A Diablo 4 direktora és a Blizzard vezetője, Rod Fergusson elárult néhány érdekességet a készülő játékkal kapcsolatban. Fergusson szerint a Diablo 4 nagyobb szabadságot ad majd a játékosoknak, de továbbra is fontos lesz a központi történeti szál.

"Azért veszélyes valamire ráírni nagybetűkkel, hogy open world, mert az emberek olyan játékokra gondolnak ettől, mint a Breath of the Wild, ami teljesen organikus, bárhova el lehet menni és bármit lehet csinálni. Mi alapvetően nem ezt szeretnénk. A történetünk engedi a nem teljesen lineáris haladást, de ettől még a történet markánsan jelen van, és van eleje, közepe és vége" - mondta Fergusson.

Ez a gyakorlatban azt jelenti Fergusson szerint, hogy egy ideig magára hagyhatjuk a sztorit, és csinálhatunk mindenféle mellékes dolgot, küldetéseket és egyéb érdekességeket. Azt is egyértelművé tette, hogy a "nyitott világ" felfedezése közben folyamatosan ellenségekbe fogunk ütközni, hiszen a világ minden része a harcra van kialakítva. Ez mondjuk nem akkora meglepetés egy Diablo-játéktól.

Fergusson azt is elárulta, hogy eredetileg nyitottabbnak tervezték a világot, rengeteg tennivalóval, de ebből vissza kellett venniük, mert már túl sok volt, és nem adott hozzá a játékélményhez.

Jelenlegi információink szerint a Diablo 4 jövő áprilisban jelenhet meg, és februárban indulhat egyfajta korai hozzáférés, amikor szélesebb rétegeknek teszik lehetővé a tesztelést. A játék jelenleg is tesztelés alatt áll, igaz, zárt módon: úgy tudni, hogy a Blizzard olyan arcokat hívott be, akik jelentős mennyiségű időt töltöttek el a Diablo 3 endgame tartalmaival az utóbbi időben.

A Blizzard nagy reményeket fűz a Diablo 4-hez, ami a harmadik rész sokat kritizált rajzfilmes stílusához képest visszatér a korábbi epizódok sötét hangulatához, és amihez tetemes mennyisé tartalmat terveznek a megjelenés után ingyenes és fizetős formában is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mark29
Mark29
2022. nov. 15. 16:53
#3

Még mindig kötelező lesz másokkal együtt játszani ?
Semmi kedvem ahhoz hogy mások után várjak a spawnolásra vagy hogy egyáltalán beleronditsanak a játékomba, ha másokkal akarok játszni megyek mmo-zni.

i2k010
i2k010
2022. nov. 16. 13:46

@Mark29 : Sajnos, a teljes koncepciót a multiplayernek rendelték alá - a régi, klasszikus értelemben zárt, egyedül is élvezhető Single Player (ebben a játékstílusban, és amúgy meg lassan mindegyikben) kihalóban van a játékiparban. 

A D4-ben lesz "egyedüli" játék, de korántsem olyan, mint a Diablo 1-2-ben, hanem olyan, mint a D3-ban: állandó online/social jelenlét, szerver-függés és annak lehetősége, hogy tönkremegy a játékélményed server down miatt, etc.

Én is rühellem a multiplayer/online erőltetést, amúgy.

kvcsbay
kvcsbay
2022. nov. 15. 14:13
#2

"a megjelenés után ingyenes és fizetős formában is."

Remélem nem arra céloznak, hogy ez is pay to win/pay to cheat játék lesz, mert az elég gáz. 

Ha csak kozmetikára vonatkozik a fizetős rész, azzal semmi bajom, de van egy olyan sejtésem, hogy hasonló lesz itt is az üzleti model, mint az immortalnal, ami pedig elkeserítő :-(

Nem baj, majd akkor költöm inkább Kerbal Space Program 2-re a pénzem.

PeterAndrew
PeterAndrew
2022. nov. 20. 22:20

@kvcsbay  Én inkább a két éve megkezdett Eve online +1év Omega-ra, teszem a fölöslegemet el.

ZoliS
ZoliS
2022. nov. 15. 11:15
#1

A játékstílus még mindig nevetséges. Olyan hulladék kínai MMO-s stílusa van, mint a D3-nak. Több esélyt inkább nem adok Blizzardnak.

Bihus
Bihus
2022. nov. 15. 21:18

@ZoliS D2 az egyik legjobb játék volt ever, ha annak a stílusához visszatérnek, van remény

Inkább az a bajom, hogy az akkori életvitelembe még úgy-ahogy belefért egy ilyen időrabló játék, ma ennek már nem vágnék neki.

Vissza az oldal tetejére
Nem lesz nyitott világú a Diablo 4, de nagy szabadságot ad - iPon.hu