A Star Wars The Acolyte (nem írom le a magyar címét), egy igazán ellenséges környezetben megjelent alkotás, de erről az alkotók is tehetnek. A sorozatot a készítők maguk is a valaha volt „legmelegebb” Star Wars-nak nevezték, és még C-3PO nemi identitását is taglalták a hivatalos interjújukban.
Bár ezek valójában csak poénkodások voltak, és senkinek sem szabadott volna ezeket a vicceket komolyan venni (igaz közzétenni sem), a világ Star Wars rajongóinak egy része tömegesen háborodott fel azon, hogy „woke propaganda” sorozat készült a kedvenc univerzumukban, melyet sokan Wokelyte-nak neveztek. A két ellentétes oldal kommunikációja miatt a dolog annyira beleitta magát az Acolyte megítélésébe, hogy bár személy szerint túl tudok ezeken lépni és élvezni a műsort, de azért én is elkezdtem számolni, hány fehér férfit látok az első epizódban a képernyőn (egyet sem találtam).
Az évadkezdés ennek ellenére jól indult, a Disney azonnal büszkén adta közzé, hogy a valaha volt legjobb sorozat indulását produkálta az Acolyte a streaming platformon.
A közönség viszont sokszor nem a sorozattal és a történetével volt magával elfoglalva, hanem a körülötte lévő politikai állásfoglalással, amibe a Disney vezetősége is többször beszállt, megvédve az Acolyte-ot, hogy a közönség csak azért utálja ennyire, mert nem bírják a férfi nézők az erős női főszereplőket.
Mondani sem kell, ez tovább szította a tüzet a rajongók és a Disney között.
Az ilyen módon kommunikált tanítás általában kontraproduktív szokott lenni, hiszen maga a show is érzékenyíthetné a társadalmat anélkül, hogy erre olyan módon hívnák fel a figyelmet, mint ahogyan az alkotók vagy a Disney tette. A rossz kommunikáció és a rosszul átadott „üzenet” nem tett jót a sorozatnak, ami 180 millió dollárjával a világ legdrágább alkotásai közé tartozik: a Dune 2 készült ennyi pénzből. Ilyen költségvetés mellett biztosan nem ezen a művön kellett volna annak a Disney-nek bizonygatnia a felsőbbrendűségét a társadalomban, amelyik nem engedi magát perelni, mert 5 éve, a Disney+ ingyenes próbaidőszakát használó, egy feleségét egy Disney étterem miatt gyászoló felhasználójuk elfogadta az akkori a felhasználói feltételekben, hogy nem perelheti be a Disney-t, bármi is történik.
A Star Wars Acolyte-nak viszont akárki akármit mond, nem a „Wokelyte” jelenség volt a legnagyobb baja.
Objektíven nézve a sorozat közepesnek mondható, ami bár jól koreografált volt, és a története se volt annyira rossz, a történetmesélés dinamikája viszont annyira élvezhetetlen volt, hogy egyáltalán nem csoda, hogy utolsó részeit már alig nézték a Disney+ előfizetők. Az epizódok minősége csapongott, érthetetlen motivációk vezérelték a karaktereket, befejezése pedig kimagyarázhatatlanul ostoba és logikátlan lett. De sokan az utolsó epizódot sem nézték már meg, mivel addigra a sorozat messze rosszabbul teljesített, mint egy átlagos Star Wars műsor; az Ashoka befejező részeihez képest csak a nézők fele jutott el a végére.
A magam részéről kíváncsi lettem volna azért még, hogy mit hoznak ki a félbehagyott sorozatból, mert voltak élvezetes részei, és nem is barmolta szét úgy a dolgokat, mint például az Obi-Wan vagy az előzmény trilógia. Ám az látható, hogy Kathleen Kennedy továbbra se képes felmérni, hogy mire van szüksége a Star Wars-közönségnek, kommunikációja és kontraproduktív üzenetei pedig elidegenítik a Star Wars valódi, nagy vásárlóerővel rendelkező rajongóit is.
