A CES-en számos okosóra bukkant fel, korábbi és teljesen új megoldások is kiállításra kerültek. A Motorola is előrukkolt egy teljesen új konstrukcióval, amit egyszerűen csak Moto Watch névre keresztelt. A cég a Polarral együtt dolgozott a terméken, ami még érdekesebbé teszi ezt.
A Moto Watch kör alakú digitális “számlapot” használ, ami egy percosztásos keretbe lett foglalva Gorilla Glass 3 üveg alatt. A képernyő 1,43 colos, OLED technológiát használ. A burkolat jobbára alumíniumötvözetből készült, ennek köszönhetően a minőségérzet jónak ígérkezik. A decens korona vonzza majd a tekinteteket, ezt már acélból alakították ki a gyártás során. Az érintővezérlés mellett a koronával is kezelhető lesz a termék.
A Motorola a szoftverről sajnos nem sokat beszélt a CES-en, csak annyit árult el, hogy egy nyílt rendszert alkalmaz a saját fejlesztéseivel. A legtöbb alapvető okosórás funkció biztosított lesz majd, ilyen téren nincs mitől tartani, de a külső alkalmazások, szolgáltatások kompatibilitása biztosan szerény lesz a Wear OS híján. Számlapból nagyon széles lesz a választék, a legkülönfélébb komplikációkkal lesz összeállítható mindenkinek egyedi felület.
A Polar a Moto technológiai partnere volt az újdonság fejlesztésében, ennek köszönhetően egy sor olyan funkció van itt, ami a Polar megoldásaira épül. Az egészségügyi adatok feldolgozása és kezelése a Polar kezében van, biztosított itt a cég Smart Calories funkciója, ami fejlett kalóriakövetést biztosít a mindennapos testmozgást, edzést is számításba véve. Adott a Nightly Recharge is, ez pedig azt követi, hogy mennyire tudja éjjelente kipihenni magát az ember.
Biztosít a Moto Watch megfelelő biometrikus szenzorokat, a pulzus mellett követi a véroxigén szintjének ingadozását is. Ennek a szívbetegségben szenvedők és a sportolók egyaránt örülhetnek. A Moto Watch nem az a kifejezett sportóra, de van benne egy kiváló pontosságot ígérő, kétfrekvenciás GPS is.
A készülék kizárólag androidos eszközökkel használható, és azok között is eléggé válogat, hiszen csak az Android 12 vagy újabb operációs rendszert használó termékekkel kompatibilis a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint. Kapott az óra hangszórót és mikrofont is, ezeket kihasználva akár hívásokat is lehet fogadni a kiegészítővel a kapcsolódó okostelefonon keresztül.
Az okosóra 47 milliméteres tokkal rendelkezik, tehát elég nagy. Hölgyeknek nem igazán ajánlott emiatt, de talán később kiad majd a Motorola egy kompaktabb változatot is, hogy vékonyabb csuklón is kényelmesen hordható legyen. Az óra szíja 22 milliméteres, bármilyen szabványos szíjat fel lehet rá akasztani, és a Motorola is többféle változatot fog kínálni. Szilikon, bőr és acél szíjjal egyaránt megvásárolható lesz a termék.
A kiegészítő IP68 tanúsítvánnyal rendelkezik, ami alapján nem a legellenállóbb megoldások sorát fogja gyarapítani. A cég azt is megjegyzi, hogy 1 ATM nyomást tud elviselni, ami 10 méteres mélységet jelent, de ennek ellenére a strandon érdemesebb lesz inkább a törölközőszéfben hagyni. Egy teljes feltöltéssel 13 napig bírhatja majd a szerkezet, folyamatosan aktív kijelzős módban pedig 7 napig lesz képes elmenni. Van gyorstöltés támogatás is, 5 perc alatt magába tud szívni 1 napra elegendő tartalékot.
A Moto Watch globálisan megvásárolható lesz, és szerencsére már tudni véljük, hogy mennyibe kerül majd Európában. Az öreg kontinensen 100 eurós összegért cserébe lesz beszerezhető az alap darab, akinek pedig a prémium variáns kell rozsdamentes acélból készült szíjjal, annak 150 eurós vételár megfizetésére kell készülnie.