Az IBM nettó profitja a tavalyi harmadik negyedévhez képest 12 százalékkal, 3,59 milliárd dollárra nőtt július-szeptemberben, ami részvényenként 2,82 dollárt jelent, miközben az elemzők 2,75 dollárt vártak. Az árbevétel három százalékkal, 24,3 milliárd dollárra emelkedett a negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ami szintén felülmúlja a 24,1 milliárd dolláros várakozásokat. Az elemzők ennek ellenére fanyalogva fogadták a számítástechnikai óriás eredményét, mivel hiába bővült az IBM számítógépei és szerverei iránti kereslet, a cég által nyújtott szolgáltatások - amelyek az árbevétel 60, a profit 40 százalékát teszik ki - nem ilyen keresettek. Az új szolgáltatási szerződések értéke éves összehasonlításban hét százalékkal, 11 milliárd dollárra csökkent a harmadik negyedévben, ezzel immár három negyedév óta folyamatosan csökken az új szerződésekből befolyó bevétel. Ráadásul az ABN Amróval csak október 8-án írtak alá egy nagyobb, 1,8 milliárdos üzleti szolgáltatási szerződést, ami így technikailag a negyedik negyedévben fog csak megjelenni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pjszilard
pjszilard
2010. okt. 20. 1:49
#1

Mit elemez az aki nem talalja el a novekedest, ami ezert nem tetszik neki. Kevesebb munkaval tobbet kerestek amibe az 1,8 milliárdos uzlet be sincs szamolva.

Rugjak oket ki az talan tetszeni fog nekik.

Vissza az oldal tetejére