Hamarosan elkezdődik a kétfordulós francia elnökválasztás, aminek kapcsán a regnáló elnök, Emmanuel Macron kampánycsapata úgy gondolta, hogy jó ötlet lenne elindítani egy saját Minecraft szervert. Ezzel minden bizonnyal a fiatalok felé szeretne jobban nyitni az elnök, és bár az ilyen próbálkozások jellemzően kínosak szoktak lenni, ezt most egészen jól sikerült megvalósítani.
A pályán vegyesen találhatóak városi és vidéki elemek, illetve az Élysée-palota másolata, ami ugyebár az elnök hivatalos rezidenciája. Ezen kívül persze más helyszínek is vannak, mint például a kampánycsapat irodája, és persze mindenhol Macron választási szlogenje, az "avec vous" olvasható, amerre csak néz az ember.
Mindez egyébként nem véletlen, a francia elnök ugyanis egy ideje már hangoztatja, hogy mindenképpen szükség lenne egy európai metaverzum elkészítésére, hogy csökkenthető legyen a függés az amerikai és kínai szereplőktől ezen a területen.
"Ez egy kulcsfontosságú kérdés az alkotóknak, és lehetőséget ad arra, hogy az alkotóink, bármilyen kulturális területen is dolgozzanak, ne függjenek az angolszász és a kínai aggregátoroktól. Ezek ugyanis teljesen ki tudják kerülni a szabályokat, legyen szó a védjegyekről vagy más szerzői jogokról. Nagyon fontos, hogy meg tudjuk védeni az alkotóink jogait" - véli Marcon.
Ennek érdekében az elnök digitális fejlesztéssel foglalkozó szakemberei úgy vélik, hogy támogatni kell a metaverzum felépítéséhez szükséges technológiák felépítését, melyek jelenleg most többnyire olyan amerikai háttérre építkeznek, mint az Unreal Engine vagy a Unity. Hogy a Minecraft, mint kampányeszköz mennyire válik be, az vélhetően hamarosan ki fog derülni, de kétségtelenül érdekesen hangzik.