A szinkronszínészek érdekvédő szakszervezete, a SAG-AFTRA bejelentette, hogy ha nem sikerül megegyezniük a játékipar képviselőivel, október 21-én sztrájkot hirdetnek.

A közlemény szerint több, mint egy éve próbálnak valamilyen megoldást keresni, számos tárgyalás is lezajlott, de mindegyik eredménytelenül zárult. A következő találkozót október 17. és 19. között tartják azzal a céllal, hogy tisztességes, a játékipar sztenderdjein és legjobb hagyományain alapuló szerződést köthessenek. A SAG-AFTRA ajánlata szerintük nem tartalmaz őrült kéréseket. Több ismert szinkronszínész, például Roger Craig Smith (Batman, Assassin’s Creed), Jennifer Hale (Mass Effect, Guild Wars, SWTOR), de maga Wil Wheaton is támogatásáról biztosította a sztrájk meghozataláról szóló döntést.

A szervezet ugyanakkor nincs meggyőződve arról, hogy sikeres lesz az újabb tárgyalás, így a sztrájk elkezdésére számítanak. A szakszervezet útmutatása szerint azok a színészek érintettek, akik a 2015. február 17-e után megkezdett projekteken dolgoznak. A sztrájkban 11 cég dolgozói vehetnek részt, köztük olyan játékipar-óriásoké, mint az Electronic Arts, az Activision, a Take-Two vagy a WB Games, de a listán a Blindlight, a Corps of Discovery Films, a Disney Character Voices, a Formosa Interactive, az Insomniac Games, az Interactive Associates és a VoiceWorks Production is szerepel.

A SAG-AFTRA fő kifogása, hogy a játékipar nem ajánl fel fizetési bónuszokat és más, a bevételből való részesedést érintő opciókat. Emellett azzal vádolják a másik felet, hogy elutasította a felvetést, miszerint két órára kéne csökkenteni az egyhuzamban végzett felvételek hosszát annak érdekében, hogy a színészek hangja ne károsodjon. Lazítanának néhány biztonsági szabályon is: a színészek sokszor azt sem tudják, milyen játékon dolgoznak. A játékcégek viszont megkövetelnék, hogy több tízezer dollárra büntethessék a szakszervezetet, ha egy ügynök nem vesz részt a kliense mindegyik meghallgatásán, illetve 1000 dollárra a színészeket, ha késnek a munkából, vagy nem vetik be magukat teljes energiával a felvételekbe.

A játékipar cégei saját közleménnyel reagáltak a sztrájkbejelentésre. Scott J. Witlin ügyvéd, a cégeket a tárgyaláson képviselő iroda tagja szerint a SAG-AFTRA ellenséges magatartást tanúsított, a sztrájkfelhívás rosszindulatú és felesleges, csak árt a szakszervezeti tagoknak. Szerintük amúgy is kevesebb, mint 25 százalékát képviselik a színészeknek, a sztrájk pedig nemcsak az ő munkájukat tenné semmissé, de előnybe hozná a vetélytársaikat, akiket nem kötnek a SAG-AFTRA előírásai.

Ahogy Witlin elmondta, a szakszervezet által képviselt színészek jelenleg a pótlékokon kívül legalább 100 dollárt kapnak óránként. Szerinte ajánlatuk fizetésemelést és más olyan kompenzációs lehetőségeket is tartalmaz, melyek több száz dollárnyi pluszt jelentenek. Sőt, még rugalmasabb munkaidő-beosztásra is törekedtek, bár csak egyetlen bejelentés érkezett arról, hogy valakinek egészségügyi gondjai támadtak hangja túlerőltetése miatt. Witlin végül megemlítette, hogy a szakszervezet oldala meglátása szerint több pontatlan és elavult információt is tartalmaz a tárgyalásokról és előterjesztésekről, valamint azt, hogy a megegyezés mindkét fél, valamint a játékok rajongóinak is érdeke.

(Ez az egész ügy egyébként elég régóta húzódik, bő egy évvel ezelőtt már belengette a sztrájk lehetőségét a SAG-AFTRA.)

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
5hR3kY
5hR3kY
2016. okt. 19. 7:53
#8

Leírom utoljára: A színészek a filmes / sorozatos szinkronjukért minden újrafelhasználáskor kapnak utána pénzt, de a számítógépes játékokhoz készített szinkronoknál nincs ilyen. Ez nekik olyan mint ha egy énekes a kiadótól mindig megkapná a pénzét, de csak minden második lemez bevételéből kapna részesedést. Mint ahogy lentebb kifejtettem, újfajta szerződések kellenek ahol megszabják a szinkron forgalmazásának az időtartamát. Nem egy játék volt már ahol joglejárat miatt vettek ki zenéket vagy kocsikat, vagy beszüntették a forgalmazását.

5hR3kY
5hR3kY
2016. okt. 20. 8:59

Ha sikerül a sztrájk, és újfajta szerződéseket kötnek akkor meglesz nekik a többlet pénz. Téged sem tart vissza senki hogy szakszervezetet csinálj, és nekiállj sztrájkolni. Attól hogy te nem harcolod ki, az a te problémád. Vagy mert ha te nem kapsz akkor más se kaphasson? ;)

Lazahunter
Lazahunter
2016. okt. 18. 15:28
#7

Amúgy nem értem mit követelőznek ... elvállalnak egy munkát, amiért megkapják az előre egyeztetett fizetést. Milyen részesedést meg egyebeket akarnak a szaros hangjukért? Ennyi erővel a programozók, meg mindenki, aki termelő munkát tett egy játékba kilincselhetne, mivel az ő által kreált dolgot értékesítik, sokszorosítják ....

Asagrim
Asagrim
2016. okt. 19. 16:48

Akkor nem értem mire vonatkozik a következő mondatod:

"Nem értek egyet ezzel az érveléssel, de van logika mögötte." Kinek az érvelésével?

Lazahunter
Lazahunter
2016. okt. 18. 15:26
#6

Háát, tőlem aztán otthon is maradhatnak ... az év legjobb játékélményét amúgy is a Dragon Quest Buildes szolgáltatja nekem, amiben egy nyomorult élő szó nem hangzik el :)

Cellux
Cellux
2016. okt. 18. 14:52
#5

Meg kell csinalni a jatekot, a tartalma 10-20% -at kivenni, majd kesobb eladni 3 dlc-nek. Megduplazod a profitot es nem kell a stabot sem visszahivni.

mcganyol
mcganyol
2016. okt. 18. 12:14
#4

Ez a költség megintcsak a fogyasztóra lesz áthárítva. Az egyhuzamban 2 óra az valóban ok, ha valamilyen egészségügyi szempontból ez indokolt.

Itt lenne az ideje emberi beszédhang szintetizálással foglalkozni komolyabban (úgy értem komoly pénzt tenni bele). Sosem értettem miért van ez az IT téma ennyire hanyagolva. De ez most lehet egy startup ötlet, a szinkronszínészek meg idővel mehetnek a levesbe.

Amúgy ez gáz, kijön egy patch vagy dlc és a karakternek lesz három új sora amit el akar mondani. Ahelyett hogy valaki beírná a szövegét és valami értelmes interfészen bekattintgatná a tempót/érzelmi töltetet stb ahelyett futnak a színész úr után, aki stúdióstól mindenestől nyílván rohadt drága lesz. Meg mi van akkor ha időközben pl elhunyt az illető. Keresnek valakit hasonló hanggal, vagy mi?

(ps. igen tudom, hogy ezek az alaplapi integrált hangkártyák amik 99%-ban uralják mára a piacot és a CPU-t használják, mérsékelten alkalmasak hangszintézisre úgy, hogy kevés erőforrást zabáljon)

5hR3kY
5hR3kY
2016. okt. 18. 11:46
#3

Mondjuk ha te egy mozifilmben szinkronizáltál, és azt most ki akarják adni Blu-Ray lemezen, akkor újra fizetni fognak a szinkronért és te is kapni fogsz a pénzből. Ha a TV-be adják le akkor a film forgalmazójának fizetnek a sugárzásért, meg még a szinkronstúdiónak a jogokért, amiből te is kapni fogsz. Egyedül még a játékiparban nincs szabályozás. Ott egyszer felveszik, és évekig árulják a játékokat a színészek hangjával. Én a színészek helyében időtartományra kötnék szerződést. Keveset akarnak fizetni? Nem probléma, de akkor csak egy évig használhatják a hangom. Ha normálisabban fizetnek akkor mondjuk 3 évig. Utána lehet tárgyalni a hosszabbításról. Ja hogy ez így több pénzbe kerülne a szegény játékkiadóknak? Szerintem azért futná rá az ordenáré pénzekből.

Asagrim
Asagrim
2016. okt. 18. 11:42
#2

Már megint?

m76
m76
2016. okt. 18. 11:11
#1

Hm, én sem kapok részesedést a projektek bevételéből amiken dolgozok. Megyek is sztárjkolni ez így nem mehet tovább!

A szinkronszínész nem befektető, hanem ugyanolyan dolgozó, ugyanolyan beosztott, mint mondjuk egy artist vagy hangmérnök. Miért járna nekik részesedés?

Azzal egyet értek, hogy ok max 2 óra legyen egy felvétel, az teljesen normális elvárás. De a részesedés alanyi jogon már nem.

Szefmester
Szefmester
2016. okt. 18. 11:37

Ha úgy kötik meg a szerződését akkor lehet hogy járna... Engem inkább bosszant hogy késés esetén 1000 dodó minusz. Nem túl tisztességes

Vissza az oldal tetejére