TÖBBEN RENDELIK AZ ÚJ IPHONE PRO MAXOT, MINT TAVALY, A 14 PLUS VISZONT CSALÓDÁS

Korai megrendelési adatokat szellőztetett meg Ming-Chi Kuo, és az elemző úgy látja, hogy az iPhone 14 Plus iránt még akkora érdeklődés sincs, mint az iPhone 13 mini iránt volt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. szept. 15. 13:28
Többen rendelik az új iPhone Pro Maxot, mint tavaly, a 14 Plus viszont csalódás

Az Apple hamarosan megkezdi az új generációs okostelefonjainak szállítását, rendeléseket pedig már napok óta leadhatnak azok, akik látatlanban is megadják az újdonságoknak a bizalmat. Az első adatok már megvannak arról, hogy milyen arányban érkeznek be rendelések a különböző mobilokra, Ming-Chi Kuo elmondása alapján eléggé komoly szélsőségekre lehet számítani.

A TF Securities elemzője, aki meglehetősen mély kapcsolati szálakkal rendelkezik az Apple háza táján, most a rendelési adatokkal állt elő. Pontos számokat nem említett az ismert szakember, de így is több érdekességre sikerült rávilágítani. Az új mobil eladások a tavalyitól eltérően állhatnak majd össze jelen állás szerint. Az iPhone 13 Pro Max tavaly nagy sikert aratott, de Kuo arról számolt be, hogy arányaiban az iPhone 14 Pro Maxra még több rendelést adtak le eddig.

Galéria megnyitása

Az iPhone 14 Pro nagyjából azon a szinten áll, mint ahol egy évvel korábban az iPhone 13 Pro, szóval hozzávetőlegesen ezt ugyanolyan arányban veszik az emberek. Az elemző kiemelte, hogy a megrendeléseknek nagyjából az 55 százalékát teszik ki magukban a Pro modellek. Az iPhone 14 és 14 Plusnak maradt a 45 százalék.

Talán a legérdekesebb rész Kuo beszámolójának, hogy az iPhone 14 Plus egyelőre hihetetlenül gyengén szerepel. Persze érdemes lesz kivárni, hogy majd hónapok múltán mit fog mutatni az értékesítési kép, de egyelőre arányaiban még annyi rendelés sem érkezett a nagyobb méretű iPhone 14-ra, mint tavaly az iPhone 13 minire. Márpedig az Apple azért számolta fel a kisebb készülékeket, mert nem volt elég nagy a kereslet azokra, nem érte meg fejleszteni a kompaktabb eszközöket. Sokan arra számítottak, hogy az iPhone 14 Plus szép karriert futhat majd be így, hogy olcsóbban nyújt nagy képernyőt. Az Apple is erre számíthatott, de a jelek szerint ez megint nem jött be.

Galéria megnyitása

Ha beigazolódik, hogy igazából az iPhone 14 Plus sem vonzza a vásárlókat, akkor nem lenne meglepő, ha az Apple inkább visszaállna a három modelles palettára jövőre vagy azt követően. Hiszen az iPhone mini sorozatot inkább felszámolta a gyenge kereslet miatt, így túl sok jövőt aligha lehet jósolni az iPhone 14 Plusnak.

Ming-Chi Kuo információi szerint az Apple rövidesen arra utasíthatja majd a gyártópartnereket, hogy a korábbi ütemet tervezzék át, mivel a jelek szerint a vártnál kevesebb iPhone 14-re és 14 Plusra lesz szükség, az iPhone 14 Pro termelést azonban fel kell pörgetni a véltnél is nagyobb kereslet miatt. Most még a vállalat is vár, hogy tisztuljon a kép. Az előrendeléseknél ugyanis meg benne van a pakliban, hogy kicsit torz képet mutat a forgalom.

Egyébként jelenleg nem is lesz egyszerű új iPhone Próhoz jutni; globálisan várólistás a sorozat. Az iPhone 14 Pro Maxra lényegében szinte minden esetben 5-6 hetes szállítási idővel vesz fel rendelést az Apple, és az iPhone 14 Pro hoz is csak a kevésbé népszerű színekben, aranyban és ezüstben lehet hozzájutni viszonylag hamar, a többi opcióra akár 4-5 hetet kell várni. Az iPhone 14 és 14 Plus esetében minden konfiguráció szállítása gördülékenyen indul majd.

Galéria megnyitása

Kuo azt is megjegyezte, hogy Kínában egészen félelmetes képet festenek az eladások. Az emberek 85 százaléka rendelte valamelyik Pro modellt – jellemzően inkább a Pro Max kivitelt –, mindössze az igénylések 15 százalék érkezett az iPhone 14 párosra, és ezen belül az iPhone 14 Plus rendelési mennyisége nem érte el az 5 százalékos szintet.

Az iPhone 14 Plus esetében egyébként az is visszatartó erő lehet jelenleg, hogy aki azt veszi, jóval később jut majd hozzá a mobilhoz, mint aki a másik háromból választ. Az iPhone 14 Plus szállítása ugyanis csak október elején indul, miközben a többiek szeptember 16-án, azaz most pénteken kerülnek a boltokba.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. szept. 17. 7:44
#4

Jó hír, várom az eladási számokat.

Zseniális telefon a mostani 14 Pro Max, ezért veszem meg új telefonomnak.

tomm27
tomm27
2022. szept. 15. 23:17
#3

En azt nem ertem hogy mi ez a szin hiany a jobb szinekkel folyton, hat nem egy milliardos cegrol beszelunk hogy nem tud elozetes felmerest csinalni a szinek kedveltsegi eloszlasaban es aranyaiban mar elore tobbet gyartani a kedvelt szinekbol.

lasagna
lasagna
2022. szept. 16. 1:44

@tomm27  Általában a hangos kisebbség torzítja ezeket a felméréseket. Arról meg ne is beszéljünk, h ha usában/kínában 1-1 nagyobb influenszer kitalálja, h most neki ez a szín kell, akkor az tovább borítja az előzetes elvárásokat.

UjvariAdam
UjvariAdam
2022. szept. 15. 21:29
#2

jo cikk volt, koszi. kivancsi leszek befut e a sima max. azt tippelem kinaban fogjak sokan keresni.

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. szept. 15. 16:52
#1

Ostoba, egyben sznob felhasználókat valahogy meg kell fejni. Jól teszik!

Kutya_aki_megugatja_az_idiótákat
Kutya_aki_megugatja_az_idiótákat
2022. szept. 15. 17:47

@j0ttemlukra vaú vaú

Vissza az oldal tetejére
Többen rendelik az új iPhone Pro Maxot, mint tavaly, a 14 Plus viszont csalódás - iPon.hu