A Razer mérnökei egy kifejezetten kompakt gamer billentyűzetet készítettek, amely a felhasználói visszajelzések alapján született meg. A Huntsman Mini egy normál billentyűzet méretének 60%-át képviseli, mégis jelen van rajta minden olyan billentyű, amelyekre a használat során feltétlenül szükség van. Ráadásul az egyes billentyűkhöz másodlagos funkciók is tartoznak, ami jelentősen kibővíti a lehetőségeket – például el lehetett hagyni a klasszikus funkcióbillentyű-sort, amelynek köszönhetően még kompaktabb lehet a billentyűzet.

Galéria megnyitása

A feketében és fehérben készülő Huntsman Mini RGB LED alapú háttérvilágítással érkezik, amihez különböző üzemmódok társulnak, a rendkívül strapabíró Doubleshot PBT billentyűsapkák alatt pedig optikai kapcsolók dolgozhatnak. A választék a lila kattanós, illetve a piros lineáris kapcsolókból áll, így mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelőt.

Az elsőnél 1,5 milliméteres kapcsolási ponttal és 45g erővel, a másodiknál 1,0 milliméteres kapcsolási ponttal és 40g erővel kell számolni. Mindkét megoldás 100 millió lenyomásra tehető élettartammal bír, ami nem kevés.

Galéria megnyitása

A billentyűk programozhatóak, azaz különböző funkciók és makrók rendelhetőek hozzájuk, valamint N-Key Roll-Over és Anti-Ghosting támogatás is jár hozzájuk. A kínálatból természetesen a Razer Synapse 3 és a Razer Chroma támogatás sem hiányzik, valamint Gaming Mode opció is rendelkezésre áll. A maximális mintavételezési frekvencia 1000 Hz, a fedélzeti memória segítségével tárolható profilok száma pedig 5.

Galéria megnyitása

A még jobb strapabíróság érdekében alumínium konstrukciót használtak az új billentyűzet esetében, az adott PC-hez pedig leválasztható USB-C kábelen keresztül csatlakozik a billentyűzet – a kábel másik oldalán természetesen Type-A csatlakozót alakítottak ki.

A Hunstman Mini már elérhető kereskedelmi forgalomban. A lila kattanós kapcsolóval ellátott verzió 129,99 euróba, míg a piros lineáris kapcsolóval szerelt modell 139,99 euróba kerül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
aryanis83
aryanis83
2020. júl. 18. 1:56
#3

Anne 2 Pro, anyone? Azon még BT 4.0 is van ha kell. Meg olyan switch-el rendeled amlyennel akarod, Gaterontól Cherry MX-ig. És még úgy is olcsóbb mint ez.

j.panzer
j.panzer
2020. júl. 17. 19:07
#2

Szutyok kábeles vacak...

TheKisem
TheKisem
2020. júl. 18. 9:17

@j.panzer De most őszintén: Egy RGB-s gamer billenyűzetnek miért kellene vezeték nélkülinek lennie? Csak, hogy legyen egy enpluszegyedik eszköz, amit dughatsz töltőre pár naponta?

fox
fox
2020. júl. 17. 18:19
#1

"szuper". Kíváncsi vagyok mikor érjük el a megahertz-es mintavételi frekvencia-tartományt? Vagy a fejlődés megreked egyetlen kilohertznél?

Vissza az oldal tetejére