Egy nagyobb interjút adott a világ talán legismertebb és legnagyobb tiszteletnek örvendő játéktervezője, a legendás Shigeru Miyamoto. Ebben több témát is érint a Nintendóval kapcsolatban, amit érdemes áttekinteni, így egy kicsit jobban megérthetjük, hogyan is áll jelenleg a vállalat és mik a céljai.

Miyamoto először is a Mario-játékokról beszélt, amivel kapcsolatban elmondta, hogy egy-egy új résszel kapcsolatban szükség van valamiféle "időzítésre", meg kell érezni, hogy mikor kell kiadni egy új játékot ezzel a főszereplővel. Miyamoto megerősítette, hogy ugyan manapság már egyre kevesebbet igyekszik közvetlenül beleszólni a Nintendo dizájnereinek munkájába, a Marióval kapcsolatban azonban van egyfajta vétójoga.

"Ezt a karaktert nem lehet csak úgy betenni bármilyen játékba és bármilyen szerepbe."

Miyamoto szerint Marióval kapcsolatban az alapeset az, hogy a karakter senkit nem öl meg, de azért annyira csak rosszfiú, hogy bogarakat és egyéb lényeket eltaposson. Ennek kapcsán sokan aggódtak amiatt, hogy fog kinézni Mario a Smash Bros-ban, ám végül adtak neki egy "cuki" hangot, amikor megütik őt, így a közönség szerint már rendben volt.

Az úriember szerint mind Mario, mind pedig a Nintendo alapvető hitvallása "az elme békéje". Szerinte a cég ezt az értéket szeretné képviselni, és egyre inkább azt látják, hogy ezt a szülök is kezdik elfogadni, örömmel néznek rá a Nintendo konzoljaira, és kezdik igazi családi szórakozásként tekinteni a dolgot.

Szerinte ez nem mindig volt így. A Nintendo 64-nél például még az interfészt tartotta a legnagyobb előnynek a konkurenciához képest: "Szeretem az Apple-t. Jól csinálják, hogy korlátokat szabnak, de mégis megtartják a felhasználóbaritásogot" - mondja Miyamoto.

Aztán a Wii megjelenésével tudatosan megpróbálták levetkőzni a "gyerekjáték" billogot, és elmozdulni a békés családi szórakozás felé. Hangsúlyozza, a Nintendo mindig is azt akarta megadni, amire a vásárlóinak szüksége van, és sosem az aktuális piaci trendeket követték.

"Ha valamit csak azért készítesz el, mert el lehet adni, abban nagyon sok buktató jöhet elő. Olyan dolgokat kell készíteni, amiről te is úgy gondolod, hogy szórakoztató, és nem arra kell koncentrálni, hogy hány példányban lehet értékesíteni. Ha csak ez eladásokra fókuszálsz, akkor a terméked olyan lesz, mint mindenki másé a piacon, ha pedig ilyen, akkor meg ezért nem fogják megvenni. Ezért csinál a Nintendo olyan dolgokat, amiket korábban még senki nem látott" - fejti ki.

Miyamoto szerint most már bőven elérkezett az a pont, amikor lehetséges a filmeket és játékokat ugyanazokon az eszközökön élvezni, így ő is egyre inkább gondolkodik azon, hogy a cégnek filmeket is kellene készítenie, és más módokon is "kiterjeszteni" a rendkívül értékes karaktereit. Mint elmondta, ezzel kapcsolatban már folynak megbeszélések különböző partnerekkel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
purple99
purple99
2020. ápr. 1. 18:08
#4

Avisto- Köszönöm a kódfejtést! Eskü, nem tudtam kitalálni, mi lehet az idézett karakterlánc. Bár lehet, hogy csak én vagyok ennyire prosztó :D

Avisto
Avisto
2020. márc. 30. 19:26
#3

"Szeretem az Apple-t. Jól csinálják, hogy korlátokat szabnak, de mégis megtartják a felhasználóbaritásogot"

A korlátok szabása jól megy nekik, a felhasználóbarátiság nem annyira pláne hogy a kettő igen gyakran üti egymást.  pl konzolonként 1 mentésfile stb.

Szefmester
Szefmester
2020. márc. 31. 9:12

@Avisto Ahogy az Apple, úgy a Nintendo is jobban tudja mi kell neked mint te magad. Ha ezt nem fogadod el, akkor hater vagy! :D

Mondjuk ezen kijelentése alapján már értem az árszabásukat.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. márc. 30. 18:00
#2

Hat a mario odyssey kapcsan pedig csak egy 6 eves gyerek vagy egy teljesen debil felnott kepe ugrik be.

Es a tularazas.

Szal. szep szavak. Ennyi.

KikiGames
KikiGames
2020. márc. 30. 16:37
#1

Ha egy embert kellene kiemelnem a videojáték iparból, nem gondolkoznék sokat!

A meglátásával a "CTRL+C - CTRL+V játékokról" meg tökéletesen egyetértek.

Kíváncsi leszek hogy alakul majd a cég jövője!

Vissza az oldal tetejére