A Supermassive Games leginkább az interaktív filmekre hasonlító horrorjátékairól ismert, mint az Until Dawn, majd az azt követő Dark Pictures antológia. Ezekre egyaránt jellemző a kiváló grafika, a jól megvalósított történet, a limitált interaktivitás, viszont a remek filmszerűség is. Most pedig jobban bemutatkozott a csapat új játéka, a The Quarry.
Míg az Until Dawn egy télies környezetben játszódott, addig a The Quarry egy nyári táborba kalauzol el minket, ahol egy csapat tinédzser tölti éppen az idejét. Ahogy lemegy a nap, a brigád úgy dönt, hogy ideje egy kis ünneplésnek: nincsenek felnőttek, nincsenek felügyelők, nincsenek szabályok.
Nem nehéz kitalálni, hogy a bulikát viszonylag hamar a feje tetejére állítja, hogy elkezdenek rájuk vadászni a vérre szomjazó helyiek és valami "még ennél is rettenetesebb". A horror tehát hamar beindul.
Összesen kilenc tinédzser van jelen a helyszínen, és a történet során mindegyikük felett átvehetjük majd az irányítást bizonyos pontokon. Onnantól kezdve pedig rajtunk múlik, hogy túlélik-e az éjszakát, vagy idejekorán földbe harapnak. Az Until Dawnhoz hasonlóan viszonylag sok döntésünk lesz, melyek mind hatással lesznek egymásra, és befolyásolják majd a különböző szereplők sorsát.
Mind a kilencből lehet a történet hőse, ígérik a készítők.
Szintén jól hangzik, hogy ehhez az egészhez számos nevesebb színészt találtak a készítők: jelen lesz David Arquette a Sikolyból, Lin Shaye a Rémálom az Elm utcából, Ariel Winter a Modern Családból, valamint Justice Smith a Jurassic World-filmekből. Többek között.
Ráadásul kiderült, hogy a megjelenés már nincs is nagyon messze: konkrétan június 10-én számíthatunk rá PS5-ön, PS4-en, Xbox-platformokon és PC-n is, utóbbi esetben a Steamen keresztül.


























