A Criterion átadta Need for Speed feliratos staféta botját a svéd Ghost Gamesnek. A stúdió feje, Marcus Nilsson azt nyilatkozta a VideoGamer-nek, hogy a Ghost Games most már a kezében tartja az NFS-t és egészen biztosan nem fogjuk látni ping-pongozni köztük és a Criterion között.
"Meg fogjuk csinálni, méghozzá Frostbite 3-mal. Az emberek pedig mindig valami ismerőset üdvözölhetnek az újabb játékokban. Ez egy márka felépítésének az alapköve és ezt várják a játékosok is."
Nilsson szerint a korábbi gyakorlat miatt, amikor a franchise pattogott a stúdiók között, egyszerűen nem volt konzisztens a brand.
"Amikor egy Shift élmény után váltasz a The Run-ra, aztán pedig a Hot Pursuit-ra, akkor az egész elveszti a hitelességét. Úgy gondolom, hogy a mi feladatunk most az, hogy ezt újra megalapozzuk és rendesen felépítsük a márkát. Az NFS még mindig nagyon erős márka, ez tény. Nekünk csak arra kell ügyelnünk, hogy azt nyújtsuk az embereknek, amit várnak. A Rivals az első lépés ezen az úton."
Amikor tehát idén novemberben a kezetek közé kapjátok a Rivals-t, szinte biztosak lehettek benne, hogy ez a játék képezi majd az alapját a következő NFS-nek is. Novemberben csak a PC, PS3 és Xbox 360 verzió jön, a készülő PS4 és Xbox One verzió még nincs bedátumozva.
Ami pedig a Criteriont illeti, valószínűleg látunk még tőlük versenyzős játékokat, de a stúdió feje, Alex Ward egészen biztosan búcsút int tőlük. Egy évtized után a maga részéről végzett a műfajjal.





























