Egy gyűjtőknek szánt, a BioWare hivatalos boltjában kapható litográfia alapján derülhetett ki, hogy ki lesz a készülő új Mass Effect főszereplője.

Úgyhogy aki semmilyen spoilert nem szeretne előre tudni, az innentől kezdve semmiképp ne olvasson tovább!

Szóval a megvásárolható kép alatt a következő leírás volt olvasható:

"Míg Shepard és a túlélők kénytelenek összeszedni a darabokat, a rajongók már azt várják, mi következik ezután".

Nos, ezt később gyorsan megváltoztatták a következőre:

"Habár a Reaperek fenyegetése véget ért, nagy árat kellett fizetni érte, beleértve magát a Földet. Míg a túlélők kénytelenek összeszedni a darabokat, a rajongók már azt várják, mi következik ezután".

Mivel korábban is utaltak már arrra, hogy Shepard parancsnok visszatérhet a folytatásra (elvégre történetileg van rá adott lehetőség), talán ez az eddigi legkonkrétabb bizonyíték erre. Hogy kik az egyéb "túlélők", akiket a leírás említ? Ugye a promociós képeken láttunk már egy Asari és egy Krogan karaktert is, az előbbivel kapcsolatban pedig feltételezhetjük, hogy Liaráról van szó, az eredeti trilógia egyik legnépszerűbb karakteréről.

A készülő új Mass Effecttel kapcsolatban legutóbb tavaly kaptunk annyi információt, hogy a fejlesztés még korai szakaszban tart, az mindenesetre biztató, hogy hogy a projektet vezető Michael Gamble megerősítette, hogy számos veterán visszatért a játék fejlesztéséhez, akik már az eredeti trilógián is dolgoztak, köztük:

  • Dusty Everman
  • Parish Ley
  • Brenon Holmes
  • Derek Watts.

Everman korábban 2003 és 2015 között dolgozott a BioWare-nél, és idén októberben jött vissza a stúdióhoz, miután otthagyta a saját maga által alapított indie csapatot. Mostantól ő a vezető narratív dizájner.

Parish Ley lesz új Mass Effect kreatív igazgatója, aki 14 évet töltött a BioWare-nél, és az eredeti sorozat cinematic directore volt, míg Brenon Holmes korábban az Anthemen dolgozott 2014 óta, most pedig producerként vesz részt a munkálatolkban. Végül pedig nagyon fontos Derek Watts neve, aki már az eredeti Mass Effect-játékokon is művészeti igazgatóként dolgozott, és ugyanebben a minősítésben tért most vissza.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
IMPHUN
IMPHUN
2022. máj. 21. 13:46
#6

Sziasztok 

A hírt hivatalosan cáfolta a Bioware és elírásnak titulálta, és elnézést kértek a rajongóktól

parabox
parabox
2022. máj. 14. 7:19
#5

Lehet, hogy megköveztek ezért az ötletért, de az Andromeda sztori folytatása több lehetőséget hordoz nem? Maga a játék nem sikerült a legfényesebben, de a sztorijában nagyon jó lehetőségek vannak egy ügyesebben összerakott folytatáshoz. A ME3 végét olyannyira lezárták, hogy bármit találtak is ki, tutira erőltetett lesz. Hát, ja, egy kiadó ismét tönkretesz egy játék franchise-t, ha így folytatják. Kár lenne érte.

tomchee
tomchee
2022. máj. 14. 19:26

@parabox nem vagy egyedül teljesen egyetértek. Az Andromeda val nagyon jól lerakták egy új story alapjait. Ez a menjünk vissza húzzunk még egy bőrt le a szeretett részekről sosem sikerült jól sehol.

DamienDorsett
DamienDorsett
2022. máj. 13. 14:34
#4

Idén októberben tért vissza? Én meg végig azt hittem, hogy május van még csak.

cheatergs
cheatergs
2022. máj. 12. 21:04
#3

Lassan a Mass Effect is olyan lesz Shepard nélkül, mint az SW Skywalkerek nélkül: nem létező.=)

tomchee
tomchee
2022. máj. 14. 19:30

@cheatergs persze ezzel egyet ertek. Semmi értes döntésük nem volt mostanában bioware-eknek. Mind a ME:A-n mond az Anthem-en csak be hisztiztek és abandonolták. 

Mind kettő remek játék lehetett volna, és rendbe lehetett vna rakni.

Terror
Terror
2022. máj. 12. 20:15
#2

Történetileg csak akkor van erre esély, ha Shepard a hármas végén a Reaperek elpusztítását választja, viszont ez az eshetőség elpusztít minden más szintetikus létformát is.

Ebből a felállásból elég pocsék lenne indulni azért.

nanotek
nanotek
2022. máj. 12. 16:31
#1

Az EA már hivatalosan is cáfolta, de lehet csak tűzoltás volt.

Vissza az oldal tetejére