén egyetlen négyzethüvelykes területre 201 milliárd bitnyi tömörítetlen adatot tudtak elraktározni, ami a Fujitsu által korábban elért 123 milliárd bites eredményhez képest óriási előrelépés. Az 1098 méter hosszú szalagra összesen 330 TB-nyi adat fér, ami az IBM kutatói szerint mintegy 330 millió könyvnek felel meg.

Az óriási mennyiségű adat rögzítéséhez új jelfeldolgozó algoritmusokat kellett kifejleszteni az adatcsatorna számra, amelyekkel a lineáris sűrűség 818 000 bit per inch értékre nőtt, valamint egy 48 nm széles TMR (Tunnelling Magneto-Resistive) olvasófejre is szükség volt. Ehhez még megfelelő szervo vezérlést is tervezni kellett, hogy a fejpozícionálási pontosság kellően jó legyen – a végső eredmény 7 nanométeren belüli pontosság lett. A fejlesztések és a 48 nm széles TMR olvasófej jóvoltából 246 200 sáv eltárolására nyílt mód egy hüvelyknyi távon, azaz tizenháromszorosára sikerült növelni az egy hüvelyken elférő adatsávok számát a korábbi TS1155-ös szalagmeghajtóéhoz képest.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
katt777
katt777
2017. aug. 3. 13:33
#3

Kezdem bánni, hogy eladtam kb. 25 éve a C64-et a szalagos meghajtójával együtt. Mondjuk a szalag nyúlása, illetve törése minden megállításnál, adatmennyiségtől függetlenül nem tette túl biztonságossá a rendszert.:O

j.panzer
j.panzer
2017. aug. 3. 0:43
#2

Az ilyen komolyabb szalagos drive-ok millió forintokba szoktak kerülni, de legalábbis sok százezerbe. Cégeknek talán jó, de magánszemélyeknek nem játékos karakter.

seahorsekft
seahorsekft
2017. aug. 2. 16:43
#1

"Költséghatékony"

HP C7976BN HP LTO-6 Ultrium 6.25TB BaFe RW Non Custom Labeled Data Cartridges 20 Pack: 15 ezer HUF / 6 TB szalag

Quantum Data Cartridge LTO-7 - 20 Pack - 6 TB (Native) / 15 TB (Compressed): 35 ezer HUF / szalag

PLUSZ a meghajtó. Annyira így már nem vicces, otthonra pláne. (jó, nem is oda szánják) Pedig milyen jó lenne mert amúgy kompakt és archiválni tökéletes.

Visszahozza a nem létező emlékeket a hangkazettás adattárolásról :) (nekem szerencsére az első emlékem a 3.5" floppy)

Vagy az ArVid ami VHS kazettát használt. Simán fel lehetne éleszteni a technológiát és a fiókban rohadó hangkazettákat meg VHS szalagokat végre lehetne valamire használni, nem csak (nagy)fater keletnémet "oktatófilmjei" foglalnák a fiókot. (bár valószínű járna egy erős tockos a szép emlékek letörléséért)

havoc28
havoc28
2017. aug. 2. 18:54

Nyugat-német filmek voltak azok.

Vissza az oldal tetejére