A széria rajongói nagyon szeretnék, ha a Grand Theft Auto 5 PC-re is megjelenne, ezért aláírásgyűjtő kampánybakezdtek. Az aláírások száma már elérte a 45 000-et. A szervezők abban reménykednek, hogy ha összejön a 100 000, a GTA 5 fejlesztői a Rockstar Gamesnél felfigyelnek majd rájuk, a fejlesztők ugyanis mindezidáig csak a Playstation 3-as és Xbox 360-as verziókat erősítették meg.

A petíció és a Rockstarnak szóló nyílt levél szövege a következő:

"Szeretnénk, ha a GTA 5 megjelenhetne PC-re. A GTA játékok fontos szerepet töltenek be sok ember életében, és nagy szégyen, hogy nem láthatjuk a legújabb részt megjelenni a legerősebb platformon.

A módosítások mindig is HATALMAS részét jelentették a PC-s játéknak, és a moddolt GTA a legőrültebb szórakozást nyújtja, amit csak lehet. Reméljük, hogy a GTA 5 megjelenése megfontolásra kerül, mivel nagyon sok embert tenne boldoggá!"

Dan Houser, a Rockstar főnöke, korábban arról beszélt, hogy platformok, amelyekre a GTA 5 megjelenhet még nincsenek lefixálva, ezzel nem zárta ki a lehetőségét a PC-s és a Wii U-s portnak sem. Érdemes megjegyezni, hogy a GTA 4 PC-s kiadása később jelent meg, mint konzolos társai. A legutóbbi Rockstar játékok, az L. A. Noire és a Max Payne 3 is kapott PC-s változatot, de például a Red Dead Redemption nem.

 

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

76 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
VAjZY
VAjZY
2012. dec. 2. 13:10
#63

SylverR +1

SylverR
SylverR
2012. dec. 1. 9:40
#62

Felhívnám a kedves vitatkozó felek figyelmét arra, hogy a GTA3 is 1 évvel a konzolverzióra jelent meg PC-re, a Vice City IS, a San Andreas IS, és a GTA4 IS. Még mit vártok ezekután? Azonnali PC-s megjelenést? Én némi agynövesztést várnék az emberektől... Kinek neminge...

"Dan Houser, a Rockstar főnöke, korábban arról beszélt, hogy platformok, amelyekre a GTA 5 megjelenhet még nincsenek lefixálva,"

Ott a lényeg. LESZ. Azért mert valami marha petíciót indított, még nem jelenti azt, hogy nem lesz.

raiden
raiden
2012. nov. 29. 22:37
#61

Nem olvastam el sem a cikket, sem a hozzászólásokat....

Viszont úgy gondolom, ha már azért kell aláírást gyűjteni, hogy kieadják PC-re... Ha sikerül is, akkor egy annyira gagyi options-t fognak kapni az emberek, amiért biztos elsírják magukat.

MaximumGame2011
MaximumGame2011
2012. nov. 29. 4:34
#60

Most elolvastam mindent... szép idő volt jó 1 óra :D

1.Szerintem ha a GTA 4 veszik alapul.. GTA 4 Konzol port lett...

mivel mindenhol írták PC megjelenéskor.. hogy akkora a gépigénye hogy nem megy semmin se szinte... pl 5 Millió Vásárlóból nem vette meg -1 Millió... mert nem menne neki....

  1. Akkor hallották a hírt hogy NVidia karikon nem akadozik.. még régieken sem..

Akkor már 2 Millió nem vette meg akinek AMD karija van.. mert akadna... a maradék

egy része nem teheti meg hogy megvegye... pl legyen 500ezer..

jó 2.5millió megveszi... és mivel egy szar konzolport lett.. és Nvidiára optimalizálták csak... buktak 2millió vásárlót... ha nem többet...

ÉS mostanában marha nagy kalap szarok jönnek ki... 128x128 texturás barna szarokat adnak ki... Black Ops 1 borzalmas volt... mindenki elhitette, hogy HD texturával jön meg DX11 el... a nagy szart... semmi...

Diablo 3 megvettem... játszottam vele 2 hetet, elopták az accom....

14ezres játéknál... ez gáz... akkor vissza kaptam 1hónap múlva... idegeskedtem...

BF3 megvettem... Idegeskedtem... mert elkezdtek törölni dolgokat a megígért dolgokból...

Most FarCRy3 ért megyek a boltba... Évente 1-2 játék... de még ezt is alig merem megvenni... még tesztelés után sem...

Demo nincs... miért nincs + munka ? PC re miért nem írnak ?

Mer könyebb kis 128x128 texturákat bevágni az Xbox ra és Homályosítani valami jó kis programmal... azt persze hogy nem látod a TV én hogy a kép egy szar...

1280x720 as szar a Konzol...

És Konzolon Warez ? Akit csak ismerek mindenkinek Flash es Box ja van...

Mert miért ? mert másra költi a pénzét...

PC leszarják... és miért mert USA ba a sok csicska dagadék hurka, gyerek nem képes a kanapétól egy székbe ülni.... ki látott konzolosat egy forgószékbe játszani ? SENKI !

EZ a helyzet... leszedem ,mert megnézem milyen a játék...

ÉS rájövök hogy Xbox ra már 1 napra rá van PACH

De PC re 1 hete várnak.. addig meg amit megvettél a pénzedért és akadozik...

leszarnak...

Nah ennyi lenne röviden ! Hibákért sorry :) Diszlexia

VAjZY
VAjZY
2012. nov. 29. 0:07
#59

Elég durva lenne, ha nem jelenne meg PC-re, miért csinálnának ekkora profitkiesést? Ez ésszerűtlen lenne. Max kell erre is várni, mint elődjére kellett. :)

Heroes27
Heroes27
2012. nov. 28. 23:14
#58

Egy értelmes ember....

Woodstock
Woodstock
2012. nov. 28. 22:36
#57

Elolvastam,bocsánatot is kérek.

Csakhogy a szövegkörnyezetben amiben a "szarrágó magyar" kifejezést használtad,nem egy bizonyos réteget vagy néhány embert illettél ezzel a kifejezéssel hanem mindenkit.

És én nem azonosulok a negatív példákkal,de nem is emelted ki h egyes magyarok,vagy bizonyos személyek,hanem egyszerűen mindenkire írtad.

Az lehet h nem így gondoltad de akkor azt emeld ki.(a hatást úgy is eléred)

Terror
Terror
2012. nov. 28. 22:57

"egy országhatáron belül született velem" - ez azért elég messze áll a "magyar" definíciójától, gondolom ezt te is érzed.

Amúgy ez még mindig nem gazdasági, hanem elvi kérdés. A peerek között ugyanúgy van német, amerikai és norvég is, sőt, épp ők vannak a legnagyobb számban, és nem anyagi okokból. Egyszerűen van egy réteg, aki nem szereti, ha átkúrják a palánkon. Akár nevezhetjük tudatos nem-vásárlónak is.

Woodstock
Woodstock
2012. nov. 28. 21:25
#56

Asagrim!

Ha képes vagy ilyet írni a honfitársaidról,akkor jobb is ha nem írsz nekünk több könyvet...

Igaz fogalmam sincs mi volt az elsőnek a témája, de még ha a világ legjobb könyve lenne sem érdekelne ezek után.

Nem vagyok "vadmagyar" meg kopasz, meg nincs árpádsávos zászlóm se, de mégis felháborító és sértő amit írtál.

Csak hogy ne legyen teljesen OFF:

Remélem jön pc-re is mert megvenném szivesen igaz csak akkor amikor már akciózzák mert 12k-t nem ér egy játék sem.

Asagrim
Asagrim
2012. nov. 28. 21:53

Talán ha elolvasnád AMIRE válaszként érkezett, akkor látnád, hogy a szarrágó jelző onnan származik, amire válaszoltam. Tudod bevett szokás átvenni annak a hozzászólásnak a stilisztikai elemeit amire válaszol az ember, így jobban átmegy az üzenete annak akinek címezve van, szóval summa summarum Protonhead-del van bajod nem velem! :P

De tudod, akinek nem inge, ne vegye magára, őszintén sajnálom hogy azonosulni tudsz azokkal a magyarokkal akiket negatív példaként említettem, így valóban nem ajánlom a könyvet neked. Hazaszurkolni meg senkinek nem fogok pusztán abból a tényből kifolyólag, hogy egy országhatáron belül született velem, mindenféle kiváltságot és megkülönböztetett bánásmódot ki kell érdemelni, nem jár alanyi jogon senkinek, ez meg a saját véleményem.

Heroes27
Heroes27
2012. nov. 28. 12:47
#55

Janus jól mondja, sokan nem tudják/mondták ki az igazságot, hogy mára már rengeteg embernek flashelt gépe van otthon. Nekem sok ilyen ismerősöm van, pedig azért nem sok gamer haverom van. És ez a gari elvesztés se mindig igaz, mert oké, elveszted, de ha van olyan kapcsolatod, ismerősöd, és beszari a box, megcsinálják jó pénzért.

grunge
grunge
2012. nov. 28. 11:29
#54

signed. jelenjen csak meg, és meg is veszem. pont. :)

Shinjiii
Shinjiii
2012. nov. 28. 8:08
#53

Asagrim!

Pedig felkeltette az érdeklődésem a könyved, milyen témát vonultatna fel... : )

Janus27
Janus27
2012. nov. 28. 2:05
#52

ui.: Egyébként pedig a PC-s warez csak arányaiban magasabb mint a konzolos. Ha a ténylegesen lewarezolt példányok számát nézzük akkor mára a másolt konzolos játékok száma magasabb mint a PC-seké.

Janus27
Janus27
2012. nov. 28. 2:03
#51

Kedves Protonhead barátom!

Akkor tegyük tisztába a dolgokat:

Azt írtad, hogy PS3-on csak 2009-es vagy azelőtti játékok warez verziójával játszani. Ez nem igaz. A legújabb játékokat is simán lehet futtatni ugyanis a torrentre kirakott verziók vagy eleve tartalmaznak egy patchet, amivel régebbi firmwarrel is futtatható a játék vagy néhány napon belül kikerül a patch is. Xbox360-ra azt írtad hogy a 2011 augusztus előttieket lehet flashelni és csak a Corona alaplaposokat lehet RGHz-ni. EZ SEM igaz. Minden Xbox360-at lehet flashelni akár azt is amit ma vásárolsz ugyanis a flash lényege hogy nem magát a konzolt hanem a dvd olvasó firmware-ét írják át. RGHz-ni pedig minden 2011 augusztusa előtt vásárolt, tehát NEM Slim Xbox360-at lehet.

Steadywarp
Steadywarp
2012. nov. 28. 0:18
#50

47 colos plazmámon az xboxos játék úgy néz ki pcshez képest mint egy rakás fos.

koanne92
koanne92
2012. nov. 27. 22:56
#49

Protonhead

Egy embert mondj aki nem warezol...

<Kérlek ezt azért ne!**>

koanne92
koanne92
2012. nov. 27. 22:53
#48

hogy unatkozhatnak ennyire az emberek?! ki kapta fel ezt a hülye hírt?! ezt leközölni nem éri meg akkora hülyeség... a rockstar tuti megcsinálja PC-re csak nem akarnak olyan bakit mint gta 4... istenem hogy mekkora gyökerek vannak...

tixem
tixem
2012. nov. 27. 22:30
#47

úgyis egy rakat szar konzolport bughalmaz lesz mint a 4. Őszintén szólva leszarom hogy lesz e pc-re vagy nem

Balleno
Balleno
2012. nov. 27. 22:13
#46

Nekem az a megállapításom, hogy amíg az ember tizenéves, addig az a legnagyobb problémája, hogy drágák a játékok, vagy nem fut a gépen a legújabb FPS. Majd később, mikor már napi szinten dolgozik, a játékra lesz a legkevesebb ideje, mivel sokkal nagyobb horderejű problémákat kell megoldania.

