A Railway Empire egy vonatos tycoon-szimulátor lesz, melyben nem kisebb feladatot kapunk, mint vasúthálózatot építeni a 19. század közepén az Egyesült Államokban. Állomásokat húzunk majd fel, elszöszölünk az útvonalak tervezgetésével, munkásokat veszünk fel és bocsátunk el, de a vonatokat is fejleszthetjük majd mellékhelyiségekkel és párnázott ülésekkel.
Kezdésként csupán maroknyi vonatot kapunk, de fokozatosan vásárolhatunk újabbakat, több, mint negyven típus közül válogatva. Ezekhez 300 fejlesztést érhetünk el, a mechanikai átalakításoktól kezdve a közhigiéniáig mindenféle téren. Természetesen karban kell tartanunk őket, és azt is biztosítanunk kell, hogy munkásaink meg vannak elégedve helyzetükkel, miközben úgy kell növelnünk hálózatunkat, hogy lépést tudjunk tartani az egyre növekvő ipari igényekkel a térképet pettyező városokban.
A sínrakosgatáson kívül olyan extra lehetőségeink is lesznek, mint például a farmok vásárlása, vagy a tőzsdén való kereskedés, sőt, pihenésképp akár belső nézetes utazásra is indulhatunk egyik vonatunkon.
A kampányrészben a vetélytársak legyőzése lesz a cél, akár szabotázzsal is, emellett scenario mód, szabad játék és egy „modell mód” is rendelkezésünkre áll majd, ez utóbbi egyfajta virtuális játékvasútként fogható fel.
A Railway Empire 2018. január 26-án fog megjelenni, jelenleg a Steamen listázzák.



























