Hosszú ideje írunk már a Blizzardot övező botrányokról, és nemrég arról is beszámoltunk, hogy lemondott a stúdió társvezetőjének kinevezett Jen Oneal. A hölgy korábban a Vicarious Visions stúdiót vezette, amit ugyebár megvett a Blizzard, majd a botrányokat követően Mike Ybarrával együtt nevezték ki őket ügyvezetőnek.

Oneal végül mindössze három hónapot töltött el a pozícióban, majd lemondott, bár az év végéig még az Activision Blizzard kötelékében marad, ahol egy új pozíciót találtak számára. A feladata pedig az lesz, hogy kitalálja, hogyan kellene elkölteni azt az 1 millió dollárt, amit a vállalat felajánl egy nőjogi szervezetnek.

Most azonban kiderült, hogy a botrányok ellenére a Blizzard továbbra sem kezelte egyenrangú félként a férfi és női vezetőjét. Egy belsős Slack-levelezésben közölte, Ybarra, hogy ő és Oneal osztoztak a felelősségen, ennek megfelelően azt szerették volna, ha egyformán fizetik őket. Mint elmondta, mindketten másfajta szerződéssel érkeztek az új pozícióba, hiszen Ybarra korábban a Battle.net vezetéséért volt felelős, Oneal pedig a Vicarious Visionst irányította, azonban vezetőként mindketten új szerződést kaptak.

Azonban egyáltalán nem kaptak egyenlő bérezést, Oneal jóval kevesebbet keresett.

A hölgy leírta, hogy ő és Ybarra többször is kérték, hogy változtassák meg a szerződésüket, és részesüljenek egyforma kompzencióban, ez azonban nem valósult meg. "Mikor bekerültünk az új pozícióba, egy ideig még az előző bérünket kaptuk, ami azonban nem volt egyenlő. És ez így is maradt elég sokáig, még azt követően is, hogy többször kérvényeztük, hogy legyen változás" - írja Oneal.

"Habár a vállalat értesített, hogy már dolgoznak egy új ajánlaton, mielőtt bejelentettem a felmondásokat, valójában az új bérajánlat csak azt követően jött meg, hogy már benyújtottam a felmondást" - tette hozzá a hölgy. 

Habár Oneal korábban arról beszélt, hogy szerinte a Blizzard meg fog változni, belsős körökben úgy tudni, hogy ebben nincs sok bizodalma, és hogy ez áll a felmondása hátterében is. Szerinte egyértelmű, hogy a Blizzard sosem fogja megfelelően kezelni az embereit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2021. nov. 19. 21:09
#7

Ezen a szinten senkinek sem egyforma a bere, de meg egy atlagos fejlesztoknel sem... amennyi a beralkuban kijon.

Resike
Resike
2021. nov. 19. 21:27

@arn Látom a cikk nem jött át. Ahogy a többi baromnak se.

i2k010
i2k010
2021. nov. 18. 17:26
#6

Mindjárt rá fogok érni, és akkor megsajnálom.

Resike
Resike
2021. nov. 18. 14:48
#5

Az kimaradt a cikkből hogy az Epstein pedofil party listás Bobby Kotickocska nyíltan meg akarta öltetni a hölgyet a felmondása után. Upsz.

chihuahua011
chihuahua011
2021. nov. 18. 14:12
#4

Nem egyenlő a bérezés..... Hát igen napsugaram a való világban is a mellettem ülő, pontosan ugyan azt a munkát elvégző embernek sem egyforma a fizetése feltétlenül mint az enyém.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. nov. 22. 9:59

@chihuahua011  Teged se az eszedert hagytak meg.

"A hölgy leírta, hogy ő és Ybarra többször is kérték, hogy változtassák meg a szerződésüket, és részesüljenek egyforma kompzencióban, ez azonban nem valósult meg. "Mikor bekerültünk az új pozícióba, egy ideig még az előző bérünket kaptuk, ami azonban nem volt egyenlő. És ez így is maradt elég sokáig, még azt követően is, hogy többször kérvényeztük, hogy legyen változás"

R3LaX123
R3LaX123
2021. nov. 18. 12:23
#3

Már egyszerű technikusi szinten is különböznek a bérek rengeteg helyen, nem beszélve a mérnöki, manager pozíciókról. Mi ezen a hír?

Terror
Terror
2021. nov. 18. 11:56
#2

Mindig örömmel tölt el, amikor ilyen magas pozícióban lévő hópihék szembesülnek azzal, hogy az emberek azonos pozícióban nem ugyanolyan bért kapnak. És akkor menten bepisilnek, mert ők erről nem is tudtak, pedig elég lett volna a hierarchiában eggyel lejjebb nézni, ami valószínűleg azért nem történt meg, mert lefelé nem látnak.

Resike
Resike
2021. nov. 20. 17:00

@Terror Az megvan hogy előtte is vezetőként dolgozott?

Ch00ler
Ch00ler
2021. nov. 18. 10:48
#1

Sosem fogja. Inkabb bezár, a részvényesek pedig igy jartak.

Nyilvan.

Vissza az oldal tetejére
Nem fizettek egyenlő bért a Blizzard két vezetőjének - iPon.hu