Shop menü

OLCSÓN IGYEKSZIK REMEK HANGZÁST NYÚJTANI AZ OPPO MUTATÓS FÜLHALLGATÓJA

Az Enco Air3s elegáns formát öltött magára és a hangzása is jó lehet, noha több dologból is érződik, hogy itt a spórolás fontos volt.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Olcsón igyekszik remek hangzást nyújtani az Oppo mutatós fülhallgatója

Az Oppo a mobilok mellett remek kiegészítőkkel is szolgál a felhasználóknak, az Enco termékvonal tagjai különösen nagy népszerűségnek örvendenek a vezeték nélküli fülhallgatók körében. Ennek köszönhetően számolhatunk most be az Enco Air3s érkezéséről, ami megfizethető árazás mellett próbál sokat adni.

Galéria megnyitása

Úgy tervezték meg a szakemberek a headsetet, hogy kifejezetten nagy méretű hangszórót lehessen benne elhelyezni. És itt aztán tényleg nagy egységre kell gondolni, 13,4 milliméteres a hangszóró felülete. Az Oppo nagyon hosszú ideje foglalkozik audió fejlesztésekkel, igazából előbb voltak lejátszói, mint mobiljai, és a cég a füleseknél mindig azon van, hogy felhasználja a korábbi tapasztalatait is a lehető legjobb élmény biztosítása érdekében.

Galéria megnyitása

A vállalat külön beszélt arról, hogy az Enco Air3s megkapta a saját fejlesztésű HiFi 5 DSP egységet, ami a hangfeldolgozást helyben oldja meg jobb minőségben, mint ahogy azt a mobil tenné. A hangszórókkal összehangban a lehető legjobb hangzást próbálja majd elérni, miközben ultraalacsony késleltetéssel dolgozik.

Galéria megnyitása

Támogatott itt az Alive Audio, ami az Oppo térhangzást nyújtó technológiája fejkövetés nélkül. Ezt bekapcsolva jobb lehet a hallgatóság térérzete például a filmek fogyasztásakor, és immerzív élményt kaphatnak a koncertfelvételek lejátszása során. Aktív zajszűrés nincs, de a hívásoknál gondoskodni fog a háttérzaj felszámolásáról, ehhez pedig mélytanulási algoritmusokat is bevet. A hívások során így prémium hangzással fog szolgálni.

Galéria megnyitása

Támogatja az eszköz a vezeték nélküli kapcsolatteremtést leegyszerűsítő Fast Pair technológiát, ami az androidos mobilokkal aknázható ki. Amint kinyitja a tokot a felhasználó, a füles azonnal megtalálja a társát, és mire a fülbe ér az eszköz, indulhat a zenelejátszás. Bluetooth 5.3 modult használ a termék, és egyebek mellett játékos móddal is szolgál, ahol a késleltetés alacsonyan tartása lesz az első. Ilyenkor mindössze 47 ms is lehet a késleltetés mértéke

Galéria megnyitása

Két eszközhöz is tud kapcsolódni az Enco Air3s. Így lehet filmezni a táblagépen, miközben a bejövő hívásokról sem fog lemaradni a felhasználó, mert a kapcsolódó mobil révén a füles azonnal átvált, ha keresik az embert. Üröm az örömben, hogy itt sajnos csak AAC vagy SBC kodeket lehet használni, nincs magasabb minőséget biztosító alternatíva.

Galéria megnyitása

Csak pezsgőarany színben jelent meg egyelőre a termék, és a hordozója kéttónusú lett. Alul egy világosabb, jó tapadással rendelkező, de mattabb anyagból van, míg a teteje sötétebb, de fényesebb. 110 fokban nyílik a felső része, ennek köszönhetően nagyon kényelmes lesz a fülhallgatókat a helyükre csúsztatni, és persze szükség esetén előkapni is. IP54 szintnek megfelelő védelmet élveznek a fülhallgatók, de a tokról ilyen téren nem esett szó, arra valószínűleg jobban kell vigyázni.

Galéria megnyitása

Hihetetlenül könnyű lett a kiegészítő, a fülbe kerülő egységek mindössze 3,7 grammot nyomnak, és a tok sem több 37,3 grammnál. Nagyon nehéz lenne ennél könnyebb fülest találni, ami részben annak köszönhető, hogy egészen kicsi akkuk kerültek beépítésre. 27 és 300 mAh-sak a telepek. De nagyon hatékony az eszköz működése, így is 6 órás üzemidőt tud nyújtani összesen pedig 25 óra is kihozható belőle. Tíz perc gyorstöltést követően pedig 2 órán át lehet használni, ami remek hír.

Galéria megnyitása

Az Oppo Enco Air3s Malajziában bukkant fel, és átszámítva 18 ezer forintnak megfelelő összeget kell érte kifizetni. Ráadásul most, hogy az Oppo és a Nokia viszonya rendeződött – legalábbis megállapodtak a szabadalmi árak felett folytatott vitában –, és több éves keresztlicenc megállapodást írtak alá, már attól sem kell tartani, hogy az Oppo termékek teljesen eltűnnek Európából. Hamarosan megérkezhet az öreg kontinensre is az Enco Air3s.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére