A Diablo Immortal megítélése jelenleg meglehetősen vegyes a rajongók körében. Maga a játék talán nem is kifejezetten rossz, de meglehetősen agresszív a mikrotranzakciókat illetően, amik átjárják a teljes játékot. Ha valamilyen formában nem fizetünk, garantált, hogy meg sem tudjuk közelíteni a fizetős játékosokat.
Persze egy mobilra tervezett free-to-play játéknál ez nem annyira meglepő, bár ettől függetlenül érthető, hogy a Blizzard alapvetően PC-s közönségének nem tetszik. De mi lesz a helyzet a Diablo 4-gyel? Az aggodalmakra az adott okot, hogy a Blizzard kifejezetten keres olyan termékmenedzsereket (a hétvégén is felbukkant egy ilyen álláshirdetés), amik egy in-game áruház menedzseléséről szólnak.
Ha pedig egy teljesárú játékba valamilyen in-game store kerül, az jellemzően felvet némi gyanút.
Természetesen ezek hallatán - és a Diablo Immortal megjelenésével összekapcsolva - a rajongók erősen letámadták a Blizzardot, és azt kérték, hogy nyilatkozzanak valamit a Diablo 4-gyel kapcsolatban. Szerencsére úgy néz ki, hogy megnyugtató a válasz, maga Rod Fergusson, a Diablo-franchise vezetője, és Mike Ybarra, a Blizzard vezérigazgatója is ugyanazt mondták:
"Igyekszem egyértelmű lenni, a Diablo 4 egy teljesárú játék lesz kifejezetten PC-re, PS-re és Xboxra. Rengeteg tartalmat tervezünk a megjelenés utánra, több éven keresztül, melyek között lesznek kozmetikai holmik és történetet mesélő kiegészítők."
Megerősítették, hogy az áruházban a fizetős tartalmak csak kozmetikai jellegűek lesznek, semmilyen pay-to-win jellegű előny innen nem származhat. Természetesen a később érkező teljes értékű kiegészítők is fizetősek lesznek, de ez mindig is így volt.
Jövőre itt a megjelenés, az utolsó karakter a nekromanta
Azt is közölte a Blizzard, hogy a Diablo 4 megjelenése jövőre várható, és ennek kapcsán hamarosan elindul a zárt bétateszt is. Annyira, hogy már lehet regisztrálni is rá, bár azzal kapcsolatban egyelőre nincs információ, hogy mikor indul el a dolog.
A Blizzard szerint a Diablo 4-ben számos lehetőségünk lesz a karakterünk fejlesztésére, és ez nem változik meg a végjátéknál sem, ahol rendelkezésre állnak majd olyan dolgok, mint a Nightmare Dungeonök, a PvP zónák és a Paragon Boardok.
A megjelenéskor a hivatalosan bekerülő utolsó, ötödik karakterosztály pedig most már biztosan a Necromancer lesz, akinek a bejelentő előzetese itt látható.





























