MILLIÓKAT HALLGATHATOTT LE HOLLANDIÁBAN A HUAWEI, A MINISZTERELNÖK IS ÉRINTETT LEHET

Az egyik legnagyobb szolgáltató hálózatán olyan hátsókapuval rendelkezhetett a Huawei, amit kihasználva szinte bármelyik ügyfelét lehallgathatta.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. ápr. 21. 12:30
Milliókat hallgathatott le Hollandiában a Huawei, a miniszterelnök is érintett lehet

A Huawei ellen már évek óta vannak folyamatban olyan vizsgálatok, amik különböző lehallgatási vádakra összpontosulnak, de eddig még egyetlen esetben sem nyert bizonyítást, hogy a cég tényleges visszaéléseket követett volna el. Most itt egy újabb eset, amiben már ténylegesen bizonyítást nyerhetnek a vádak, de egyelőre az érintett szolgáltató és a Huawei is tagadja az ügyet.

Lehallgathatta a Huawei a mobilhálózati berendezésein keresztülmenő forgalmat – egy vád, ami számtalanszor felmerült már, bizonyítást viszont eddig még sosem nyert. Most viszont állítólag hivatalos jelentésben írnak erről, csak éppenséggel a dokumentumok elvileg bizalmasok és titkosítottak. A De Volkskrant holland hírlap számolt be a jelentés létezéséről.

Galéria megnyitása

Állítólag a kínai vállalatnak lehetősége volt a KPN holland távközlési szolgáltató 6,5 millió ügyfelének a lehallgatására. Ez rendkívül súlyos vád, de elvileg konkrét dokumentumokat szólnak az esetről. Még 2010-ben jelent meg az a beszámoló, ami a biztonsági kockázatra figyelmeztet, szóval már több mint 10 éves ügyről beszélhetünk.

Egy ekkora lehallgatási botrány a Huawei-t nagyon érzékenyen érintené, és új lendületet adna a korábbi vádaknak is. Viszont a holland KPN számára még nagyobb gondot jelenthet az ügy eltitkolása, így igazából mindkét érintett félnek az az érdeke, hogy a bizalmas jelentések sose láthassanak napvilágot. Ez mindenképpen aggasztó, hiszen jelentős biztonsági kockázatról van szó, aminek adott esetben több millió áldozata is lehet. A 6,5 millió előfizetőn felül az érintett beszélgetőpartnereket is számításba véve valószínűleg 10 millió főt meghaladó lehet a sértettek száma.

Galéria megnyitása

A kiszivárgott információk szerint a Huawei-nek olyan hozzáférése lehetett a KPN hálózatán átfutó adatokhoz, ami lehetőséget nyújthatott a telefonszámokhoz kapcsolódó telefonhívások lehallgatására, valamint a privát üzenetek megszerzésére. Sőt mi több, arról is tudomása lehetett, hogy a rendőrség és más igazságügyi szervek kiket hallgathatnak le engedélyezetten. Tehát azt is tudhatta, hogy kik lehetnek az érdekesebb célpontok. A maghálózati hozzáférés Kína irányába is nyitott lehetett.

A Huawei holland és kínai dolgozóinak kommunikációjában szereplő üzenetek szerint az akkori holland miniszterelnök, Jan Peter Balkenende is lehallgatható volt a vállalat számára. Valamint célba lehetett venni adott esetben olyanokat is, akik Hollandiába menekültek Kínából korábban, mert példának okáért összetűzésbe kerültek a hatóságokkal.

Galéria megnyitása

A hírek kapcsán a KPN elismerte, hogy létezik a jelentés, de azt is hozzátette, hogy soha nem szerzett arról tudomást, hogy ténylegesen történt volna hozzáférés bármilyen személyes adathoz, vagy hogy a Huawei lehallgatott volna bárkit. Megvolt a lehetősége, hogy megtegye ezt, de arról nincs semmilyen adat, hogy valaha visszaéltek volna a Huawei munkatársai a jogosultságaikkal. Nem volt annak nyoma, hogy a szolgáltató rendszeréhez szabálytalanul nyúltak volna hozzá.

A Huawei is tagadja azt, hogy bármilyen szinten is lehallgatta volna a KPN ügyfeleit. „A kormányzati szervek soha nem vádoltak minket azzal, hogy törvényellenesen jártunk volna el bármikor.” – jelentette ki a vállalat az alakuló botrány kapcsán.

A KPN 2009-ben kezdte el a Huawei hálózati berendezéseit és egyéb technológiáit használni, és már akkortájt kapott olyan jelentéseket a holland nemzetbiztonsági szervezettől, az AIVD-től, hogy van arra esély, hogy a Huawei visszaélést tud elkövetni a hálózatán. Az a jelentés állítólag arról szólt, hogy a cég hozzáférhet az állam titkosszolgálatainak vonalaihoz is. Az AIVD szerint a KPN súlyos biztonsági kockázatot jelentett.

Galéria megnyitása

Érdekessége az ügynek, hogy amennyiben a titkosszolgálatoknak tudomása volt arról, hogy a Huawei rendelkezik rejtett hátsókapuval a hálózaton, akkor miért nem hozta az ügyet nyilvánosságra? Hogyan fordulhat az elő, hogy egy ilyen komoly ügy csak több mint tíz év elteltével lát napvilágot, és akkor is csak kiszivárgott információk vannak egy régi jelentésről, konkrét bizonyítékokról nem esik szó? 

A KPN hálózatában a mai napig vannak Huawei berendezések használatban, pedig már külső nyomást is próbáltak helyezni a holland kormányra, hogy tegyen ez ellen. Az Egyesült Államok 2019 nyarán figyelmeztette az illetékeseket a kockázatra. Akkor Amerika arra bíztatta a partnerét, hogy szigorítson a telekommunikációs beszállítók ellenőrzésén, de azóta sem történt semmi, a hollandok nem látták úgy, hogy a Huawei-t ki kellene tiltani.

