Shop menü

NYUGDÍJBA VONUL A SUICIDE SQUAD: KILL THE JUSTICE LEAGUE

Végre a vásárlók érdekeit is figyelembe veszik, megérkezett ugyanis az offline mód.
Török Roland
Török Roland
Nyugdíjba vonul a Suicide Squad: Kill the Justice League

A Suicide Squad: Kill the Justice League sok sebből vérzett már a megjelenése előtt, és több mint valószínű, hogy az sem segítette az eladásokat, hogy a Rocksteady és a Warner Bros. nem volt hajlandó elengedni a kötelező online jelenlétet. 

Valószínűleg az eladásokat féltették a kalózoktól, jól be is biztosították magukat Denuvo védelemmel is, de arra nem számítottak, hogy még a kalózokat se érdekli túlzottan majd a játék, annyira érdektelen cím lett. A Steam leárazása miatt a játékot elég sokan megvették pár euróért a napokban, így most egész sokan, majd ezren játszanak is vele, így van azért pár játékos, aki örülni fog a most érkezett bejelentésnek. 

Az élő szolgáltatás játék ugyanis halála előtt végre megkapta az offline módot. 

A megjelenés előtt beígért offline módra elég sokat kellett a vásárlóknak (nem a kalózoknak) várni, hiszen a kevés vásárlóval is szemtelenül kiszúrtak, amikor nethez kötötték a játék futtatását. A mostani frissítés azonban eltörölte a netes kötöttségeket, mostantól a játékosnak lehetősége van netmentes profilt létrehozni, és abban haladni. A fejlesztők leszögezték, hogy nem kívánják lekapcsolni a szervereket, illetve a kooperációs módhoz továbbra is szükség van az online kapcsolatra. 

Az offline mód apropója, hogy megkezdődött a játék végső szezonja, ami Deathstroke és a Brainiac elleni harc végső felvonását hozza magával. A csomag természetesen rengeteg kozmetikai elemet tartogat, bár az így sem valószínű, hogy pár új skin vissza tudná hozni a játékba fektetett összeg akár töredékét is, a Suicide Squad ugyanis 200 millió dolláros bukásként lett elkönyvelve.  

A januárban befejeződő esemény végével a Suicide Squad sztorija is véget ér.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére