A Surface Duo még sokáig várat magára, de a Microsoft tudja, hogy a termék alkalmazások, szoftverek nélkül mit sem ér. Éppen ezért már a fejlesztők számára elkezdi biztosítani azokat az eszközöket, amikkel teljesen ki lehet majd az appokban használni a duplaképernyős dizájnt.

Mivel a Microsoft úgy határozott, hogy közkincsé teszi az előzetes fejlesztői eszközt a készülékhez, ezzel lényegében némi betekintést enged az egyelőre még szintén fejlesztés alatt álló termék működésébe. A tavalyi fejlesztői konferencián, mikor a kamerák kereszttüzébe került a Surface Duo és a Surface Neo, rögtön elmondták a redmondiak, hogy a többkijelzős használatra aktívan szeretnének a jövőben építeni, így nem meglepő, hogy ez lesz az egyik legérdekesebb része az androidos eszköznek.

Galéria megnyitása

A Microsoft igyekezik utat mutatni a felhasználóknak abba az irányba, hogy olyan alkalmazásokat hozzanak létre, amelyek jelentősen támogatni fogják az Android operációs rendszeren a több képernyős megjelenítést.

A Surface Duo előzetes SDK magában foglal egy emulátort, a Java API-kat, és minden mást is, amikkel már el lehet kezdeni a kísérletezést. Mi pedig kíváncsian várjuk, hogy az Android operációs rendszeren a Microsoft közbenjárásával milyen kétképernyőre szabott appok, szolgáltatások jönnek majd létre.

Galéria megnyitása

A mostani előzetes rámutat néhány várható funkcionalitásra. A kijelzőket lehet majd külön-külön használni, futhatnak úgy az appok, hogy az egyik oldalon adott részletek jelennek meg, két egymáshoz kapcsolódó, de külön app is elindítható majd, a könyvek olvashatóak rendesen oldalakra tagolva, és adott esetben pedig egyetlen felületéként is viselkedhet majd a két panel. A tartalmakat lehet majd „húzd és dobd” módon pakolni, az appok mérete változtatható lesz, a kezelés pedig nemcsak érintéssel, hanem tollal is történhet.

Galéria megnyitása

Több vállalat is szorgalmazza már a kétképernyős, kiterjesztős kialakítás használatát. A Samsung és a Huawei kifejezetten hajlékony képernyős masinákra optimalizált appok fejlesztését próbálja elősegíteni, az LG pedig lényegében ugyanazt a szekeret tolja a Dual Screen kiegészítővel, mint a Microsoft a Surface Duónál. A cél minden esetben a multitasking élmény új szintre emelése.

Galéria megnyitása

A Surface Duo egy érdekes öszvér lesz, mivel zárt állapotában egyetlen kijelzőt sem mutat a külvilág irányába, belül viszont kettő panelje is van, és mind a kettő 5,6 hüvelykes, ezek együttesen pedig egy nagyjából 8,3 colos felületet adnak. Ki lehet majd a gépet fordítani, és képes lesz természetesen a mobilhívások bonyolítására, de a vállalat nem kifejezetten okostelefonként beszél róla.

A Microsoft Surface Duo a tervek szerint 2020 ünnepi időszakában debütálhat majd, szóval valamikor a negyedik negyedévben érdemes rá számítani. Azt nehéz megjósolni, hogy mennyibe fog kerülni, de valószínűleg a hajtogatható megjelenítős és a hagyományos okostelefonok közötti sávot célozhatja meg a szerkezet. A Microsoft a Windows 10X előzetes fejlesztői eszközt is ki adja hamarosan, ez február 11-én válhat elérhetővé.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramon, a YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Meteorhead
Meteorhead
2020. jan. 27. 19:29
#1

Az eszköz sikere olyan dolgoktól függ, amiről még semmit se tudni. Windows 10X Win32 képességeiről, Hyper-V, WSL2 és egyéb produktivitást növelő képességeiről semmit sem tudni. Ha csak UWP lesz, akkor haszontalan cucc lesz. A mobil legyilkolásával UWP még súlytalanabb lett. Nem is kapálóznak azért, hogy bővüljön az UWP ökoszisztéma.

Meteorhead
Meteorhead
2020. júl. 27. 12:59

@SLX Megjelenéskor valóban az, de ha megnézed az SDK-t amit kiadtak hozzá, annak a legnagyobb része a Windows 10X emulátor és az UWP dual-screen SDK.

A sors fintora (illetve MS bénasága), hogy végül 10X nem is a Duo-n (és nem is Neo-n) fog debütálni, hanem mezei "single screen device"-okon. Hogy ezek laptopok, konvertibilis gépek vagy tepsifonok (phablet) lesznek, azt még nem tudni. 2021 első felére teszik a rajtját, és nem vagyok meggyőződve róla, hogy Duo az életciklusa alatt megkapja. A két kijelzős élet (amihez azért app frissítések is kellenek, ha értelmesen ki akarod használni, és nem "csak" multi-taskingra használni) pont annyira lesz sikeres Androidon mint a Continuum volt Windows 10-en. Kötve hiszem, hogy a fejlesztők ráugranak és átírják az appjaikat ennek az új eszköznek a kedvéért, amikor senki más nem csinál zsanérral két kijelzős eszközt.

Vissza az oldal tetejére