Az LG UltraFine 5K jelölésű megjelenítője komoly feladatra vállalkozott, ugyanis Apple-exkluzív kijelzőként a MacBook Pro, illetve a Mac Pro és a MacBook konfigurációk mellett egyaránt helyt kell állnia – egyfajta Cinema Display pótlékként. Első körben meglehetősen vonzónak tűnt a termék, ugyanis képminőségét az egekig magasztalták, specifikáció terén pedig ugyancsak ütőképesnek tűnt, így nemrégiben még sokan úgy gondolták, hogy komoly karrier vár rá.
Időközben sajnos kiderült, hogy az új monitorral vannak kisebb-nagyobb problémák. Egyes felhasználók arról panaszkodtak, hogy a monitor csatlakoztatása után instabillá válik az adott konfiguráció: a kijelző villódzni kezd, csak úgy, ahogy a Touch Bar is, majd a rendszer összeomlik. Ezt a tünet-együttest elég sok tulajdonosnál produkálta a rendszer, a villódzás pedig még ennél is általánosabb jelenségnek tűnt, így sokan elégedetlenkedtek. Most már az is tudható, mi a hiba oka – valami olyasmi, ami az újdonsült tulajdonosokon kívül sokak arcára mosolyt fog csalni.
A szóban forgó monitornál a jelek szerint nem sikerült hatékonyan kivitelezni az elektromágneses-interferenciával szembeni védelmet, ami a kényes elektronikai komponensek számára létfontosságú lenne a stabil, megbízható működéshez. Emiatt a kijelző azonnal villódzni kezd, ahogy egy bekapcsolt WiFi router közelébe helyezzük, ugyanis a 2,4 vagy 5 GHz-es frekvenciatartományon belül sugárzó eszközök zavarják a monitor elektronikáját. Ha a WiFi router 2 méteres távolságon belül helyezkedik el, akkor a kijelző villódzik, ha viszont még közelebb helyezzük, akkor akár el is sötétedhet.
Az LG tájékoztatása szerint ideiglenes megoldásként törekedni kell arra, hogy a WiFi router ne kerüljön 2 méternél közelebb az UltraFine 5K monitorhoz, így ugyanis jó eséllyel megakadályozható, hogy villódzni kezdjen. Ez persze nem minden esetben lesz megoldás, ugyanis a nagyobb teljesítménnyel sugárzó routerek vagy jelismétlők ilyen távolságból is villódzásra késztethetik a monitort, így ezekben az esetekben nagyobb távolságot kell tartani az eszközök között. Már amennyiben ez lehetséges.
Az egyelőre rejtély, hogy az érintett monitorokkal a későbbiekben mit kezd az LG. Mivel tervezési hibáról van szó, a hibás monitort hiába cserélik egy újabb példányra, annál is jelentkezhet a kellemetlenség. Arról nincs hír, hogy az LG tervez-e dizájn-módosítást, illetve tervezi-e a hibás monitorok cseréjét. Az viszont biztos, hogy ha újabb információ érkezik a témában, megírjuk.































