Az ADATA egy új SSD sorozatot mutatott be, amelynek tagjai PCIe NVMe alapokon nyugszanak, fedélzetükön pedig egy különös, Realtek gyártmányú vezérlő teljesít szolgálatot, ami nem egy szokványos dolog. Noha az SSD piac vezérlők terén nem túlzsúfolt, mégis nehéz dolga van egy új gyártónak, ha szerencsét akar próbálni, hiszen a nagy cégek rendszerint a bevált dizájnokra, illetve a széles körben ismert partnerekre támaszkodnak – nem szeretnek kísérletezgetni.

Most mégis megjelent egy különös SSD család, amelynek tagjai a Realtek RTS5760-as vezérlőjét használják – ez négy NAND Flash csatornával, PCI Express x2-es csatolófelülettel, SLC gyorsítótár támogatással és DRAM gyorsítótár támogatással érkezik. A vezérlőhöz 3D TLC NAND Flash memóriachipek kapcsolódnak, ám arról nincs hivatalos információ, hogy ezek pontosan honnan származnak – a tippek szerint 32-rétegű Micron NAND Flash chipekről lehet szó.

Galéria megnyitása

A vezérlőhöz némi DRAM alapú gyorsítótár is kapcsolódik, ennek pontos kapacitása azonban nem ismert, mert az ADATA ezzel kapcsolatban sem árult el semmit. Az viszont kiderült, hogy az M.2-2280-as formátumú újdonságok költséghatékony alternatívát kínálnak mindazoknak, akik a SATA 6 Gbps alapú meghajtókénál jobb teljesítményre vágynak. A gyártó szerint az újdonságok listaárai csak 10%-kal magasabbak, mint a SATA 6 Gbps-os meghajtóké, viszont érezhetően gyorsabbak, így érdemes számításba venni őket, ha SSD vásárlásra kerül sor. Az persze már más kérdés, hogy a kiskereskedelmi árak terén is csak 10%-os lesz-e a különbség – idővel kiderül.

Galéria megnyitása

Ahogy az a fenti táblázatból is látszik, az újdonságok 1000 MB/s-os folyamatos maximális olvasási- és 800 MB/s-os folyamatos maximális írási tempót kínálnak – a 128 GB-os modell azonban egy picit kilóg a sorból, hiszen lassabb, mint nagyobb testvérei.

Galéria megnyitása

Az új meghajtók mellé a gyártó egy fekete XPG hűtőbordát is mellékel, így ha a nagyobb terhelés miatt túlságosan melegszik a vezérlő és túlságosan ingadozik a teljesítmény, érdemes használni az extra kelléket. A hűtőborda alján hővezető anyag is található, így csak a helyére kell illeszteni.

Galéria megnyitása

Az új SSD kártyák rövidesen elérhetőek lesznek kereskedelmi forgalomban, listaáraikat az fenti táblázat tartalmazza. A gyártó 5 év jótállást vállal a termékekre.

Frissítés: Az ADATA korábbi közleménye hibás listaárakat tartalmazott, így a táblázatot 2017. november másodikán a korrigált listaárakkal frissítettük.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2017. okt. 31. 8:05
#1

Mit tudhat ez az SSD? Vezérlője jó? Elég baráti ára van.

Vissza az oldal tetejére