A rövid, kompakt élményt nyújtó játékok olykor jobban esnek, mint a nagyszabású alkotások, hiszen előfordul, hogy vagy nincs időnk, vagy nincs kedvünk napokat, heteket tölteni egy kalanddal. Fontos szempont az is, hogy ezek a kisebb projektek általában a központi témájukra fókuszálnak, nem ágaznak el ezerfelé, és olyan ötletek kipróbálására is használhatják őket fejlesztőik, melyekkel egyébként ritkán találkozunk. A Nocturnal Hunt pont ebbe a kategóriába esik, és hibái ellenére nagyon tetszett.
A játék az idei, svájci Ludicious Festival Outstanding Talent díját, vagyis a legjobb diákprojektnek járó négyezer eurót nyerte el. A Games Academy Berlin hallgatóiból álló, 15 fős Wolf Pack munkája kapcsán a zsűri a minket magába szippantó hangulatot, illetve a nagyszerű látványt és hanghatásokat emelte ki, a nemlineáris játékmenettel együtt – látszik a minőségen, hogy a Nocturnal Huntot szívvel-lélekkel készítették.
A szinte festményszerű képekből álló bevezetés után egy kis meglepetés ér minket: ezúttal egy farkasmamát alakítunk, akinek csapdába esett a kölyke és most az a sors vár a kicsire, hogy egy sötét szekta áldozati oltárán végezze, így meg kell mentenünk. Tudom, tudom, olcsó fogás az állatszeretetre és a velük való szimpátiára építeni a sztorit, de tökéletesen működik a dolog, én sokkal inkább kötődtem érzelmileg a szereplőkhöz így, mintha egy néhány vonással felrajzolt, sablonos digitális embergyereket kellene megmenteni.
A gyönyörű fehér farkast belső nézetből irányítjuk (szerencsére ez teljesen simán és reszponzívan működik), a rendelkezésünkre álló repertoárban a sima séta mellett a futás, lopakodás, ugrás és a „szimat üzemmód” is szerepel. Ez utóbbi hasonlít az Arkham-játékok detektívmódjára, ha aktiváljuk, infravörösben látjuk a közeli ellenfeleket és világítanak az emberi, illetve farkasnyomok. Az ugrás és a futás egyébként szerintem akár ki is maradhatott volna, gyakorlatilag lényegtelenek a játékban.
A fő feladataink a lopakodás és a támadás lesznek. Szimat üzemmódban felderítjük a terepet, aztán odaosonunk a felfegyverzett vadászokhoz, és mikor a képernyőn feltűnnek a farkas fogai, lecsapunk rájuk. Kicsit nehezíti a dolgunkat, hogy nem mindig egyértelmű, milyen messze van tőlünk az adott ellenfél, illetve milyen szögből nézünk rájuk. Ez sajnos több felesleges halált is okozott, ráadásul itt nincs életerőcsík, vagy ilyesmi, átlagosan két lövéstől meghalunk. A vadászokat egyébként nagyon könnyű megölni, hátulról rájuk támadva gyakorlatilag száz százalékos a siker. Ezt segíti az is, hogy az MI meglepően ostoba és kiszámítható. Ha közvetlen közelről belebotlanak a hátrahagyott holttestekbe, vagy nagy zajt csapunk, akkor ugyan riadóztatják a társaikat a vadászok, de ha meglapulunk, akkor nemsokára megint visszaáll minden a normális mederbe.
A szerteszét heverő üvegpalackokat felhasználhatjuk arra, hogy előcsalogassuk a környéken őrjáratozó szektatagokat, illetve a környezet felderítésével húst gyűjtögethetünk magunknak. A helyszínek tekintetében négy verzió váltakozik: a szeles, sziklás hegyvidék, az erdő, a kanyargós bányajáratok, illetve a falu, középpontjában a szekta templomával.
Az automatikus mentési pontokat elég rapszodikusan szórták el, néha csak egy ellenfél választja el őket egymástól, néha akár tíz is. Ez utóbbi olykor elég soknak tűnik, főleg, ha a pacifista hozzáállást választjuk, és a vadászok megölése nélkül próbáljuk végigvinni a játékot. A különböző játékstílusok eltérő jutalmakat és achievementeket adnak, így az amúgy nagyon rövid, turistáskodással és kapkodás nélkül is maximum másfél-két órás játékidőt kicsit kitolja a remek újrajátszhatósági lehetőség.
Egyetértettem a Ludicious-zsűrivel: a látvány és a hangok nagyon rendben vannak, kiváló hangulatot biztosítanak a Nocturnal Huntnak. A hat eurós steames ár is baráti, így ha egy különleges, egyedi kalandra vágytok a fehér farkas bőrébe bújva, csak ajánlani tudom, még úgy is, hogy nem bántam volna, ha a játékmenet ennél jóval hosszabbra nyúlik.
