Ahogy az egyes hírportálok kezdik felfedni tapasztalataikat a játékkal kapcsolatban, egyre több információ lát napvilágot a Mass Effect: Andromedáról.
A képességrendszerről például kiderült, hogy nincsenek szigorúan vett karakterosztályok, mindhárom kategóriából (combat, biotics, tech) válogathatunk skilleket, ahogy nekünk tetszik. Mindegyik képességet hat alkalommal fejleszthetjük és minden kategória 12 elemet tartalmaz. A Mass Effect-hagyományoknak megfelelően a magasabb szinteken minden képességnek kétféle, egymástól eltérő hatású fejlesztési lehetősége van.
Nagy különbséget jelent azonban az Andromeda esetében, hogy mindhárom fa mindegyik képességét maximumra húzhatjuk, ha úgy szeretnénk. Ian Frazier vezető dizájner megerősítette, hogy nincs szinthatár a játékban, egészen addig osztogathatjuk a pontokat, míg végül, nagyjából a 123-as szint környékén már nem lesz mire.
Mindezek hatására sokkal könnyebb lesz kísérletezni az egyes összeállításokkal. Nem baj, ha órákat töltünk a fegyverekre összpontosítva, aztán mégis inkább átváltunk a biotikára – megtehetjük. A hajó orvosi részlegén töröltethetjük az addig kiosztott pontokat és újra is kezdhetjük a válogatást (hasonlóan a második és harmadik részhez).
Sajnos párbeszédopciókra és egyéb szerepjátékos staisztikákra, mint mondjuk a pontosság, vagy ügyesség, nem rakhatunk egy pontot sem, itt minden a harcról szól – a legelső Mass Effect nem túl izmos RPG-vonalának sincs már nyoma sem a második epizód óta.
A történet elején a hatalmas Hyperion fedélzetén megérkezünk az Androméda-galaxisba, összesen húszezren. A Habitat 7 nevű bolygót jelölték ki új otthonunknak, de kiderül, hogy távol áll az idilli paradicsomtól, zord, elektromos viharokkal szaggatott planéta, ráadásul a hajó is elakad egy különös energiamezőben, mely körbeveszi a bolygót. Innen indulunk, hogy kiderítsük, mi történt és felfedezzük a környéket, mely tartogat néhány meglepetést.
A főszálon kívül rengeteg mellékküldetés is vár ránk, karöltve a már említett, nagy szabadságot kínáló felfedezéssel. A lehetőségeknek ez a tárháza hozzájárul majd ahhoz, hogyan visszük végig a játékot. Frazier azt is elárulta, hogy ezúttal nem gond, ha befejeztük a fő történeti szálat, hiszen a játék nem ér véget, túlnyomó része ezután is játszható, hozzáférhető. Persze lesz néhány küldetés, amit ekkor már nem érhetünk el, de sokkal kevesebb, mint ami megmarad, sőt, egyes tartalmak csak akkor bukkannak majd fel, ha már mélyen bent járunk a galaxisban.
Érdekesség, hogy a hajóorvos, Lexi T’Perro a Trónok harcából, vagy a Tudorokból ismert Natalie Dormer hangján szólal meg. Az angol színésznő eredeti akcentusát használja, segítségével egy igazán érdekes karakter bontakozik ki, aki egyszerre törődik a körülötte lévőkkel, de folyamatosan elemzi is őket, miközben saját problémái is megoldásra várnak. Lexi az első karakter, akit látunk, miután magunkhoz térünk a 600 éves álomból, Dormer pedig remekül hozza a figurára jellemző magabiztosságot.
Egyes vélemények szerint az Andromeda nagyon különbözik a Shepard-féle trilógiától, olykor inkább a Dragon Age: Inquisitionre emlékeztet, ugyanakkor eltéveszthetetlenül Mass Effect – hogy ez tényleg így van-e, az márciusban kiderül.





























