A Saints Row 4-et fejlesztő Volition bátran állítja, hogy a szériát a határtalan hülyéskedés teszi sikeressé és egyáltalán nem áll az útjába a nagyobb eladásoknak. Ezt gyakorlatilag válasznak szánták Cliffy B korábbi blogbejegyzésére, melyben azt írta, hogy ha elhagynák a dildókat és az idiotizmust, nagyobb sikerük lenne.

Galéria megnyitása

"A Saints Row nem hasonlít semmi másra a piacon, a játékosok pedig pont az ilyen egyedi élményekre szomjaznak, én magam is így vagyok ezzel" - nyilatkozta Jim Boon az OXM-nek. "Nagyon sok szenvedélyes rajongója van a Saints Row-nak, szóval szerintem a megfelelő húrokat pendítettük meg."

Azt is elmondta, hogy Jason Rubin is teljes háttal beállt a sorozat mögé, gyakran osztotta meg az ötleteit is a fejlesztőkkel. Ezen ötleteknek viszont egyike sem irányult arra, hogy váltsanak hangvételt. Boon szerint nagyon hiányoznának a rajongóknak a gyerekes dolgok. Példaként a Másnaposok filmek humorát hozta fel, az is nagyon megfogta az embereket.

"Rengeteg visszajelzést kapunk, ezek közül nagyon sok bírja a gyerekes stílust, sokan még arra is bíztatnak, hogy legyünk még merészebbek vele. Végső soron az SR4 nem próbálja magát komolyan venni, mi pedig nagyon jól szórakozunk miközben csináljuk."

A Saints Row 4 augusztus 20-án jelenik meg a tengeren túlon PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Terror
Terror
2013. ápr. 19. 13:14
#6

Így is ezerszer jobb az irányítás, mint a GTA 4-ben. A kameramozgás meg főleg. :S

zsolt200
zsolt200
2013. ápr. 19. 12:51
#5

Az autók irányítása valóban borzalmas, csak akkor farol az autó ha nyomom a space-t, de akkor is iszonyatosan gagyin, egyébként ezen kívül nagyon jó :D

Freeware
Freeware
2013. ápr. 19. 11:23
#4

Jó játék, de az autók irányítása remélhetőleg most jobban sikerül. Ezért jártam mindenhova lila repülővel xD

mocsok92
mocsok92
2013. ápr. 19. 0:01
#3

Nekem a 3 is kurvára bejött, remélem ez is marhajó lesz :D

otherl
otherl
2013. ápr. 18. 22:36
#2

Mit Summoner, mikor ott van a Freespace is.

(Bár az új Red Faction-ok se lettek rosszak, de akkor is.)

Tyrel
Tyrel
2013. ápr. 18. 19:49
#1

Hát azért én sajnálom hogy a Volition-nak végül ez lett a sikersorozata a Summoner helyett...

Vissza az oldal tetejére