Az Nvidia és az AMD néhány hete már nem szállíthatja Kínába legmodernebb AI gyorsítóit, a HGX H20-as és az MI308-as modelleket, ezek ugyanis már nem felelnek meg a legutóbb érvénybe léptetett exportkorlátozásoknak, ami az Nvidia számára 5,5 milliárd dolláros, az AMD számára pedig 800 millió dolláros raktárkészlettel kapcsolatos költséget jelent.
A korábbi hírek szerint az Nvidia csapata már neki is látott, hogy megoldást találjon a HGX H20 pótlására, amiről eddig azt lehetett sejteni, hogy egy még tovább karcsúsított HGX H20-as modell formájában érkezik. A Reuters időközben arról számolt be, hogy a HGX H20 helyére nem egy Hopper alapú AI és HPC piaci gyorsító érkezik, ezt egy tajvani interjú alkalmával maga Jensen Huang árulta el. Ráadásul az iparági források úgy tudják, hogy az új helyettesítő terméknél már szakítanak a HBM (High Bandwidth Memory) technológiával, helyette GDDR7-es VRAM-ot vethetnek be, igaz, ennél több konkrétum eddig még nem látott napvilágot.
Annyi biztos, hogy Jensen Huang, az Nvidia vezére úgy látja, a Hopper architektúra köré épülő chipet nem lehet tovább korlátozni annak érdekében, hogy egy újabb, az exportkorlátozásoknak maradéktalanul megfelelő terméket építsenek köré Azt nem mondta ki konkrétan, hogy mely architektúra köré épül majd az új modell, de ha gyorsan akarnak lépni, akkor biztosan a Blackwellre esik a választás.
A H100-as és a H200-as gyorsítók Kínába történő exportját anno még azelőtt betiltották, hogy a termékek konkrétan megjelenhettek volna, így az Nvidia 2023 márciusában elkészítette a H800-as gyorsítót, ami már megfelelt az akkori korlátozásoknak. Ezt a terméket aztán nem sokáig lehetett Kínába szállítani, hiszen már 2023 októberében betiltották az exportját, így az Nvidia kiadott egy újabb karcsúsított megoldást, ami a HGX H20 típusjelzést viselte, ezt az elmúlt hónapig bezárólag zavartalanul szállították is Kínába, ami óriási árbevételt eredményezett negyedévről-negyedévre.
Néhány hete ezt a terméket sem lehet már Kínába exportálni, csak akkor, ha exportlicencet szerez rá az adott gyártó, ezt viszont jó eséllyel sosem kapják meg, akármelyik kínai partnerre is hivatkoznak. A H20 esetében most a memória-sávszélesség és az összekötő (interconnect) sávszélessége akadályozza a kínai exportot, ám ezeken a tulajdonságokon az Nvidia vezetője szerint már nem lehet tovább faragni, új terméket kell majd bevetni.
Mivel a fentiekben GDDR7 memóriáról volt szó, a Hopper nem jöhet szóba, az csak HBM memóriachip-szendvicseket kezel, de a GB20x chipek már megfelelnének a célnak – azok adják a GeForce RTX 50-es széria tagjainak alapját. A GDDR7 memóriatámogatás tehát adott, viszont a konzzmerpiaci fejlesztések nem támogatják az NVLink összekötőt, ami viszont szükséges ahhoz, hogy több GPU-ból álló, jól skálázódó rendszereket lehessen építeni.
A jelenlegi bizonytalanság mindenképpen a Huawei malmára hajtja a vizet, a vállalat Ascend sorozatú AI gyorsítói iránt biztosan növekedni fog a kereslet Kínában, hiába nem olyan jók teljesítmény és energiahatékonyság terén, mint az Nvidia chipjei, legalább legálisan elérhetőek. Az Nvidia közben biztosan nem hagyja majd veszni a kínai piacot, kifejlesztenek majd egy olyan új megoldást, ami az aktuális szabályozásoknak is megfelel, ám az egyelőre még nem tudható, hogy az új termék pontosan mikor válik elérhetővé, valamint az is rejtély, pontosan milyen tulajdonságokkal rendelkezik majd.