Az iFixit munkásságát valószínűleg egy olvasónknak sem kell már bemutatni. A lap arra szakosodott, hogy a különböző szórakoztatóelektronikai eszközök és azok kiegészítői vizsgálatát végzi, felmérve azt, hogy az adott készülék mennyire javítható. A szakemberek most az új MacBook Prót kezdték felboncolni, de közben elterelte a figyelmüket egy másik újdonság, a Törlőkendő.

Megjelent az Apple kínálatában az új termékek mellett egy Törlőkendő is, ami azzal keltette fel az iFixit érdeklődését, hogy 20 dollárba kerül, illetve a hazai vásárlók 8 ezer forintért cserébe szerezhetik be, ha szükségét érzik. Bár ez nem teljesen igaz, mert jelenleg a vállalat honlapja szerint 10-12 hetes szállítási idővel kell számolni. Talán a chiphiány számlájára lehet ezt is írni.

Galéria megnyitása

Olyannyira komolyan vette a dolgát az iFixit, hogy tényleg feltárta, mit tartalmaz az Apple Törlőkendő, hogy lássa, mi kerülhet rajta 8 ezer forintba. Több érdekes tényre is sikerült rávilágítania az illetékeseknek. Például kiderült, hogy a Törlőkendő külső oldala nagyon finom mikroszálas anyagból van, ami ahhoz hasonló, mint amit az Apple az iPad Smart Cover belső oldalán használ. Ez nagyon hatékonyan képes védeni a készülékek megjelenítőjét a karcoktól.

A beszámoló szerint már-már az Alcantara anyagához hasonló felületről beszélhetünk, ami rendkívül kellemes benyomást tesz a kézbevételt követően.

Galéria megnyitása

A mélyebb elemzés során felvágta az iFixit a Törlőkendőt, és ekkor nyilvánvalóvá vált az a fontos tény, hogy ez valójában nem egyetlen kendő. Az Apple mérnökei kettő kendőt ragasztottak össze, hogy ezáltal érjék el a megfelelő puhaságot, ami kellően óvja a takarításra váró termékeket, így például a MacBook Pro képernyőjét.

Galéria megnyitása

A mikroszkópos elemzés során egyértelművé vált, hogy a mikroszálas Törlőkendő tényleg mikroszálakból épül fel. Akárcsak a legtöbb ilyen megoldás, amit az üzletek takarítószer-részlegein kaphatunk. Az iFixit felhívta a figyelmet az Apple márkajelzésének a rendkívül elegáns és kifinomult elhelyezésére is. „A kendőben egy vékony vonal finoman követi az emberiség alapító gyümölcsének, az almának a formáját.” – fogalmaz az iFixit.

Galéria megnyitása

A szaklap mindent pontozni szokott az alapján, hogy az adott termék mennyire javítható. Nos, mivel a ragasztás mentén szétválasztott, ollóval felvágott Törlőkendőt nem sikerült összeszerelnie újra az eredeti állapotba, 0 pontot adott neki. Ez azonban véleményünk szerint egy súlyos alulértékelés, hiszen a kendő igazából használható maradt, szóval az iFixit ebben az esetben talán túlzottan szigorúnak bizonyult a termékkel szemben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. okt. 30. 21:20
#8

Az egész történetben nem az ár a legviccesebb, hanem hogy már egy vacak törlőkendőből is hiány van.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. okt. 30. 20:58
#7

En ugy tudom lesz a cefrestore-ban fizetos seggtorlo app 29.99-ert amihez kulon megveheto lesz a microszalas kiegeszito 39.99-ert..

peti19870621
peti19870621
2021. okt. 31. 2:14

@sutyko_hopkins  A management ebbe fújja az orrát, azért ennyi..

Csaber
Csaber
2021. okt. 30. 20:49
#6

Tudom mi baj lehet vele, kétszer ennyiért is simán megvennék a fanok így,túl olcsó :D

lucskossnyillass
lucskossnyillass
2021. okt. 30. 20:09
#5

Hihetetlen, hogy hova sülyedt az emberiség.

thestock
thestock
2021. okt. 30. 19:05
#4

Mindegy miről van szó, ha epl', akkor nincs más alternatíva. Én ilyen kendőt használok konyharuhának is.

szmt
szmt
2021. okt. 30. 23:34

@thestock Ha tudsz 10-es csomagot akcióban, szólj :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. okt. 30. 15:08
#3

Már rég tudjuk, hogy az apple márka drága. Ha apple logo lesz az almán, akkor azt is megvesznek az idióták :D

Neuronetic
Neuronetic
2021. okt. 30. 14:05
#2

Megérdemlik az almások, nagyon is XD

Kerty
Kerty
2021. okt. 30. 11:49
#1

„A kendőben egy vékony vonal finoman követi az emberiség alapító gyümölcsének, az almának a formáját.”  láthatóan nem egy fonal, de lássuk be ez a legkevésbé fárasztó tény itt :D

Vissza az oldal tetejére