Shop menü

SAJÁT MEMÓRIASZABVÁNYT FEJLESZT KI AZ NVIDIA A NAGY MEMÓRIAGYÁRTÓKKAL EGYÜTTMŰKÖDVE – JÖN A SOCAMM?

Az új memóriaszabványt elsősorban az AI PC kategória képviselőihez fejlesztik, ahol kifejezetten fontos a nagy memóriakapacitás, a magas memória-sávszélesség, illetve az alacsony késleltetés sem mellékes szempont.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Saját memóriaszabványt fejleszt ki az Nvidia a nagy memóriagyártókkal együttműködve – Jön a SOCAMM?

Az Nvidia egy új, speciális memóriaszabvány kifejlesztésén dolgozik, ebben természetesen a nagy iparági szereplők is segítik, úgy mint a Samsung, az SK Hynix, illetve a Micron is. A friss szabványt hivatalosan még nem jelentették be, vagyis egyelőre még csak előzetes információk állnak rendelkezésre vele kapcsolatban, az irány azonban már így is kezd derengeni.

A friss memóriaszabvány a SOCAMM nevet viseli majd, ami a System On Chip Advanced Memory Module kifejezés rövidítése, és olyannyira jól áll a fejlesztés, hogy az Nvidia csapata és a memóriagyártó partnerek már a SOCAMM prototípusok tesztelését végzik. Az előrehaladott folyamat alapján erősen valószínű, hogy rövidesen az új memóriaszabvány hivatalos bejelentésére is sor kerül, annál is inkább, mert a hírek szerint még ebben az évben megindulhat a sorozatgyártása.

A cél kifejezetten az, hogy az AI PC kategória számára egy ütőképes, kellő memória-sávszélességet biztosító, memóriakapacitás terén is versenyképes memóriaszabvány készüljön. Az AI PC kategória alatt itt elsősorban az Nvidia saját megoldást kell érteni, ami Project Digis néven debütált a CES 2025 idején – lényegében ennek a konfigurációnak a következő generációs verziója kaphatja meg elsőként a SOCAMM memóriaszabvány köré épülő memóriamodulokat. Az új szabvány mind a nemrégiben bemutatott LPCAMM, mind pedig a tradicionális DRAM formátumokhoz képest jelentős előrelépést hoz.

Az egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy költséghatékonyabb lesz, mint a tradicionális memóriamodulok, mint például a So-DIMM – ezt persze elsőre nehéz elhinni, de a konkrét bizonyítékok majd megerősítik vagy éppen cáfolni fogják a pletykák állításait. Az új memóriamodulok esetében közvetlenül a hordozórétegre integrált LPDDR5X lapkák is bevethetőek lehetnek, ami egyebek mellett az energiahatékonyságra is pozitív hatást gyakorolhat.

A másik fontos tulajdonság, hogy a SOCAMM esetében sokkal több I/O port áll majd rendelkezésre, mint az LPCAMM vagy a tradicionális DRAM moduloknál. Előbbieknél 644, utóbbiaknál pedig 260 I/O port fogható munkára, míg a SOCAMM már 694 ilyen porttal rendelkezhet. Maga a SOCAMM egy eltávolítható memóriamodul formájában foglalhat helyet a rendszerben, ami könnyű memóriabővítési lehetőséget biztosíthat, ráadásul rendkívül kompakt lesz, nagyjából akkora, mint egy felnőtt kéz középső ujja. A hagyományos DRAM moduloknál kisebb kivitel persze jól hangzik, de alaposan behatárolhatja az elérhető maximális memóriakapacitást.

Az Nvidia és a memóriagyártók a hírek szerint önállóan végzik a SOCAMM fejlesztését, nem működnek együtt a JEDEC (Joint Electron Device Engineering Council) szakembereivel, de nincs kizárva, hogy ez az állítás csak a fejlesztőmunka egy bizonyos fázisára volt érvényes. Az új memóriaszabvány egyébként azért lehet jó lépés, mert a helyben futó nagy nyelvi modellek mellé nagykapacitású, nagy memória-sávszélességet biztosító memória-alrendszerre van szükség a hatékony futás és a jó teljesítmény miatt, ezt pedig a jelek szerint egy saját fejlesztéssel próbálják biztosítani, méghozzá a bővíthetőséget is szem előtt tartva.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a pletykák szerint az Nvidia és a MediaTek közötti együttműködés révén a páros rövidesen beléphet az AI PC kategóriába, ahova ütőképes iGPU-val és ARM alapú CPU-val próbálnak konkurenciát teremteni a Windows és Windows on ARM platform eddigi szereplőinek. Nincs kizárva, hogy ebben a projektben is számítanak majd a SOCAMM memóriamodulokra, ez viszont csak személyes fejtegetés, erre utaló jelek eddig még nem láttak napvilágot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére