Hosszú utat tett meg a Waymo addig, hogy teljesen felügyelet nélkül üzemelő taxikat tudjon az utakra engedni, de mostanra nagyon szép sikereket ér el. Megállás nélkül falják a mérföldeket az önvezető autók, és a statisztikák szerint egészen elképesztő biztonsággal üzemelnek.

Több mint 15 évvel a Google első projektjének elindulását követően, most arról számolhatunk be, hogy túl vannak az autonóm módon üzemelő taxik a 100 millió megtett mérföldön.

A Waymo története egészen 2009-re vezet vissza a Google égisze alatt, de valójában ennél távolabbra is mehetnénk a múltban, mivel a gyökerek a 2000-es évek elejére, a Stanford önvezető autós fejlesztéseihez nyúlnak vissza. 2015-ben ért el a fejlesztés arra a szintre, hogy az első közúti teszteket sikeresen abszolválták a szakemberek a teljesen vezető nélküli autóval. 2020-ban a Waymo lett az első cég, ami robottaxi szolgáltatást indított felügyelőszemély nélkül.

Galéria megnyitása

Phoenixben kezdődött a Waymo önvezető taxijának pályafutása, és sok éven át csak az arizonai városban folytak a tesztek, mire sikerült elérni azt a szintet, hogy újabb területeket hódíthasson meg biztonságosan. 2024-ben indult a Waymo működése San Franciscóban és Los Angelesben, idén pedig sorra került Austin és Atlanta is, következő körben pedig Washingtont, az Egyesült Államok fővárosát fogja bevenni a vállalat.

Tavaly júliusban jelentette be a Waymo, hogy túl van a 25 millió mérföld megtételén a robottaxi szolgáltatása, és innentől alaposan felpörögtek az események, ahogy egyre több városban, egyre több autóval indult el a működése. 2024 decemberében ünnepelhette az 50 millió mérföldet a cég, 2025 márciusára lépte át a 70 milliót a számláló, és mostanra pedig elérte a 100 millió mérföldet, ami nagyjából 160 millió kilométeres távnak felel meg.

Galéria megnyitása

Az eredmény kapcsán elmondta a Waymo, hogy a továbbiakban még gyorsabb növekedésre lehet számítani a forgalomban, ugyanis a „verseny növekedésére” reagálni kell. Felpörgetik az amerikai városokban a terjeszkedést. Jelentősen fogják növelni az autók számát is, a tervek szerin a mostani 1500 járműből álló flotta 2000 autóval bővül majd a továbbiakban. Emellett pedig már azon is dolgozik a cég, hogy az USA-n kívüli lokáción

„A Waymo számára ez az eredmény mindennél fontosabb, mivel a 100 millió mérföld alatt gyűjtött tapasztalat és adat olyan értékkel bír, amire egy konkurens sem tud szert tenni” – emelte ki D.A. Davidson elemző. Annak köszönhetően, hogy az emberek látják a Waymo megbízható működését, egyre nagyobb elfogadással vannak az önvezető taxik felé, a növekvő bizalom pedig értelemszerűen az utazások számának felívelésében csapódhat le.

Galéria megnyitása

A robottaxi szolgáltatásoknak többen nekifutottak már az elmúlt évek során, de a Waymo kivételével eddig senki nem tudott talpon maradni. Most a Tesla friss belépőként Austinban már teszteli néhány hete a Robotaxi rendszerét, de egyelőre nagyon távol van attól, hogy akár csak a nyomába érjen a Waymo által eddig elért eredményeknek. Mindenképpen érdekes lesz majd azt látni, hogy a Tesla mire jut, most abban bízik, hogy gyorsan lesz képes növekedni, ehhez viszont az is kell, hogy többnyire súlyos hiba nélkül üzemeljen, ehhez pedig nemárt az óvatosság.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
powerage
powerage
2025. júl. 19. 11:05
#3

Eszelős pénzeket raknak bele ebbe a hülyeségbe és már majdnem ott tartanak megbízhatóságban, mint a Mr Szingh által vezetett taxi, ha épp nem jön közbe valami váratlan esemény.
Buszok, trolik, villamosok, elővárosi vasút mind hasznosabb lenne, de a balfasz befektetőket is hülyíteni kell valamivel.

Balucsek
Balucsek
2025. júl. 21. 10:17

@powerage A tömeg közlekedés fejlesztése csak pénz kérdése, minden technológia elérhető egy élhetőbb infrasturktúrához, nem a gyártókon múlik, hogy Magyarországon 60 éves HÉV-ek döcögnek sokhelyen ennél is régebbi sineken. Ugyan így semmi sem gátolja a MÁV-ot, hogy legalább az 1990-es évek menetrendi idejét újra elérjük a 21. században, és a balkánt leszámítva ne Magyarország rendelkezzen Európa leglassabb vasúti átlag sebességével.
És persze a tömegközlekedésben is lehetne önvezetés, sőt zárt pályán már létezik itthon is (4-es metró). Ugyan akkor míg a kocsik nagyrészében 1 ember utazik aki a napi 1-1 óra oda vissza ingázást hasznosabban is el tudná képzelni, mint hogy az utat bambulja, addig a tömegközlekedésben rendszerint több tucat vagy akár több ezer ember utazik egyetlen sofőr felügyelete alatt, így sokkal kevésbé válik költséghatékonnyá a leváltásuk főleg, hogy ezen emberek gyakran biztonsági felügyeletet is ellátnak (jegyellenőrzés, rongálás megakadályozása) így nehezebben kiválthatóak, mint egy privát autós vagy egy taxis. De persze onnan, hogy egy taxi magabiztosan rója az utakat felügyelet nélkül, nem gondolnám jelentős változtatásnak ugyan ezt egy buszra átültetni.

pdx006
pdx006
2025. júl. 18. 23:52
#2

Fordítva ülnek a lovon. Inkább olyan dolgokra koncentráljanak, amik nem veszik el tömegek megélhetését amiben a kecske is jóllakik, meg a káposzta is megmarad - mert ilyenekben a káposzta nem fog megmaradni. Elhiszem, hogy szeretnek, szeretnének robotizálni meg munkaerőt kiváltani, de ennek barátok közt is az lesz a vége, hogy amikor tömegek kerülnek utcára, egy normál állásra pedig 600 jelentkező lesz, akkor majd elkezdenek az indulatok felkorbácsolódni. A felbőszült tömeg pedig szétver, szétgyújtogat mindent, és lehet nulláról kezdeni, hiába a költséghatékonyság, meg a profit. Főleg a taxisoknál, akik rengetegen vannak, és nem szarral dobálkoznak. Olyan dolgokba kéne gondolkodni, ahol hiány van munkaerőben, nem pedig egy olyan szegmensben, ahol százmilliók dolgoznak.

BiroAndras
BiroAndras
2025. júl. 25. 20:17

@pdx006

  1. Szerinted miben különbözik a gőzgéptől, vagy a szövőgéptől? A legnagyobb baj, amit csinál, hogy elveszi az emberek munkáját, de azt rengeteg más technológia is csinálta. Ha reálisan gondolkodnál, ami amúgy a többségnek se megy, akkor te is értenéd.
  2. A vandalizmusnak nincs köze a technológiához. A Cruise autóit azért rongálták, mert rendszeresen feltartották a forgalmat. A Waymo esetében meg csak rosszkor rossz helyen voltak az autók, és nem tudtak elmenekülni, mint a többi autó.
  3. Egyébként milyen országban van még? Alig pár amerikai városban üzemelnek csak, és azoknak is csak nagyon kis részén.
  4. Semmi rálátásod nincs semmire. És ez ugyanolyan jó a jövőre nézve, mint minden más technológia. De ha nem megy, akkor híreket olvassál, nem bulvárt persze.
BiroAndras
BiroAndras
2025. júl. 18. 21:55
#1

És megint jól látszik az elfogultság.
A Tesla rengeteg "történelmi mérföldkövön" van túl, csak az önvezetéssel is, de egyikről se született ilyen cikk. Ha meg is jelent valami, az a negatívumokra koncentrált, és minimalizálta az eredményt.
A Waymo-ról is rengeteg negatívat lehetne írni, de a cikkbe egyik se került bele. Csak pár példa:

  • Sok évvel a Tesla előtt indult a projekt, mégis alig maradt előnye, és az is csak látszólagos. A Tesla saját önvezető projektje csak 2016-ban indult, korábban a MobilEye rendszerét használták.
  • Az autóik nagyon drágák, és ebben a formában nem lehet őket nagy tételben gyártani. A Teslának viszont saját gyártású autói vannak, millió számra, mindegyikben ott a szükséges hardver, és relatíve olcsók. Sőt a legújabbat az alapoktól kezdve erre tervezték.
  • A technológiájuk lidar-ra és speciális térképekre épül. Az előbbi nem működik megbízhatóan esőben, hóban, ködben. Az utóbbit pedig reménytelenül nagy munka lenne az egész világra kiterjeszteni, és pláne folyamatosan karbantartani. A Tesla FSD viszont bárhol működik, rossz időben is.
  • A sok eltelt idő ellenére még most is rengeteg súlyos hibát követ el. És a statisztikák szerint az utóbbi időben még romlott is a helyzet. link Persze a vezetett mérföldek számával arányosan nő a balesetek száma is, de a cikkben látható grafikon alapján a balesetek száma még a flotta növekedés eleőtt nőtt többszörösére.
  • A saját kutatásuk is azt hozta ki, hogy a Tesla megoldása jobb. Innentől viszont minden előnyük semmis, és legalább 5 év hátránnyal indulnak újra. link link
  • 100 millió mérföld soknak hangzik, de a Tesla milliárdokkal dolgozik. Persze az emberi felügyelettel történik, viszont ez nem hátrány az adatgyűjtés szempontjából. Sőt, inkább előny, mert ahányszor az ember felülbírálja a gépet, az értékes visszajelzés, míg ha felügyelet nélkül hibázik az autó, azt nehezebb észrevenni és tanulni belőle.
Busterftw
Busterftw
2025. aug. 7. 10:04

@BiroAndras
Azt te csinalod, mert ott van feketen feheren, hogy lehazugoztal es letagadtad azt a tenyt, hogy a Tesla auto es az FSD embert ol.
Elfogytak az ervek szokasos modon, szembejottek a forrassal alatamasztott tenyek es elsunnyogsz.

Ennyit vagy csak kepes a Grokkal generaltatni, ferditeseket es barmilyen utananezes utan egybol valosagot tagadsz.

Vissza az oldal tetejére