Galéria megnyitása

Nem tudni, hogy ennek az ügynek a hatására, vagy pusztán üzleti érdekekből fakadóan, de az 5G hálózatának a kiépítését a KPN szolgáltató már nem a Huawei-re, hanem annak svéd riválisára, az Ericssonra bízta. Bár ettől függetlenül a cégnek csak Európában 47 szolgáltatótól volt tavaly megrendelése 5G hálózati eszközökre.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BiroAndras
BiroAndras
2021. ápr. 23. 19:28
#8

Azért az vicces, hogy közben az amerikai titkosszolgálatok bizonyítottan lehallgatnak kb. minden elektronikus kommunikációt.

Meteoreso
Meteoreso
2021. ápr. 22. 10:11
#7

Azért volt az Intelnek annyi tapasza, mert amikor rájöttek az Oroszok meg Kínaiak akkor be kellett tapasztani és másikat aktiválni, a végén már több volt a tapasz mint a processzor.

Tehát a cikk úgy helyes lehallgatták galád a Kínaiakat amikor azt mondták titokban egymásnak: "Milliókat hallgathattunk le Hollandiában". Az Amerikai kormány szankciókat léptet életbe a gaz lehallgató  kínaiakkal szemben és az ő "biztonságos " rendszereit telepíti a helyére. :))))))))

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. ápr. 22. 4:43
#6

De az összes eddigi windowsokban felfedezett backdoor lehetőség az teljesen rendben van. Ott fizikailag is lophattak adatokat, nem csak azt hallgathatták feltételesen, hogy Szun Csin azt mondja Lao Pej-nek, hogy bekaphatja a Maocetung sárga ...át.

gabushi
gabushi
2021. ápr. 21. 22:42
#5

Tehát bizonyíték továbbra sincs ... csak feltételezés, hogy megtehette.

Ez kb. olyan mint azt mondtani, hogy én már 10 éve megölhettem volna XY-t, mert amikor a közelében voltam épp volt a kezemben egy kés.. vagy csavarhúzó, vagy bármi hegyes, esetleg tompa de nehéz tárgy...

De ez megér egy HŰHA cikket, amire sokan csak a kulcsszavarka fognak emlékezni, mások meg már majd tényként adják el ezen cikkből kiindulva, hogy lehalgatott a huawei hollandiában miliókat.

De kiskapu minden hálózati eszközben van (kb. előírás).. itt annyi történhetett, hogy bennemaradt a hálózati eszközökben (nem kerül letiltásra) a huawei saját admin accountja (feltételezem, különben meg se találahtták volna).. de a hálózati logokból akkor is kiderülhetett volna ha használni akarták volna (gondolom nem az összes adat csak a huawei eszközein keresztül ment át).. csak aztán nem találtak semmit ... lehet ez inkább csak fejlesztői hanyagság volt, nem szándékos benthagyás. de mivel gondolom az eszközök forráskódja nem nyilt, így esélytelen lenne megtalálni egy ténylegesen beépített protokolt amin keresztül letudnak hallgatni (csak más gyártó eszközével figyelve lehetne észrevenni, hogy extra adatforgalom történik más irányokba is).

persze a lehetőség a lehallgatásra se szép. de ha amerikai vállalat vagy maga a kormány csinálja az valahogy kevésbé bánt sokakat.. (Ok google)

gabushi
gabushi
2021. ápr. 22. 13:11

@Busterftw csak még se erre fognak emlékezni :( ... a "memória szelektív"

UjvariAdam
UjvariAdam
2021. ápr. 21. 16:19
#4

@Szvideo Amig https protocollt hasznalsz (ami mostmar a net 90%a), addig a szolgaltato egy byteot nem lat az adatforgalmadbol csak titkositva. Szoval senki nem lophatja el a jelszavaid, ne aggodj.

Szvideo
Szvideo
2021. ápr. 21. 16:09
#3

Az android használatánál sőt még az ok google esetén is elfogadod hogy rögzíthetik és felhasználhatják a hanganyagot. Facebook használatánál meg telefonon elfogadod hogy a helyadatokat használhatják, illetve minden üzenetedet. Ha elkezdesz gépelni és meggondolod magad és kitörlöd azt is tudják.... szóval nem nagy újdonság hogy lehallgatható valaki...

Mobilszolgáltatód nem csak lehallgathat hanem még a mobil adatforgalmadat is látja.. ha akarják jelszavakat mindent ellophatnak..

Trolltaxi
Trolltaxi
2021. ápr. 21. 14:33
#2

Ez backdoor, meg minden, közben emberek mindennapjainak része az "ok google", meg a "hey siri"...

Egyébként ezek a technológiák honnan tudják, hogy mikor füleljenek? Úgy értem, ha nem fülelnek folyamatosan, hogy hallják meg, ha szólítják őket? Ha meg folyamatosan hallgatóznak, akkor mit kezdenek azzal, amit "kikapcsolt" állapotukban hallanak? Ha én beszélek valakivel, akinek van ilyen asszisztense a telefonján, akkor honnan tudjam, hogy rajta keresztül ki is mit rögzít? Vagy hogy egyáltalán rögzít-e épp valaki valamit? 

Lenyűgöző a világunk, de ekkora bizalom bennem nincs senki iránt.

BiroAndras
BiroAndras
2021. ápr. 23. 19:25

@mtrx220

A "valami ok" az az, hogy a Huawei 5G technológiában beelőzte az amcsikat, és ez fáj nekik.

Kerub88
Kerub88
2021. ápr. 21. 14:24
#1

Sokkoló meglepetés.

Vissza az oldal tetejére