A Samsung a csúcskategóriás okostelefonok esetében már hosszú évek óta kettő különböző rendszerchipet használ eltérő régiókban – azonos generációkon belül. És ezúttal az érdeklődőket az eltérő platformok közötti differencia annyira felbosszantotta, hogy petíció indult a gyengébb Exynos alapú mobilok ellen.

A Change.org oldalon elindított petíció elsőre még viccesnek hangozhat, de elnézve azt, hogy mennyire gyülekezik mögötte a támogatók hada, igazából a Samsungnak nincs oka mosolyogni. Jelenleg 21 ezer támogatója van, és óránként hozzávetőleg 1000 újabb ember csatlakozik hozzá. Ahogy egyre több helyen jelenik meg, úgy pörög felfelé a támogatók létszáma, és szép lassan elérhetünk arra a pontra, hogy már egészen jelentős figyelmet kap a téma.

Galéria megnyitása

Általában az Egyesült Államokban a Qualcomm egységei szoktak a mobilokba kerülni, Európában pedig az Exynos a jellemző, amit a Samsung magának fejleszt. Ezek a lapkák az eltérő felépítésük miatt szinte mindig különböznek bizonyos képességeiket tekintve, szóval kettő Galaxy S modell egy szérián belül is el tud térni. A különbségek általában kicsik szoktak lenni, és kiegyensúlyozottak az egységek egymáshoz képest, de most a Galaxy S20 esetében szinte csak negatívummal jár az Exynos 990 a Snapdragon 865-höz képes.

Folyamatosan gyűlnek az információk a két rendszerchip összevetéséről azonos gépekben, és nagyon nem tűnik jónak az Exynos 990 helyzete. Minden jel arra utal eddig, hogy a Galaxy S20 a Samsung saját lapkáival alacsonyabb tempóra képes, főleg akkor, ha hosszú ideig tartó terhelésről van szó. A tartósabb játék során a Galaxy S20 képes annyira bemelegedni az Exynosszal, hogy az igazán magas rendszerigényű játékok érezhetően lassúvá válnak a jelentkező teljesítményfojtás hatására.

A határozottabb melegedés annak tudható be részben, hogy többet fogyaszt az Exynos 990 a riválisánál, ez pedig gyengébb üzemidőt von magával. A rosszabb futási teljesítmény ki is mutatható teszteken. A felhasználási módtól függően egészen komoly, akár több óra is lehet az eltérés folyamatos használat közben az üzemidőben az elvileg azonos okostelefonok között.

Már olyan teszt is van, ahol még a kamerák képességében is különbséget fedezett fel, és valószínűleg mondanunk sem kell, hogy ezen a téren is az Exynos lapkával ellátott masina maradt alul a minőséget tekintve. Vélhetően a képfeldolgozó algoritmusok nem ugyanúgy futnak az eltérő egységeken.

Egyedül abban mutatkozik jobbnak az Exynos alapú Galaxy S20, hogy az eddigi mérések szerint alacsonyabb az üresjárati fogyasztása. De igazából ez a legkevésbé releváns dolog, mert készenlétben egyik egység sem igazán meríti jelentősen a telepet.

A Samsungnak nem jön jókor egy ilyen ügy, mivel a Galaxy S20 egyébként sem tudott olyan népszerű lenni az eddigi adatok alapján, mint a Galaxy S10 volt a rajt pillanatában. A szériának nem volt rossz híre előzetesen, inkább annak köszönhető jelentős részben az alacsonyabb érdeklődés, hogy a koronavírus nagy csapást mért a mobilpiacra. Az Exynos rendszerchip körüli „balhé” pedig most tovább hátráltathatja a zászlóshajókat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fox
fox
2020. márc. 25. 10:26
#1

El se hiszem, hogy megjelenik egy mobilról szóló cikk és nem olyan fotók vannak mellékelve, hogy egy tengerpartot látunk, közepén a mobillal, amin szintén a tenger látható, és mennyire egy szellemes csavar ez már, hogy csak a telefon vékony káváját látjuk.

Nekem a címlapfotó is nagyon tetszik és a második kép is sokkal élettelibb mint az előbb emlíett mérhetetlenül fantáziadús PhotoShop-olás,

fszkivan
fszkivan
2020. márc. 26. 9:53

@Busterftw  És @fox hülyesége jobban szúrja a szemed, mint @thestock hülyesége? Vagy meg van szabva, hogy ki, mit és mikor mondhat? Esetleg te most úgy érzed, hogy a témához szóltál hozzá, vagy a te leoktatásodat legitimizálja, hogy @fox ellen teszed? Egyébként megint benézted, mert ez egy pozitív komment volt tőle.

Vissza az oldal tetejére