A mesterséges intelligencia fronton az elmúlt időszakban hirtelen nagyon felértékelődtek a legjobb szakemberek. Szó szerint dollármilliókat mozgósítva harcolnak a kutatókért, mérnökökért a technológiai óriások. Elsősorban a Meta az, aki gigantikus pénzeket kezdett szerződésekért felkínálni, erre pedig a többiek is reagáltak. Ám a jele szerint a pénz nem minden.

A Meta több milliárd dollárt rászánva kezdte felépíteni a Superintelligence Labs (MSL) részleget, hogy a mesterséges intelligencia kutatások terén gyorsabban tudjon haladni, és a riválisait megelőzhesse. Ehhez pedig szó szerint házalni kezdet a legismertebb, legjobb kutatóknál, mérnököknél. Sikerült is a cégnek verbuválnia egy nagyon erős csapatot, és úgy tűnt, hogy Mark Zuckerberg terve sínen van. Most azonban olyan hírek láttak napvilágot, melyek alapján valami nagyon nincs rendben az MSL-nél.

Négy kiváló szakember is otthagyta a Meta Superintelligence Labs részlegét, pedig hivatalosan ez alig 2 hónapja kezdte meg a működését.

Legalább nyolc dolgozó távozott már a viszonylag frissen felállított Superintelligence csapatból. A Business Insider rendelkezésére álló belső adatok szerint a felmondott dolgozók között vannak kutatók, mérnökök és termékfejlesztési vezetők is. A „személyi szuperintelligencia” megalkotását előtérbe helyező részlegről több olyan szakember is távozott, akik kulcsfontosságú szerepet töltöttek be.

Galéria megnyitása

A Meta a hírek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy egy ekkora cégnél teljesen normális a lemorzsolódás, és mindenkinek a legjobbakat kívánják, akik a távozás mellett döntöttek. Felmondott az MSL részlegen Avi Verma, Ethan Knight és mások mellett Rishabh Agarwal is. Sőt mi több, Chaya Nayak, a Meta generatív MI termékigazgatója is máshol képzeli el a jövőjét.

Chaya Nayak csaknem 9 éven keresztül dolgozott a Meta színeiben, 2023 májusa óta felügyelte a mesterséges intelligencia termékeket, így például a Meta MI fejlesztését is. Rengeteg ismeretet gyűjtött a vállalatnál. Hogy hol folytatja? Nos, az OpenAI-hoz igazolt át, és nincs ezzel egyedül a most távozók körében.

Avi Verma az OpenAI-tól ment ár a Metához idén, de nagyon hamar meggondolta magát, és úgy döntött, hogy visszatér a korábbi munkahelyére. Verma 2024 júniusában ment az OpenAI-hoz, előtte több mint 3,5 évet húzott le a Teslánál. Az nem derült ki, hogy miért gondolta meg magát ilyen gyorsan. Knight ugyancsak évekig dolgozott a Teslának, majd az xAI-hoz került, és onnan ment volna a Metához, de ő is rövid időn belül kilépett a Superintelligence Labs csapatából. Azt nem tudni, hogy mik a tervei.

Rishabh Agarwal állítólag 1 millió dolláros fizetési csomaggal szerződött a Metához, mégis úgy döntött, hogy kilép. Ő korábban a Google Brain és DeepMind részlegén dolgozott, nagy tapasztalattal rendelkezik, és érdekesen indokolta a döntését. „Egy világban, ami rendkívül gyorsan változik, az jelenti a legnagyobb kockáztatást, ha nem vállalsz semmilyen kockázatot.” – ezt korábban Mark Zuckerberg írta, és most úgy gondolta Agarwal, hogy megfogadja ezt a tanácsos, és inkább kockáztat a stabil állás helyett.

Nagyon rossz hír a Meta számára, hogy a jelek szerint az új szuperfegyvere sem úgy teljesít, ahogy azt szerette volna.

Nagy nyomás alatt van a Meta, miután az OpenAI és a Google is elég látványosan megelőzte a gépi tanulás és a nyelvi modellek, generatív MI eszközök fejlesztésében. Kifelé persze folyamatosan csak azt kommunikálja a cég, hogy minden a tervek szerint alakul, és hogy a Meta AI-nak már 1 milliárd felhasználója van globálisan. Azonban a cég cselekedetei és a kiderülő információk egyértelműen árulkodnak arról, hogy vannak gondok a háttérben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kajafun
Kajafun
2025. aug. 30. 11:11
#3

Remélem még jobban besülnek! Márcsak azért is, mert nézzük meg a francbukot is. Gagyi kinai átverős reklámok tömkelege és hiába jelentem hogy kamu átverés, szerintük jóvanazúgy. De ha le is tiltom, direkt várat a rendszer hogy szivasson...

piterpen
piterpen
2025. aug. 31. 8:12

@Kajafun Hát persze.Így akarnak rávenni,hogy fizess elő.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. aug. 29. 14:36
#2

Csupa tősgyökeres amerikai név :D Na jó, az Ethan tényleg az, de a curryszag azért megcsapta az orromat.

carrast
carrast
2025. aug. 29. 12:28
#1

cukorhegy rábaszott

Vissza az oldal tetejére