Shop menü

REKORD ÉVET ZÁRT AZ LG, MÉGSEM LEHET FELHŐTLEN AZ ÖRÖME

Bár a vállalat pozitív hangvételű közleményben számolt be arról, hogy az éves bevétele szépen alakult, de látni kell azt is, hogy a profitot tekintve komoly bajba került a cég az utolsó negyedévben.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Rekord évet zárt az LG, mégsem lehet felhőtlen az öröme

Minden vállalatot megviselt a tavalyi éve. Nagyon sok olyan technológiai cég van, akinek a bevétele ugyan növekedett, de a nyereséget megtépázta a válság felé sodródó globális gazdaság. Ebben a helyzetben van mások mellett az LG is, akinek a bevétele szépen és stabilan emelkedett, de a nyeresége közben elolvadt.

„Az LG Electronics (LG) 2022-ben az egy évvel korábbit 12,9 százalékkal meghaladó, 83,5 ezer milliárd won (68,1 milliárd dollár) konszolidált árbevétel mellett 3,6 ezer milliárd von üzemi nyereséget ért el. Az árbevétel most először lépte át a 80 ezer milliárd wonos határt, egyben a vállalat történetének legmagasabb értékét jelenti.” – olvasható a cég közleményében.

A cégnek a negyedik negyedév során 21,85 ezer milliárd won (17,81 milliárd dollár) bevétele keletkezett, ami éves szinten már csak 5,2 százalékos emelkedést jelent, de az mindenképpen örömteli, hogy azért képes volt erősödni. Azonban azt is látni kell, hogy az elemzők 22,72 ezer milliárd wonos forgalomra számítottak előzetesen. Szóval a várakozásokat már nem tudta teljesíteni az LG Electronics az ünnepi időszakban.

Galéria megnyitása

Az évet a cég egy nagyon gyenge működési nyereséggel zárta. Zsinórban négy évet követően most először nem tudta átlépni a vállalat a 100 milliárd wont sem, sőt mi több, a 2018-ban jegyzett 75,7 milliárd wontól is elmaradt, szóval sokéves mélypontra esett vissza. Mindössze 65,5 milliárd won maradt a cég zsebében az ünnepeket követően, és ez még nem is a nettó profit, hanem a működési eredménye. 91,2 százalékos visszaesés történt éves összevetésben.

Galéria megnyitása

A vállalat éves profitja még jobban alakult, de már abban is csökkenő trend figyelhető meg. Az LG 2022-ben 3,54 ezer milliárd won működési üzemi nyereséget tudott összehozni, ami 12,6 százalékkal marad el a 2021-ben jegyzett számtól. Ha nincs az utolsó, nagyon gyenge profitot hozó negyedév, akkor még a nyeresége is nőhetett volna a cégnek, de éves szinten még így is jobban teljesített sok konkurensénél.

A vállalat kiemelte, hogy a bevétel emelkedése elsősorban a prémium háztartási berendezéseknek és a járműipari komponens eladásoknak volt köszönhető 2022-ben. Ez már zsinórban a hetedik olyan év volt az LG Electronics számár, amiben szignifikáns erősödést tudott összehozni a háztartási berendezések esetében. Csak erről a területről a bevételnek több mint a harmada származott (29,9 ezer milliárd won), és a részleg kétszámjegyű növekedést produkált éves szinten.

Az LG kemény munkával elérte, hogy meghatározó járműipari szereplő legyen, és ennek eredményeként a legújabb pénzügyi beszámoló tanúsága szerint már a bevételének több mint a 10 százaléka származik erről a területről. A járműipari komponensekre fókuszáló megoldásokkal 8,6 ezer milliárd won bevételt hozott össze, ami kishíján 30 százalékos éves emelkedést jelent. Itt örömmel emelte ki a cég azt is, hogy mindegyik negyedévben profitot tudott elérni, amire korábban nem volt példa.

Galéria megnyitása

A vállalat a szórakoztató elektronikai eszközökkel 15,7 ezer milliárd won bevételt ért el, de sajnos ebből a szegmensből profitot alig tudott realizálsni, csak 5,4 milliárd won lett a működési nyeresége. Végül arról is meg kell emlékezni, hogy az LG az üzleti megoldásokkal 6,1 ezer milliárd wont termelt 2022-ben, ami 11,2%-os erősödést jelent a 2021-es számokhoz képest.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére