A Super Mario Maker Wii U-n debütáló sorozata a második részével is nagy siker lett Nintendo Switch-en, az alig egy éves játék viszont úgy tűnik, hogy az utolsó nagy frissítéséhez érkezett el és a Nintendo elengedi a kezét, hogy a közösség építse tovább, ahogy eddig is.

A mostani tartalmi update következtében új asseteket kaptak az alkotók, hogy még nagyszerűbb világokat hozhassanak létre, vadonatúj funkciókkal. Bemutatásra került egy új gomba típus, aminek következtében Mario SMB2-es formáját veszi fel, aminek hála a képességei megváltoznak és képes szinte bármit felemelni.

Visszatért a béka ruha is, amivel Mario sokkal gyorsabban tud a víz alatt közlekedni, illetve annak tetején végig rohanni. A Power baloon segítségével repülni, a Super acorn segítségével pedig a repülőmókus ruhát kapjuk meg. Van itt még bumeráng ruha is, illetve egy pár furcsa öltözék is, amivel például ágyúvá változhatunk. A Goomba jelmez segítségével pedig elvegyülhetünk az ellenségeink között és nem fognak ránk támadni. Ellenségeknek megkapjuk az elit Koopalings csapatot, hogy még izgalmasabb bossfightokban lehessen részünk. 

Az igazi nagy újdonság viszont egyértelműen a World Maker. Ennek segítségével mi készíthetjük el Mario térkép útvonalát, mi rakhatjuk tele kihívásokkal, illetve bónuszokkal.

A frissítés már elérhető ingyenesen a játék tulajdonosai számára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére