A Microsoft sokáig próbált a mobilpiacon önállóan talpon maradni, de kiszorult a versenyből az iOS és az Android uralkodása miatt, ezt követően a cég az Android felé fordult. Még androidos eszközöket is kiadott, de ezeknek nem lett túl nagy sikere, most az első Surface Duo el is érkezett a támogatása végéhez.

Egy nagyon érdekes koncepció volt a Surface Duo, de a Microsoft nem tudta elérni vele a célját, és igazából az elmúlt években folyamatosan azt érezhették a felhasználói, hogy nincsenek megbecsülve. Az eszközre eleve nagyon sokat kellett várni, és igazából a teljes életciklusa során nagyon nyögvenyelős volt a támogatása is. A továbbiakban már biztos, hogy nem kell frissítésekre számítania a vásárlóknak, de igazából eddig sem volt sétagalopp az élet az eszközzel. Néhányan talán már örülnek is ennek, legalább nem kell feleslegesen várakozniuk.

Galéria megnyitása

A 2019-ben bemutatott androidos masina csak 2020 őszén került a boltokba. Az Android 10 operációs rendszerrel érkezett, és nagyon sokáig ez nem is változott. Csak 2022 elején kapta meg az Android 11 frissítést, emiatt a felhasználók jelentős része hangosan kritizálta a vállalatot. Különösen kellemetlen volt, hogy a Surface Duo 2 már az Android 11-gyel jelent meg, amikor az elődön még mindig az előző generációs operációs rendszer futott. A szakembereknek 2022 októberére az Android 12L frissítést is sikerült összehozni, szóval ezzel már lényegesen jobban haladtak.

A Microsoft különleges szerkezete ennél messzebbre a szoftvertámogatást tekintve nem jutott. Most már egészen biztos, hogy az Android 12L rendszeren marad. Ugyanis szeptember 10-ével lejárt a szoftvertámogatása az 1400 dolláros ajánlott fogyasztói áron értékesített hajtogatható okostelefonnak.  Ez azt jelenti, hogy innentől már abban sem érdemes bízni, hogy biztonsági javításokat kapna. A rendszeres androidos biztonsági frissítések is elkerülik, noha ezeket sem kapta olyan stabilan, mint ahogy kellett volna.

Azt is megosztotta a vállalat, hogy a Surface Duo 2 esetében mire kell számítani. Ott a cég fixálta az október 21-i dátumot, no, nem ebben az évben, hanem 2024-ben. Tehát az újabb készüléknek még van egy éve.

Galéria megnyitása

A Surface Duo 2-nél elvileg a Microsoft még mindenképpen adós lenne a tulajdonosoknak az Android 13 frissítéssel, de nem nagyon hallani arról, hogy már úton lenne. Az Android 12L rendszert tavaly októberben kapta meg a prémium eszköz. Az Android 13 érkezését követően már csak biztonsági javításokból fog részesülni a hajtogatható eszköz jövő év októberéig.

Jelenleg nagyon úgy fest, hogy a Microsoft azt azért nem erőlteti, hogy saját androidos eszközei legyenek. A Surface Duo széria nem folytatódott az elmúlt évben, és nem is nagyon lehet arról hallani, hogy jönne új modell. Ez pedig a meglévő eszközök szoftvertámogatására sincs jó hatással. Hiszen így már csak teher a cégnek, nem bevételi forrás. A Surface Duo 2 ugyan még éppen beszerezhető, de aligha vannak olyanok, akik komoly használati céllal vágynak erre.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2023. szept. 12. 19:26
#1

Nem értem miért nem veszitek! Még van rá egy év szoftvertámogatás! :-D

thedeveloper
thedeveloper
2023. szept. 15. 17:28

@humaniod Van az az ár, amiért vennék ilyet. :)

Például ilyet is vettem csak megvártam, amíg 20k helett 2k-ért adták :P

https://belso-ssd-meghajto.arukereso.hu/intel/optane-16gb-m-2-pcie-mempek1j016ga01-p415042585/

Vissza az oldal tetejére