Stormrage
Stormrage
2012. nov. 27. 22:05
#45

eltem hollandiaban egy kis ideig, csak ennyit tudok mondani:

1 jatek ara 50 euro, itthon 13000 ft

holland minimalber (netto): 1300 euro, ebbol 26 jatekot lehet venni.

holland mernoki kezdo fizetes (netto): 2500 euro, ebbol 50 jatekot lehet venni.

magyar minimalber (netto): 78000 huf, ebbol 6 jatekot lehet venni.

magyar mernoki kezdo fizetes (netto): 200000 huf, ebbol 15 jatekot lehet venni.

az elelmiszer nem dragabb mint naluk (6%-os adokulcs van az elelmiszereken, aki ott dolgozik, az ehen nem doglik az biztos), a muszaki cikkek olcsobbak (egyreszt kissebb az afa, ami 19%, masreszt a netto ara is olcsobb sok termek eseteben, foleg az informatika teren), a kozvetlen human eroforrast nem igenylo szolgaltatasok se dragabbak (utazas, de pl auto tulajdonos valtasa az 10 euro, az micsoda az itteni kozel 50-90ezer forintos koltseghez kepest?), az ingatlanok dragabbak es a kozvetlen human eroforrast igenylo szolgaltatasok (tehat mondjuk itt egy gyros 600 forint, addig hollandoknal 3 euro), amig itt pesten 80,000-ert berelsz egy lakast, addig hollandiaban, amsterdamban leginkabb 500-800 euroert, viszont egy kissebb varosban 300 euro, es meg kell jegyezni, hogy ott a kissebb varosok teljesen elhetoek, minden megvan, nem kell semmiert se a fovarosba utazni, stb...

Terror
Terror
2012. nov. 27. 21:43
#44

Ha valami drága, akkor nem kell csodálkozni, ha virágzik a feketegazdaság, ez az ukrán cigire is ugyanúgy igaz.

Amúgy meg tízezrekről beszélünk, annyiból több időt töltök evéssel, mint játszással, de minimum hardware-re költeném, és nem egy szutyok bughalmazra, ami ötlettelen és szar.

Balleno
Balleno
2012. nov. 27. 21:19
#43

Hát ez az :) Akinek nem telik rá várja meg amikorra lemegy az ára 2-3 ezerre. Ehelyett inkább "leteszteli" LOL :D

Protonhead
Protonhead
2012. nov. 27. 21:13
#42

Értem, hogy mit mondasz, de ahogy előttem is mondták, ezért vannak a tesztek, beszámolók stb.

Persze, nekem is vannak határtok. Ez nem is kérdés.

De friss játékokat nem 15-20 ért veszek azért.

Nagyon sok kisker van akik nagyon lenyomják az áraikat.

Azért írom ezt a példát, mert ezt azért mindenki ismeri. Szóval 360ra Black ops 2 már 12490-től van, az ac 3 pedig 11490-től és nem pc-re hanem boxra.

És nagyon sok helyen a régebbi játékokat szépen árazzák lefelé.

Nem ilyen Media markt/Zesco feeling, hogy a Prototytpe 1 még mindig 18k.

Axane
Axane
2012. nov. 27. 21:01
#41

Protonhead

Nem olyan nehéz ám megérteni amit mondtam. Nem hiszem el, hogy látsz 1 terméket, legyen az szinte bármi (ruha, telefon, tv, autó), és anélkül megveszed, hogy ki akarnád próbálni, ha azt állítod, hogy nem így van, akkor hazudsz...Annyi a különbség közted, meg köztem, hogy más a határunk. Te (állításod szerint) megveszel 1 konzol játékot a boltban ha megtetszik, ha mégse jó, akkor buktál 15-20 rugót, ha eladod akkor mondjuk a felét. Neked ez fér bele. Van ember, aki ezt akár egy 5 milliós autóval is megteszi, mert leszarja. Akkor az ő szemében, ha te előbb ki akarod próbálni az autót akkor 1 szarrágó vagy. jó ez neked ? A Te szemedben meg én vagyok a szarrágó, mert nekem bizony már az sem fér bele, hogy 1 pc game árát bukjam, sőt képzeld el, ha könyvet veszek, akkor belelapozok a könyvesboltban, hogy a stílus tetszik-e egyáltalán, mert én a kis szarrágó nem dobok ki 4 ezret sem szarra. ez van.

