2013 második félévében az Intelnek nem kevesebb, mint hatféle asztali processzorcsoportot, termékkategóriát kellett kezelnie is kielégíteni a piaci igényeket. A tápláléklánc csúcsán nyilvánvalóan az Ivy Bridge-E tartózkodik, melyet a még életben lévő Sandy Bridge-E követ, utánuk jön a Haswell LGA 1150 platform, illetve az Ivy Bridge 1155 vonal és piramis legalján a megmaradt Sandy Bridge kínálat, valamint a Celeron BGA és Bay Trail Atom központi egységek.

Hogy legyen némi elképzelésünk az arányokról: az Ivy Bridge-E és Sandy Bridge-E CPU-kat fogadó LGA 2011 socket az Intel teljes (foglalattal rendelkező) forgalmának mindössze 2 százalékát teszi ki, míg a fiatal LGA 1150 platformba illeszkedő Haswell központi egységek szállítási mutatója 2013 második felében elérte a 30 százalékot.

Galéria megnyitása

Ha a Haswell 30 százalékon áll, abból már következtethetünk arra, hogy domináns szerepben továbbra is az Ivy Bridge LGA 1155 termékek vannak, melyek mutatója eléri a teljes eladások 60 százalékát. A 32 nm-es Sandy Bridge központi egységek (szintén socket 1155) a második félévben 3 százalékon állnak, míg a Celeron BGA / Bay Trail D és az öreg Atom-alapú Clower Trail (32 nm) 5 százalékot tudott kihasítani a tortából.

A következő esztendő első félévében az Ivy Bridge-E vélhetően teljesen ki fogja szorítani elődjét. A Haswell és a Haswell frissítése az LGA 1150 platformon a becslések szerint 55 százalékra fogja felküzdeni magát, miközben az Ivy Bridge mutatói folyamatosan csökkenni fognak, egészen 40 százalékig. A Sandy Bridge LGA 1155 vonal 2 százalék alá süllyed, míg a Celeron BGA és Bay Trail D (ugyanaz a dolog más márkanév alatt) nőni fog a Cedar View D piaccal és meg fogja hódítani az egész belépőszintet. A Haswell frissítése és a Bay Trail D tovább folytatja majd a növekedést 2014 második félévében is, ha hihetünk az Intel azon dokumentumának, amely az asztali piac átrendeződésével foglalkozik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére