A hackerek elleni harcot jelenleg elég sok dolog nehezíti, először is elég komoly szakemberhiány mutatkozik az IT szegmensben, másodszor pedig gyenge láncszemek is nehezítik a védekezést, gondoljunk csak az IoT eszközökre, amelyeken keresztül kritikus területekre is behatolhatnak a felkészült támadók. Éppen ezért mindenképpen erőfeszítéseket kell tenni a védelem fokozása érdekében, amelyben nagyon komoly segítséget adhat a mesterséges intelligencia, ami a gépi tanulással karöltve hatékonyan és gyorsan felismerheti a különböző támadási formákat, sőt, akár az új támadások jeleire is felfigyelhet. A mesterséges intelligenciával felvértezett védelmi rendszerek XXI. századi robotzsaruként védelmezhetik a rájuk bízott infrastruktúrát, ám ezzel együtt természetesen az IT szakemberekre is szükség lesz a továbbiakban, hiszen minden feladat azért messze nem bízható a neurális hálózatokra.
Az IBM szerint a veszély komolyságát remekül szemlélteti az az előrejelzés, amely alapján az évtized végére akár 5 milliárd személyes adatot is ellophatnak a hackerek a legnagyobb vállalatoktól, pénzügyi és távközlési szolgáltatóktól, valamint a kormányzati szervektől, de az is komoly érvágás lesz a piac számára, hogy az IT szegmensből nagyjából 2 millió szakember hiányzik majd az említett időszak végére.A várakozások szerint az IoT eszközök térhódítása tovább folytatódik, ami azt jelentheti, hogy az évtized végére akár 25 milliárdnál is több megtámadható eszköz kapcsolódik a dolgok internetére, ez pedig komoly veszélyforrást jelent, hiszen ezek az eszközök sokszor minősülhetnek gyenge láncszemnek.
„Minél több eszközzel csatlakozunk egy hálózathoz, annál több felületet adunk biztonsági rések kialakulására. Miközben a kiberbűnözők egyre szervezettebbé és fejlettebbé válnak, a hagyományos szabályalapú biztonsági rendszerek nehezen képesek kezelni a komplex támadásokat és a gyorsan változó üzleti környezet kihívásait. Egy biztonsági rendszer hatékonysága pedig éppen attól függ, mennyire gyorsan és hatékonyan képes azonosítani egy fenyegetést. Ebben jelenthet áttörést a hatalmas adatbázisokat feldolgozni képes, tanítható kognitív biztonsági rendszerek alkalmazása” – összegzi Rehus Péter, az IBM Magyarország Kft. vezetője.
Éppen ezért mindenképpen lépnie kell a piacnak annak érdekében, hogy a veszély mértékét jelentősen csökkenthesse. A becsült adatok alapján 2021 végére a kiberbűnüzők által okozott kár mértéke akár a 6 billió dollárt is elérheti, miközben védekezésre „csak” 1 billió dollárt költenek majd a cégek. Komoly és hatékony segítséget nyújthat majd a vállalatok számára a mesterséges intelligencia – valahogy úgy, ahogy egy rendőrnyomozó munkáját is segíti egy idősebb, tapasztalt rendőrkutya, hiszen az állatok olyan nyomokat is észlelnek, amelyek felett az őket irányító ember elsiklik. A folyamatosan tanuló MI rendszerek hasonló elven működhetnek, vagyis segítséget nyújtanak a fenyegetések kiszűrésében, valamint abba is, hogy a kiberbiztonsági szakemberek megfelelő döntéseket hozhassanak a védelmi lépésekkel kapcsolatban.
Ilyen védelmi rendszer az IBM Watson for Cyber Scurity névre keresztelt megoldás is, ami egy igen komoly adatmennyiséggel tréningezett, kognitív tanulási képességekkel megáldott mesterséges intelligencia. A szakemberek az X-Force Command Center adatbázisát használták fel a tanítási folyamat során, amelyben szerepel az elmúlt 20 év folyamán történt kibertámadások minden fontos adata – itt 800 TB-nyi adatra, illetve 1 milliónál is több szöveges dokumentumra kell gondolni, ami igen komoly információforrásnak tekinthető.
A mesterséges intelligenciára támaszkodó rendszer a hagyományos biztonsági megoldásokhoz képest akár hatvanszor gyorsabban is képes felismerni a veszélyt, de ezzel együtt olyan mintákat is észlel, amelyek egy még ismeretlen típusú, lehetséges támadás kibontakozásának első fázisara utalnak. Watson a munka során tanácsod ad a felismert veszély kivédésével kapcsolatos teendőkben, valamint a védekezés automatizálását is segíti. Ezek a tulajdonságok kiemelten fontosak lehetnek a nagy szakemberhiánnyal küzdő szegmensben, hiszen gyorsasága és nagyfokú önállósága révén hatékonyan segíthet a támadások megakadályozásában, de a megfelelően kiképzett, sok éves tapasztalattal rendelkező szakembereket természetesen nem tudja pótolni – mindössze az emberi munka hatékonyságát növeli, de azt igen komoly mértékben.






