Amúgy nem arról beszéltem aki mindent letölt, hanem arról, aki ki akarja próbálni, képzeld megveszem, ha 2-3 óra után még úgy gondolom, hogy jó játék. Az utolsó 3 játék amit vettem összesen, 41 ezer forint volt bolti áron, és játszottam velük 1,5 2,5 valamint 6 órát, úgy hogy az utóbbi MMO volt, merem állítani, hogy totális pénzkidobás volt, de pénz nem jár vissza, el pedig nem tudom őket adni, mert összevont accounton vannak. Többet ez nem fog velem előfordulni az tuti, mert egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy a polcra vegyek 1 dvd tokot 12 k-ért, örülök, ha neked ez nem probléma, de ha belegondolsz, neked is biztosan megvan az a határ, ahol már nem vagy hajlandó, vakon vásárolni (mondjuk 1 100 ezres tábla/mobil), úgyhogy kérlek hagy már a magaslóról dumálást. Seki nem mondja, hogy a warez nem lopás, de ha nem adnak ki demót, és emellett nem is hajlandóak visszavenni a gamet próba után, akkor az minimum akkora lopás. (gyorsan mondok 1 példát: Assassin's Creed. hiába írták mindenhol, hogy mekkora jó játék, az első óra után nekem már monoton és unalmas volt, nem az én ízlésem, akkor szerinted az oké, hogy 12 ezer forintért kaptam 1 órányi játékot ?)

Terror
Terror
2012. nov. 27. 20:55
#40

"Az MS-nek miért lenne érdeke, hogy kevesebb Windows vagy Office vásároljanak."

Az nem érdeke, de az igen, hogy ahelyett, hogy a konkurencia termékét használják, inkább az ő termékük legyen a gépen, még ha kalóz is. Mindkétféleképpen 0 a bevétele a potenciális userből, így viszont a konkurens termék nem nyer piacot.

Protonhead - direkt a kedvedért felnéztem egy bazinagy oldalra, xbox+ps kategória másfélszer nagyobb, mint a PC.

Georg17
Georg17
2012. nov. 27. 20:50
#39

Protonhead

Hidd el, hogy ami jó, azt megveszi az ember. Én már speciel lassan nem férek a sok nyomi DVD-től. Amelynek a fele már nem is működik, pedig eredeti. Ugye sejted miért? De nem sajnáltam kiadni rá a pénzt,mert jó volt. Most van olyan, amit megvennék, de az ország második legnagyobb városában sehol sem lehet kapni. Ja, mellesleg a játék szokás szerint hibás is. De ugye a remény hal meg utoljára, hátha jön majd egy patch. Bár így,hogy kapni sem lehet.... tojok az egészre. Egyetértek azokkal, akik szerint a PC-s játékipar lezüllött. Senki nem szereti ha meglopják, becsapják. Ez igaz a játékkészítőkre, de a vásárlókra is. Vagy másképp: Amilyen az adj isten, olyan a fogadj isten is. Másképp kéne hozzá állniuk a felhasználókhoz. Végül is belőlük élnének. Így persze nem csoda, hogy nem tudnak. Idén egy játékot vártam, az is x@r lett. Jövőre talán lesz GTA V. Ha lehet majd kapni, biztos megveszem. Remélem játszható lesz, s lehet majd kapni. Idáig süllyedtek az igényeim. Évi egy játék, pffff..........

/ 3
Vissza az oldal tetejére