Az utóbbi időben a CMF azért szerepelt a híroldalak hasábjain, mert a Nothing úgy döntött, hogy leválasztja és egy indiai befektetési vállalat többségi tulajdonába adja a márkát. A fejlesztések ettől függetlenül egy pillanatig sem álltak le, ennek eredményeként elkészült a CMF Speaker széria.
A CMF Speaker M és a CMF Speaker S névre hallgatnak az újdonságok, és a nevükben az apró betű a méretre utal. Ennek megfelelően a CMF Speaker M a nagyobb a párosból, és minden bizonnyal később érkezik majd egy ennél is nagyobb konstrukció – adja magát a Speaker L név. A CMF és a Nothing is sokat ad a dizájnra, mindenbe igyekeznek egy csavart tenni, éppen ezért nagyon komoly formatervezői csapatokat tartanak fenn jó szakemberekkel, és a Teenage Engineeringhez szorosabb szálak is fűzik a Nothingot.
Az újdonságok meglepő formát öltöttek, úgy néznek ki, mint a tejesdobozok, még a két méretet is úgy alakította ki a CMF, hogy azok a kisebb és nagyobb térfogatú dobozokra hajazzanak. Akár a méreteket is meghatározhatták volna űrtartalom szerint, de ennyire már nem mentek messzire. A hangfalakon a doboz tetejét imitáló tekerő a hangerőszabályzó, és cserélhető a háza, különböző színű és formájú lehet, akár sajátot is 3D nyomtathat a vásárló, ha egyedi dizájnt akar megvalósítani. Türkiz, narancssárga, fehér és fekete színek tarkítják a kínálatot.
- A Speaker M kétutas, van benne egy 70 mm-es mély-középhangszóró és egy 16 mm-es magassugárzó, hogy jobb dinamikát legyen képes elérni. A gyári adat hitelesnek tűnik, ez alapján 60 Hz-ig képes lemenni a szerkezet, miközben a felső tartomány 20 kHz körül ér véget. A maximális zenei teljesítmény 35 watt ebben az esetben, ami úgy jön ki, hogy egyenként 10 és 25 wattosak a hangkeltők.
- A Speaker S egy 45 milliméteres, teljes hangtartományt lefedni kívánó hangszórónak ad otthont, mely 10 W-os teljesítménnyel kecsegtet. Az eszközben van két passzív hangkeltő is az öblösebb mélyekért, miközben 70 Hz-ig tud lemenni a gyártó elmondása szerint, a felső határa pedig ennek is 20 kHz-ben lett megszabva.
Többféle hangprofilt támogatnak a készülékek, és itt nem a hangszínszabályozásra gondolunk, mert az külön téma. Van külön széles hangtér mód a koncertfelvételekhez, Ultra Bass a mélykiemeléshez, valamint éjszakai mód is, mikor a hangtartományokat úgy alakítja, hogy a környezetét ne zavarja vele a hallgató. Ezeken felül van még egy fejlett, egyedi EQ funkció, hogy mindenki a saját ízléséhez tudja hangolni a készüléket.
A vezeték nélküli kapcsolatról Bluetooth 6.0 modul gondoskodik, amely akár több mint 100 méteres hatótávolságot biztosíthat megfelelő mobil mellett, teljesen nyílt területen, ezen felül pedig Auracast is biztosított a megosztáshoz, és a sztereó módot is tudják a CMF Speakerek. Két eszközhöz párhuzamosan is csatlakozhatnak a termékek, és a gyors párosítást is lehetővé teszik többféle módon: van NFC alapú kapcsolódás, valamint a Google Fast Pair és a Microsoft Swift Pair is támogatott. Sőt mi több, a páros használható USB-C porton keresztül is veszteségmentes vezetékes hangátvitellel és minimális késleltetéssel.
A kompaktabb hangfal 130,5 milliméter magas, és 85 x 44 mm-es alapterületű, a tömege pedig 334 gramm. A Speaker M már 602 grammot nyom, 85 x 54 mm-es lett az alapja, a magassága pedig már 220 milliméter. A szerkezetek egyaránt úgy lettek kialakítva, hogy gond nélkül viseljék még a merülést is, IP68 tanúsítványt szereztek.
Lényeges a méretbeli különbség, de mindkét termék jól hordozható, egyik sem túl nagy. 2600 és 4900 mAh-s telepek vannak a hangfalakban, és mindkét konstrukció 18 órás üzemidőt ígér 50%-os hangerőn, Ultra Bass módban. A CMF említést tesz arról, hogy van gyorstöltés, de mi azzal biztosan nem kérkednénk, hogy 10 perc töltést követően 1 órán át bírják majd a készülékek félhangerőn. A teljes töltésük 2,5-3 órát vesz majd igénybe a gyári adat szerint.
A CMF Speakerek forgalmazása most indult, nem várat magára. A vásárlók 60 és 100 eurós összegért cserébe ruházhatnak be a Speaker S és a Speaker M modellekre. A hazai árak 30 és 48 ezer forintban lettek meghatározva, ami azért egy kicsit meredek, ilyen átváltásokkal akkor találkozhattunk korábban, mikor a forintnak nagyon magas volt az árfolyamkockázata.