Phil Spencer és Sarah Bond távozásával hamar megtudtuk, hogy a játékosok mellett az Xbox részlegen dolgozók is utálták a Microsoft This Is an Xbox kampányát.
A kampány lényege az volt, hogy a konzolt háttérbe szorítva kiemelték, a felhő segítségével bármilyen eszköz egy Xbox, vagyis minden Xbox, aminek kijelzője van.
Talán az új vezérigazgatónak, Asha Sharmának is köszönhető, hogy a Microsoft mostanra odaáig jutott, hogy minden nyomát eltörli ennek a kampánynak. A Microsoft törölte az Xbox Wire posztot is, ami az eredeti bejelentést tartalmazta, a hírek szerint pedig aktívan folyik a tisztogatás, hogy megtalálják azokat a bejegyzéseket, amik még erről szólnak.
A This is an Xbox kampány legnagyobb nyertese valószínűleg a Sony volt, ez és a Game Pass áremelése ugyanis a nyílt beismerése volt a Microsoft részéről annak, hogy nem fontos számukra többé az Xbox, mint platform.
Mindazonáltal az Xbox, mint különálló gaming konzol entitás valószínűleg meg fog szűnni, helyette Steam Machine-szerű, játékra optimalizált, de nem kizárólag játékra használható gépeket kapunk majd. Az új Xbox inkább lesz egy maszkolt PC, optimalizált játékokkal, így minden PC játék futtatható lesz rajta, és minden Xbox játék futni fog PC-n is.