A BioWare azt ígérte, hogy a Mass Effect-rajongóknak szóló N7 Day alkalmából nem kapunk majd új információkat a Mass Effect Andromeda játékkal kapcsolatban. Ezt az ígéretét be is tartotta a stúdió, de azért egy kis meglepetéssel készültek: egy kedvcsináló előzetest kaptunk.

Ez szinte teljesen élő felvételekből áll össze, ami az emberiség nagyobb eredményeit eleveníti fel az űrkutatással kapcsolatban - többnyire a NASA anyagait alapul véve. Érdekes azonban, hogy az egészet Shepard parancsnok női verziója, alias "FemShep" narrálja, akit egyébként nem más alakít, mint Jennifer Hale.

A BioWare korábban többször is hangsúlyozta, hogy a Mass Effect Andromeda teljesen elszakad az előző Mass Effect-trilógiától: egy teljes másik galaxisban játszódik, valamennyivel az eredeti epizódok után. Azt pedig szintén kikötötte a BioWare, hogy Shepard semmilyen szerepet nem kap majd ebben az egészben. Az előzetes narrációját nézve azonban sok rajongó rögtön arra gondolt, hogy itt valami átverés lehet a dologban, és Shepard mégis visszatér.

Nos, az ilyen jellegű találgatásoknak Yanick Roy, a BioWare Montreal vezetője vetett véget: ahogy az előzetesben is elhangzik: "Commander Shepard signing off", vagyis ez egyfajta utolsó búcsúajándék, és innentől kezdve nem fogunk hallani az eredeti trilógia főszereplőjéről. Mivel az előzetes az N7 Day napján ment le, a BioWare vélhetően még utoljára ezzel szeretett volna kedveskedni a rajongóknak.

A Mass Effect Andromeda elméletileg jövő ősszel jelenik majd meg. A fejlesztés sokáig tart, ugyanis az egész játékot a nulláról építik újra, hiszen ezúttal az Unreal Engine 3 helyett már az Electronic Arts saját Frostbite motorját használják.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Terror
Terror
2015. nov. 12. 18:18
#5

Csak azt nem értem, hogy ha a canon szerint Shepard férfi, akkor most miért lett női hangja.

Dobos911
Dobos911
2015. nov. 14. 21:37

Hát az egyáltalán nem biztos, hogy férfi [LINK] :D

Supra
Supra
2015. nov. 12. 7:28
#4

Hát, szerintem a történetben, Sheperd-ben és Seperdnében kb ennyi volt. Engem valahol a 3. résznél kezdett idegesíteni, hogy "jön az emberi faj, az evolúció csúcsa, és annak is a legfőbb HEROja, és megmenti a buta és béna világegyetemet"

Hagyjuk már...

Tök jó lesz, ha végre új lapot kezdünk, némileg még hihető karaktrekkel és történettel. Csak félek, hogy egy egész galaxist fogunk lenyomni 3 év alatt :-)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. nov. 10. 16:16
#3

Haladhatnának már vele, 4 éve jött ki az utolsó. Ennyi idő alatt kijött az egész trilógia.

Taranisz
Taranisz
2015. nov. 10. 1:13
#2

"A fejlesztés sokáig tart, ugyanis az egész játékot a nulláról építik újra, hiszen ezúttal az Unreal Engine 3 helyett már az Electronic Arts saját Frostbite motorját használják.**"

http://reactionimage.org/img/gallery/313259498.jpg

Dobos911
Dobos911
2015. nov. 10. 16:11

+1

j.panzer
j.panzer
2015. nov. 9. 18:43
#1

Három éve folyamatosan a leginkább várt játék nálam, és egyben félek is tőle. No meg persze új gépet fogok rá építeni.

j.panzer
j.panzer
2015. nov. 13. 0:13

Nem veszem sértésnek, sőt igazad van. Én PC-n játszottam a ME1-el, és a többivel is, és az első részben valóban nem volt éppen tökély a kontrollálhatóság, a mozgás, a fedezék, és sok minden.

Ezt aláírom. De én az irányítás alatt igazából azt értettem, hogy ott még lehetett egy-egy mozgás funkcióhoz külön gombot rendelni. Más gombbal futottál, guggoltál, ugrottál, stb. Ez később már nem volt igaz, mindent a Space-el kellett csinálni.

Különös nagy "kedvencem" volt, mikor egy-egy ajtó előtt kicsit korábban nyomtam a Space-t, Shepard ugrott fejjel előre egy tigrisbukfencet. Vagy amikor épp át akartam ugrani egy akadályt, helyette a hülyéje behúzódott mögé, és a kereszttűzben szitává lőtték. És fordítva, mikor épp bújni akartam, de lendületből átugrott egy korláton. Jaj komolyan mondom hánytam már az egy gombos irányítástól.

Szóval igen, az első részben sem volt tökéletes, de legalább be lehetett állítani egyéni preferencia alapján, míg ez a későbbi részekből teljesen eltűnt, ha úgy tetszik alaposan vissza lett butítva a dolog. :(

Vissza az oldal tetejére