Shop menü

MIRA MURATI REJTÉLYES STARTUPJA ÚJABB OPENAI SZAKTEKINTÉLYEKKEL ERŐSÍT

Továbbra is nagyon keveset tudunk a Thinking Machines Labról, de a cég létszáma gyorsan nő, és már most több mint 10 milliárd dollár lehet az értéke.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Mira Murati rejtélyes startupja újabb OpenAI szaktekintélyekkel erősít

Február végén jött a hír, hogy az OpenAI egyik korábbi vezetője Mira Murati egy saját mesterséges intelligencia központú startupot alapított. Ez önmagában még nem lenne érdekes hír, de már akkor nagyon sok kiváló szakember jelent meg a projekt körül, és azóta is csak folyamatosan gyarapodik a csapat, remek kutatókkal.

A Thinking Machines Lab hivatalos honlapján szereplő adatok szerint legalább 38 ember dolgozik már a startup kötelékében. Kevesebb mint két hónappal ezelőtt, az indulás bejelentésekor még csak 19 tagja volt.

A jelek szerint rövid időn belül tudott kétszer nagyobbra nőni. Ez már önmagába egy egészen szép teljesítmény lenne, de ennél sokkal fontosabb az, hogy a csatlakozó személyek jelentős része ismert név a mesterséges intelligencia fejlesztők, kutatók köreiben. Több olyan ember is van a frissen jegyzett tagok között, akik korábban az OpenAI-nál dolgoztak, méghozzá nem szerény beosztásban.

A Mira Murati startupjának tagjai között szerepel már Bob McGrew neve is mások mellett. Nem tudni, hogy McGrew pontosan mikor csatlakozott a nívós csapathoz, de az OpenAI-tól még tavaly ősszel távozott. Néhány nappal azt követően jelentette be a távozását, hogy Murati is bejelentette, hogy kilép a vállalat kötelékéből. Annak idején egy hírben számoltunk be a két személy távozásáról. Akkor mondott fel az OpenAI-nál Barrett Zoph is, akiről már korábban kiderült, hogy tagja lett a Thinking Machines-nek.

Bob McGrew volt az OpenAI kutatási igazgatója, a vállalatnál az utolsó nyilvános szereplése a kiemelt fontosságú o1 modell bejelentésekor volt. Jelentős szerepet töltött be az o1 fejlesztésében, létrehozásában, és az OpenAI-nál majdnem 8 év alatt megszerzett tudását, tapasztalatát a jövőben már Thinking Machines startupnál kamatoztathatja.

Az is kiderült, hogy az OpenAI egy másik kutatója, Alec Radford is Muratival tart már, eredetileg az ő neve sem szerepelt az alapítók között, de az elmúlt hetekben csatlakozott a vállalkozáshoz. Radford ott volt a GPT nagy nyelvi modell alapjainak lefektetői között, és szinte a kezdetekkor csatlakozott az OpenAI-hoz, ahonnan decemberben távozott. Döntését akkor azzal indokolta, hogy független kutatásba akar kezdeni.

Egyre több korábban az OpenAI-tól távozó kiemelt szakemberről derül ki, hogy szép csendben a Thinking Machines Labhoz csatlakoztak. Ebből pedig az kezd összeállni, hogy egy nagyobb belső szerveződés előzhette meg a startup létrejöttét. A szerveződés célja, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztését azáltal segítse, hogy szilárd alapokon, nyílt tudományos formában és gyakorlati alkalmazásokon keresztül széles körben hasznossá és érthetővé tegye azt.

Egy korábbi befektetési adat alapján a Thinking Machines értékét már februárban 9 milliárd dollárra tették, ami egészen érdekes egy olyan startup esetén, amiről a nyilvánosságban szinte semmit nem lehet tudni. Mivel azóta a cég nagyon sok további fontos szakembert tudott felszívni, sikeresen növelte a létszámát a duplájára, így nem kérdés, hogy ma már ennél is nagyobb értéket képviselhet.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére