Az Electronic Arts kiadta negyedéves beszámolóját, amiből szépen kirajzolódik, hogy a cég legnagyobb bevétele a live service játékokból jön be, illetve a konzol piacuk akkora, mint a mobilos és a PC-s részlegük együttvéve. 

A cég portfóliójának fontos része az Apex Legends, ami viszont nem hozta azokat a számokat, amiket elvártak volna tőle. Andrew Wilson vezérigazgató szerint bár a játék rengeteg frissítést kapott, ami a casual és a szezonos játékosoknak is kedvezett, az új pálya, anti-cheat megoldások és az új játékmódok ellenére a bevételek nem úgy alakultak, ahogyan elvárták volna. 

Szerinte az Apex Legends nagyon erős a kiváló alapoknak hála, de szisztematikus változásokra lesz szükség, hogy még több játékost el tudjanak érni. 

A játékosok nem örülnek a változásoknak, legutóbb ugyanis az Electronic Arts úgy akart több bevételt kisajtolni a játékból, hogy teljesen átalakították a Battle Pass rendszert. Az addig jól működő, mindenki számára elfogadott megoldást úgy tervezte át az EA, hogy ne lehessen játékpénzből újra megvásárolni. Ez sokak felháborodását kiváltotta, többen ott is hagyták a címet. Az EA bár kihátrált a módosítás mögül és javított az őrülten rossz Battle Pass mechanikán, de összességében elvesztette a játékosok bizalmát. 

A játékosok megelégelték az EA monetizációs törekvéseit, azt, hogy az eddig népszerű, szórakoztató, és ezzel együtt jövedelmező Apex Legends már csak árnyéka önmagának. A játék monetizációs trükkökkel az erre ráfüggött felhasználók kizsigerelésébe ment át. 

Ráadásul az Apex Legends története során először “Többnyire negatív” értékelésbe ment át. 

Ehhez a rossz összképhez még hozzájön az is, hogy az Apex Legends dobta a Steam Deck támogatást is, a csalókra való hivatkozással. 

Galéria megnyitása

A Steames statisztikákból kiindulva az Apex Legends-szel negyedannyian játszanak most, mint 1 évvel ezelőtt, noha így is van 136 ezer aktív játékosa, ám a bázisa napról - napra csökken.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Trolltaxi
Trolltaxi
2024. nov. 6. 8:12
#5

Remélem, az összes kiadó megtanulja az Apex példáján, hogy korrekt monetizációval az idők végezetéig lehet fejni az aranytojást tojó tyúkot (istenem, agrármérnökként egy ilyen szóképet legépelni fizikailag fájt), de ahogy túlszorítják a prést, úgy egyből kivégzik szerencsétlent. A korrekt monetizáció alapja pedig egy season passos játékban, hogy épeszű idő alatt ki tudod farmolni a következő seasont. Egy multis játékban te magad vagy a tartalom, nekik is, meg neked is az az érdeked, hogy játsz és jól érezd magad. De hogy fizessen is valaki, ha "be akar járni dolgozni", na az ilyen csak a gaz kapitalisták nedves álmaiban létezik!

Innen pedig nincs visszaút, ez a játékosszám a büdös életben nem fog visszamászni, az értékelés nem megy pozitívba. A játékos érzékeny lélek és pénztárcával szavaz. Nekem is benne van jópárszáz órám, végigtoltam néhány szezont, de mióta megpróbálták az új rendszert, egyszerűen nem érzem, hogy engem ott szívesen látnak...

pepeno1
pepeno1
2024. nov. 6. 14:19

@cserbalazs92 nekem WoW-ban Cataclysm volt a kiváltó ok, mikor szétszabták Barrenst. Utána meg Pandaria sem hatott meg. Kijátszottam az ingyenes 1 hetet mindkettőnél, aztán viszontlátásra.

axe
axe
2024. nov. 5. 17:46
#4

na akkor ennek is hamarosan lelövik a szervereit mint mindennek, a játékosok meg kapják be

carrast
carrast
2024. nov. 5. 11:36
#3

Battlefield adjon már ki egy jó battle royale t, a cod full szar, az apex engem nem érdekel, a pubg ben szar a gunplay. Firestorm marhajó volt, csak hát nem támogatták...

tomchee
tomchee
2024. nov. 9. 23:32

@carrast kell a battle royal a hóhérnak.

A battlefield adjon ki rendes Battlefieldet. Battle royalból már annyi van mint égen a csillag

cserbalazs92
cserbalazs92
2024. nov. 5. 11:02
#2

Egy valamit pontosítanék. Nem a steamdeck támogatást dobták, hanem a Linuxét. Van egy minimális félprofi FPS tapasztalatom, és sajnos ezt ki kell mondani. A LINUX a csalók operációs rendszere. Túlságosan nyitott, és töredezett a "platform", ami miatt a csalók paradicsomává vált. Így ha olyan játékélményt akarsz a játékosaidnak egy shooter játékban, ahol nem csalnak ellenük, az első lépés, hogy aki linuxról próbál játszani, azt bannolod, vagy legalábbis el lehetetleníted.

cserbalazs92
cserbalazs92
2024. nov. 7. 7:42

@pepeno1 A statisztika azt mutatja, hogy a Linuxról játszók alapból azért választják a linuxot, hogy csalhassanak. Tehát miért fejlesztenének nekik külön valamit?
Ennyiből a magyar nyelvet is követelhetnénk mindenhol, mert 100%, hogy több a csalásnélkül játszó magyar játékos, mint a nem csaló linuxot használó játékos.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2024. nov. 5. 11:00
#1

Ez a játékoselérés... ötmillió lövölde van. Ha lenne öt, mindegyik tele lenne játékosokkal. És nem is akar mindenki mindig öldökölni.

Stormrage
Stormrage
2024. nov. 5. 14:10

@Qqtyin igen, telített a piac

Vissza az oldal tetejére