Az Infinix a nagy kiállításokra általában különleges koncepciókkal, fejlesztés alatt álló technológiákkal szokott érkezni, hogy felkeltse az emberek érdeklődését. A 2026 évet is így indította a CES-en a cég. Volt a standján szilárdtest hűtő, speciális kontroller, és egyedi hátlap is, aminek a színe váltakozik.
Az okostelefonok hűtése folyamatosan fejlődik, és bár most még szinte kizárólag passzív hőelvezetést találunk a készülékekben, azért egyre többen próbálkoznak valamilyen aktív hűtést megvalósítani. Legutóbb a Honor mutatott be erre egy módszert, most pedig az Infinix kísérleti fejlesztését ismerhetjük meg. Egy AiO integrált hűtést alkotott a cég a CES-re, ami nemcsak aktív léghűtést, hanem még folyadékhűtést is magában foglal.
Két piezoelektromos egység lett összeházasítva egy eszközbe. Egy piezoelektromos ventilátor felel a levegő forgatásáért, és egy piezoelektromos pumpa gondoskodik arról, hogy a folyadék keringetése biztosított legyen a speciális hűtőlapkában a hátlap teljes felülete alatt. Különböző elemek nagyfrekvenciás rezonanciája gondoskodik a levegő és a folyadék mozgatásáról.
A hűtőfolyadék – ami az extra látványért még fluoreszkál is – akár 6,5 ml/perc sebességgel áramolhat az apró csatornákban, ezekből direkt többet alakított ki párhuzamosan a fejlesztőcsapat, hogy növelje a hőelvezetés hatékonyságát. Az Infinix megjegyezte, hogy arányaiban nagyon gyors keringetési tempóról beszélhetünk itt, kétszer nagyobb tempóval megy a keringetés, mint egy hétköznapi folyadékhűtőben. Ez annak köszönhető, hogy dupla kerámia elem dolgozik a piezoelektromos pumpában.
Itt először használnak mobiltelefonban piezoelektromos léghűtést, amit külön kihangsúlyozott a vállalat. Ez az egység egy 0,1 milliméter vastag lap rezonanciájával hozza mozgásba a levegőt, másodpercenként 25 000 alkalommal pulzál a lapka, ezzel kelt légáramlást. A cég elmondása szerint ez a megoldás 10-szer jobb hőelvezetést tesz lehetővé, mint a hagyományos aktív hűtők a mobilokban.
Ezeket a szilárdtest elemeket nem kell félteni a mindennapos használat során, gond nélkül bírni fogják a terhelést a készülékek élettartama alatt. A felhasználó pedig szinte egyáltalán nem hallja majd, mikor a különböző hűtőelemek mozgásba lendülnek. Lényegesen csendesebb ez az aktív hűtés, mint a lapátos ventilátorokat alkalmazó felépítés.
A hűtési fejlesztéseket illetően a vállalat elmondta, hogy a következő körben már szeretnék azt megvalósítani, hogy a folyadékhűtés közvetlen kapcsolatban legyen a kulcsfontosságú komponensekkel, így elsősorban a rendszerchippel. Jelenleg még csak a központi processzorra illeszkedő passzív hőelvezető egységre simul rá, ennek a hűtését segíti.
A CES-en megvillantott az Infinix egy mobilos kontrollert is, amit rugalmasan lehet variálni (akár konzolok mellett is). Használható az eszköz akár úgy is, hogy nem kapcsolódik közvetlenül az okostelefonra, szét lehet szedni, és befogatható a közepébe a mobiltelefon a közvetlenebb élményért. A kontroller bal oldala fixen kialakított, a jobb oldalra azonban több különböző egységet lehet használni, attól függően, hogy az adott játékhoz melyik a jobb. Az egyik vezérlőelemen nagy méretű érintőpad is kialakításra került.
Továbbá Active Visual Backplate fantázianéven egy új hátlapdizájnt is létrehozott, melynél egy olyan precíziós optikai mikrostruktúrát alakított ki, ami jelentős mértékben változik a fény beesésének hatására, annak szögétől függően. Ennek köszönhetően igazán izgalmas látványt tud nyújtani a különböző pozíciókban, változó környezetekben. Nemcsak a szín változhat a telefonok forgatására, hanem a mintázat is.
Kísérletezik az Infinix egyéb anyagokkal és felépítésekkel is. Termokromatikus “tintával” megoldotta azt, hogy hő hatására változzon a hátlap megjelenése, illetve fotokromatikus eljárással pedig egy bőrhatású felületet hozott létre, ami a fény erősségére reagálva fog folyamatosan változni.
Végül egy moduláris mobilos kiterjesztés ökoszisztémának is megágyazott, ami mágneses kapcsolódást használ majd az elképzelés szerint. A Moduverse rendszer révén az okostelefonokat érdekes extra funkciókkal lehetne felruházni mágnesesen felpattintható kiegészítőkkel. Öt modult vázolt fel az Infinix. A Mic Modu révén egy vlogger mikrofont kapna a telefon, SportCam Modu egy akciókamerával toldja meg a készüléket, jönne továbbá ilyen alapon power bank a jobb üzemidőért, és akár extra kijelzőt is hozzá lehetne adni az okostelefonokhoz az elképzelés szerint.
Arról az Infinix egyik esetben sem beszélt, hogy a fejlesztések megjelennek-e kereskedelmi forgalomba szánt eszközben, és ha igen, akkor mikor kerülhet erre sor.